Köszönet Alf-nak
2007 május 24. | Szerző: Corrradorra
köszönet…köszönet…és ezredszer is köszönet!
Megszabadított a spamektől!!!!!!!
Az Alázatos Tisztviselő Kertjében
2007 május 23. | Szerző: Corrradorra
12 Girls Band
Nem volt rossz. Kifejezetten szórakoztató volt.
Tényleg olyan popfolk zenéz játszottak, mint ami a képről is látszott, de a lányok szépek voltak, és ami a lényeg, hogy élőben játszottak. Playback nyista, nuku, nada, zero.
A repertoárjuk igen széles volt, de a kínai zenéből a fogyaszthatóbbakat vették elő. Azontúl játszottak még európai klasszikusokat is.
A hatás érdekes volt, mert hagyományos kínai hangszereken eljátszani Mozart 40. szimfóniáját kissé merész, de mindenképp különleges színfoltja az életnek.
Végülis 12 szép kínai lány fújta, pengette, húzta, klopfolta a hangszereket……….már megérte.
Még egy CD-t is vettem!
Shanghairól még annyit érdekességképp, hogy 1842-ig nem volt egyéb, mint egy kis halászfalu. Ám ekkor a kínai kormány megadta magát a nyugati, európai nyomásnak, és “kapitulált”: megnyitotta az országot. Ezután kezdett el a város rohamléptekkel gyarapodni. A gazdagságot a selyem, a lóverseny, és az ópium hozta el. A kulcs a területenkívüliség volt, ami azt jelentette, hogy az ideérkező nyugati vállalkozók, üzletemberek, matrózok, szerencsevadászok, csak a saját országuk törvényeinek voltak alárendelve, és a kínai törvényeknek nem. Ezért alakult meg a Francia-, a Brit, és az Amerikai Koncesszió, ami azt jelentette, hogy egy városon belül három kerület volt, és mindháromnak megvolt a maga rendőrsége, vámhivatala, és egyéb hivatalos szervei. DE, ha valaki egy negyedik országból jött, akkor arra semmilyen törvény nem vonatkozott. Sem a kínai, sem a Koncessziók törvényei. El lehet képzelni mekkora paradicsoma volt ez az összes hamiskártyásnak, bűnözőnek, forradalmárnak.
A szerencsejáték, a kaszinók, az ópium és a híres lóversenypálya uralta a várost.
Shanghai gyarmati fénykora 1842 és 1940 közé esett, mert 1940-ben a megerősödött kínai üzletemberek és vállalkozások nyomására a Koncessziók megszűntek, és minden visszakerült kínai uralom alá.
1949 után – a maoista kommunista hatalomátvétel után- lecsúszott a város, de ahogy a 80-as évektől Kína ismét nyitott a világ felé, és a külföld felfedezte, hogy a gyarmati romantika még mindig él Shanghai-ban. Még mindig vannak riksák, fejtetőig borotvált hajak, és 1 méternél is hosszabb hajfonatok, még mindig itt összpontosul a selyemkereskedelem, még mindig jobb helyen van, mint nagy ellenlábasa, Peking.
A shanghai-ak és a pekingiek nem szeretik egymást. A két város ma is rivalizál egymással. Állítólag a forradalom után komoly vita volt arról, hogy Shanghai, vagy Peking legyen-e a főváros. Peking nyert, de attól még Shanghai maradt Dél-Kína fővárosa. Azt mondják, hogy Kínában nincs Number One ill. Number Two város. Két nagy város van: Peking és Shanghai. A feladatok meg is oszlanak szépen: Peking rendezi az Olimpiát 2008-ban, és Shanghai a Világkiállítást 2010-ben. Hétfő volt a napja, hogy ünnepélyes keretek között lefektették a világkiállítási városközpont első alapkövét. 3 évük van, ami nem nagy idő, de megcsinálják. A központ a Huang-Pu folyó Pudong-i partján lesz, a XXII. Századi technopoliszban, de egy kis rész átnyúlik és délről csatlakozik a Bund-hoz, mintegy tisztelgésként a régi idők előtt.
Más:
Tegnap este kötelező programom akadt amit egyáltalán nem bánok. A pekingiek is, de a shanghaiak -és most az irodai emberekről beszélek- elvárják, hogy érdeklődjek a városuk, és a kultúra iránt. Nekem ez nem kerül megerőltetésbe, és elfogadtam a meghívásukat egy kiállításra, ami állítólag igen híres és nem is Shanghai-ban van, hanem kb. 40 km-re Suzhou városában, a tóvidéken.
Shanghai mögött a kínai szárazföld felé van a tóvidék. Kisebb, nagyobb tavak, kis városkák, falvak sokasága. Suzhou egy viszonylag kisebb “nagyváros” a maga nevetséges 2 milliós lakosságával, és nem különbözik Shanghai Nanjing Road-on kivüli területeitől.
Az utat vonattal tettük meg, ami nagyon kultúrált, az emberek viselkedését illetően, a kocsik kinézetét tekintve pedig olyan lehet, mint a MÁV 9254.sz személyvonata Pécs és Bátaszék viszonylatban. Az utazási élmény mindenesetre ázsiai, ami azt jelenti, hogy mindenki mosolyog és bólogatva hajlong, de váll-a-vállhoz-térd-a-térdhez sűrűséggel kell ülni. Ez kicsit frusztráló volt eleinte, de ha belegondolok, akkor belátom, hogy ázsiában vagyok, és nem a norvég népsűrűségi adatok alapján kell felkészülnöm az útra.
Az út annyiban volt élmény, hogy sok olyan kis településke mellett, haladtunk el, ami hasonlított Velencéhez, vagyis a házak cölöpökre épültek, és az utcák helyett csatornákon lehetett közlekedni. Van is egy helyreállított “látványfalu” a közelben, ahová a turistákat buszoztatják, sajnos én nem tudtam elmenni oda. Azt viszont metudtam, hogy már 600 évvel ezelőtt az északi fővárost, Pekinget és a déli fővárost, Nanking-ot egy csatorna kötötte össze, ami abból állt, hogy a meglévő természetes vízrajzi adottságokat kihasználva, a tavakat és a folyókat mesterségesen ásott, hajózhatóan mélyés széles csatornákkal kötötték össze, és ezzel biztosították a kereskedelmet, valamint a gyors kapcsolatot a birodalom két fővárosa között. A csatornák még ma is üzemelnek valamelyest, de már nem hajózhatóak, hanem mondjuk csónakkal járhatóak. A léptéket érdemes elismerő gondolatokkal illetni, mert a két város között több, mint 1000 km van. Nálunk -ugye- ha Szeged és Baja között csatornát kellene épiteni, akkor az olyan 70-80 km lenne, vagy ha két szomszédos település között utat kell felújitani akkor az leggyakrabban 5-10 km. Kínában, vagy Oroszországban ez akár 150 km is vígan lehet.
Nos, Suzhou. A kiállitás az Alázatos Tisztviselő Kertjében volt. Ez egy több tó köré épült kertkomplexum különböző költői nevű pavilonokkal, utakkal, tavakkal, mesterséges vizesésekkel. Igazából nem nagyon különbözött a shanghai-i YuYuan Kertektől, mert a kínai kertek is olyanok, mint a dalmát városok: ha egyet lát az ember, akkor az összeset látta. DE AZT AZ EGYET LÁTNIA KELL.
Jellemző, hogy pirosra festett fából emelt épületek, kis cirádás pagodák vannak úton-útfélen, ahol megpihenhet a kertben sétáló, nem mintha olyan stresszes lenne ott múlatni az időt. A kínai kert hasonlít a japán kerthez, vagyis igazából a viszony fordított, mert a kínai kert volt előbb, és abból fejlődött ki a japán kertépítészet, szóval olyan mesterségesen természetes. A kert falakkal van felosztva kisebb egységekre és mindenhol van egy kis folyó, patak, csobogó, íves híd, cikk-cakkban futó lépőkövek, utacska, kisebb pavilon, majd egy kerek “Jáde-kapun”, a Hold Kapuján keresztül a tudunk belépni a másik lekerített kertrészbe.
Szóval, ebben a kertben, az Örök Harmóniára Való Törekvés pavilonjában volt egy kiállítás a klasszikus kínai tájképfestészetből. Ezek olyan speciális akvarell papírra festett keskeny, de magas képek. A legkisebb olyan 5x9cm-es kép, a legnagyobb pedig kb. 40×120 centis kép. Legyen a kép bármilyen kicsi, vagy nagy, a legapróbb részletességgel van minden ábrázolva.
Tetszenek ezek a képek, mert olyan speciálisan kínaiak. Csakúgy, mint azt a Japánról szóló beszámolómban említettem, itt is van többféle iskola, aminek a felsorolásával nem akarok untatni senkit. Nekem legjobban a nagy, átfogó tájképfestészet tetszik, és a leggyakoribb téma ezeken a képeken a hegység, és a városkép.
–
2007 május 22. | Szerző: Corrradorra
Alf- aki nem spam 🙂
Olvastam a bejegyzésed,és a méreteidet!
Átjutott a spameken!
🙂
A Kelet Párizsa
2007 május 21. | Szerző: Corrradorra
A Kelet Párizsa nem egyéb, mint a Nyugat Shanghai-a.
Divat, divat, divat……
Elegancia, elegancia és harmadszor is elegancia!
És mindehhez csatlakozik még az európai gyarmati-, és a kínai keleti stílus utánozhatatlan keveréke.
Shanghai-ban minden a külsőségről szól, de nem az őrült mogyorókrémmel megkent, plasztikai sebészkéssel átszabott, képmutató módon, amit esetleg Hollywood-tól megszoktunk, hanem egy könnyedebb, természetesebb, kevésbé erőltetett módon.
Azt mondják, hogy a dél-olaszoknak azért nincsenek jó útjaik, és makulátlan házaik, mert a pénzüket ruházkodásra, vendéglőre, és Alfa Romeo-ra költik. Kétségkívül van ebben az életformában valami vonzó. Hasonlót lehet tapasztalni Shanghai-ban is.
A legnagyobb tisztelettel, alázattal mondom, hogy érdemes felvenni az életcélok közé egy sétát Shanghai-ban, a Nanjing Road-on le, egészen a folyóparti korzóig, a Bund-ig.
Lehet, hogy Shanghai egy 15 milliós metropolisz, lehet, hogy itt a legnagyobb a szegénység, lehet, hogy igen szennyezett a levegő, de a Nanjing Road-on ezt elfelejthetjük. A Nanjing Road a STILUS birtoka. A fényesre csiszolt gránitköves járdán sétálva lehet igazi gyarmati élményben részünk, mert a házak vagy Angliát, vagy Franciaországot, vagy az amerikai bostoni barokkot idézik attól függően, hogy épp az egykori angol, francia vagy az amerikai koncesszió területén sétálunk-e, míg az utcán zajlik a kínai kelet nyüzsgése. Az üzletek a legelegánsabb, legpuccosabb nyugati márkákat képviselik, méghozzá elképzelhetetlen sűrűségben. Értem ezalatt azt, hogy pici Pestünkön az Andrássy úton van egyetlen Louis Vuitton üzlet, itt minden utcaközben van egy. A szállodától a Bund-ig a távolság kb 4 km. Ezalatt a 4 kilométer alatt megszámoltam 1 Lamborghini, 2 Ferrari- Maserati, 2 Aston Martin, 2 Bentley, 4 Mercedes, 2 Audi, 2 BMW, 2 Jaguar szalont, valamint 9 Louis Vuitton, 4 Hermes, 3 Prada, 8 Gucci, 4 Vacheron Constantine, 2 Patek Philippe, 2 Vera Wang üzletet, hogy csak a legnagyobb márkákat említsem.
Emellett ott vannak még a Chrysler, Hugó Boss, Zara, Espirit, Mark & Spencer, Benetton átlagmárkák is.
Az érdekesség az, hogy megszoktuk, hogy ezek a nagy cégek kiadnak egy reklámportfóliót, -plakátokat, tv reklámokat, stb…- és ezt lenyomják minden országban. Mint nálunk a mosópor reklám amiről ordít, hogy nem Magyarországon készült, csak szinkronizálva van. Nos, itt nem így működnek a dolgok. Minden “európai, fehér” reklámnak, plakátnak megvan az “ázsiai” megfelelője is. A téma, a cselekmény, minden ugyanaz, csak a modell kínai. Ez kicsit viccessé teszi a dolgot, mert például mostanság George Clooney reklámozza az Omega órákat, és kínai Clooney-t nehéz találni, de “van nekünk számítógép és Photoshop” felkiáltás után egy kicsit kínaiasítanak Mr. Clooney szemén és máris kész a kontinens és országkomform reklám.
Ami még viccesebb, hogy a sikerfilmeket is újraforgatják kínai szereplőkkel. Nem kalóz módon, hanem a filmgyár saját maga. Ha emlékszünk nemrég ment nálunk is a “Szakíts ha bírsz” vagy valami hasonló marhaság Jennifer Aniston-nal, és Vince Vau-akárkivel, aminek a plakátja az volt, hogy ketten ültek az ágyban és az ágy el volt felezve egy ragasztószalaggal. Nos, ugyanez a film, ugyanez a téma, csak ázsiai szereplőkkel.
Hogy miért? Mert ki a franc az a Jennifer Aniston és Vince Vakárki???? Kit érdekelnek ők? Ja, persze, ha mindez Shanghaiban játszódik, és a saját sztárjainkkal, akkor a helyzet már gyökeresen más! Azt már megnézzük!
De vissza a Nanjing Road-hoz!
Megfordul itt a Rolls-Royce és a riksa is. Láthatunk itt Versace-be öltözötteket is, és a tradicionális kínai selyemruhába -mint amit tavaly hoztam- a “qi pao”-ba öltözött hölgyeket is, olyan frizurával, mint Marlene Dietrich-nek volt 1937-ben, az egyik kezükben a papír napernyőt tartják, másik kezükben pedig a pórázt, amin a pekingi palotapincsit sétáltatják.
Erről az utcáról nyílik a Xiangyang Road, ami a méretre készített ruhák, a méretre varrt cipők, a saját megrendelésű táskák utcája. Iszonyatosan drága minden, de a látványért is érdemes végigmenni rajta. Ezt az utcát tavaly nem is fedeztem fel, csak most. Az egyik közepes hírnevű, még megfizethető shanghai üzlet ami kivételes módon nem csak egyedi méretre szab ruhákat, hanem konfekciót is készít a Shanghai Tang. Érdemes megnézni a weboldalukat, ha másért nem, hát azért, mert így képet lehet kapni az ázsiai trendről.
A Bund, a folyóparti korzó alkonyatban a legkellemesebb. Amikor már világítanak az utcai lámpák, de még át lehet látni a Huang-Pu folyó túloldalán fekvő Pudong városrészbe. A folyó partján találkozik a XIX. és a XXII.század. A Bund és a Nanjing Road felé eső részen már kivilágítják a dzsunkákat, séta-, és étteremhajókat, és a másik oldalon ott a futurisztikus Oriental Pearl Tower, a Jin Mao Torony, és mellette már csaknem kész egy még magasabb torony.
A Bund-ról egyébként át lehet kelni Pudong-ra. Ennek van egy normális módja, ez a komp, és a “diznilend módja”, a Visitors’ Sightseeing Tunnel. Nos, én szerencsétlen a másodikat választottam, mert azt hirdetik, hogy Shanghai-ról van benne szó. Egy frászt! Olyan, mint egy szellemvasút. Egy alagút amiben egy 8-10 személyt befogadó kis zárt, javarészt üvegfülkét vontatnak kábelen. Az alagútban aztán van zene, meg lézershow, meg plazmatévén fortyogó magma, és villódzó fények, karácsonyfaégőszerű színes “fényorgia”, és slussz….ennyi. Tehát aki szereti Disneyland-et, annak érdekes.
Ma a “12 Girls Band” fog koncertezni a szállodában. A zenét nem ismerem, valami kínai popfolk lehet a plakáton lévő képek alapján ítélve, de ha 12 olyan lány lesz a színpadon, akik a képen vannak, akkor olyan nagy baj csak nem lehet!
Nihao
2007 május 16. | Szerző: Corrradorra
Ezt a beszámolóságszerűségességet néhány alaptétel rögzítésével kell kezdenem.
1. A vámpír ha tud, harap és az ördög szarva is bajt okoz.
2. Tudnak ezek a kínaiak
3. Igazi szerelmek legrövidebb időn belül csak Kínában tudnak fellángolni.
Részletesebben kibontva a dolgokat az első tétel arról szól, hogy süldő, kamasz, álvagány, zizilaza, sátánista, nyugati rocker csajszinak lenni a repülőtéren előnytelen, mi több: kínos, sőt, nevetséges.
A történet annyi, hogy különböző körülmények okán igencsak sietni kellett a repülőtéren, hogy elérjem a Tokió-Peking járatot. Nem nagyon idézném fel, hogy miért. Tudvalevő, hogy a biztonsági ellenőrzés alkalmával el kell távolítani magunkról a fémtárgyakat. Természetesen ki van előttem? Bizony, a süldő, kamasz, álvagány, zizilaza, sátánista, nyugati rocker csajszi. A feladat, ami elé állították, az az volt, hogy távolítsa el magáról a stílushoz hozzátartozó és elengedhetetlen külső stíluselemeket, mint például a szögecsekkel kivert pitbull nyakörvet a mindkét bokájáról, 6-6 db fülbevalót egy-egy füléről, a levágott emberfejet kétoldalról marcangoló kutyákat formázó gyűrűt, és hasonló kelléktári elemeket. Nem nagyon tetszett neki a dolog, s ez látszott is rajta, mégis nagy szájhúzogatások közepette csak megtette. Ezekkel nem is volt gond. De volt rajta egy teljesen off-style szövet halásznadrág, amit legkevesebb 4 méternyi fém lánc tartott a derekán. A lánc meg volt spékelve kb 10-15 centinkét egy-egy ördögszarvú vámpírfogas halálfejjel, valamint a monotónia megtörése érdekében sátánista, sírhalomból kiemelkedő fordított kereszttel.
Hát, ezt próbálta ő eltávolítani magáról, sokkalinkább kevesebb, mind több sikerrel. Ugyanis a az ördögszarv, illetve a vámpírfog mindig beleakadt az öv bújtatójába, és nem volt hajlandó “kiharapni” onnét. Öt perc elkeseredett cibálódás után a zizilaza, sátánista rockercsajszi részéről, valamint bújtatott mosolygással telített félrenézegetések után a repülőtéri személyzet részéről elérkezett a segítségnyújtás ideje. Mivel siettem, felajánlottam, hogy segítek, és legalább tartom azokat a halálfejeket, amelyeket már sikerült kiszabadítani, hogy lelógván a lába mellett a földig legalább azok ne harapjanak bele újfent a zoknijába, vagy a nadrágja szárába. Ezen felbuzdulva a repülőtéri személyzet is meghajolt, és elkezdett segíteni az ördögszarvas koponyák övbújtatón történő áttuszkolásában, ugyanis rájöttek, hogyha a lánykára várnak, akkor azon a kapun aznap más nem nagyon megy át. Ebből az kerekedett ki, hogy a lánykáról az övet már négyen cibálták, ami azzal járt, hogy szemérmetlen módon kicsit be kellett nyúlni a lány nadrágja alá övtájékon, és ez mégkellemetlenebbé tette az akciót. Amikor már a lánykát ötfelé rángatták egyszerre, halálosan ciki volt minden, szegény, hogy mégtovább rontsa a helyzetet, elkezdett kiabálni.
Én itt adtam fel, és megkértem a biztonságiakat, hogy mehessek utamra a lány előtt. Megengedték.
Üzenet az agynak: Sátánista ne légy repülőtéren!
A második megállapítás Peking kinézetéből fakad. Tavaly, Tokióból megérkezni elég lehangoló volt. Mindenhol szürkeség, por, meleg, szennyezettség, építkezés. Most sem volt zökkenőmentes a megérkezés, mert jó nagy szél fújt, ami jelentős turbulálódáshoz vezetett a levegőben, de ez nem érdekelte a kínai repülő pilótáját. Pekingben most minden a 2008-as olimpiának van alárendelve, és gondolom ki van nekik adva egy ukáz, hogy minden külföldről érkező gépet vigyenek el a készülő olimpiai központ felett, és mutasság azt be, hogy Mao apánk útmutatásaire építve, pártunk vezetésével, szorgos dolgozó népünk milyen nagy eredményeket tud elérni igen rövid idő alatt. Ez így igaz, de amikor a szél dobálja, és a turbulencia rázza a gépet, akkor legkevésbé az olimpiai falu érdekli a nagyérdemű utazóközönséget, köztük engem is. Tegyék le azt a nyavalyás gépet, aztán mutogathatnak nekem bármit előben, videón, képeken órákig is, de érjen a gép földet -mármint tervezett körülmények között.
A repülőtér már kellemesebb csalódás. Tavaly egy órát kellett sorbanállni, de mostanra a dolog sokat javult. Általában elmondható az “állami” szolgáltatásokra, hogy javultak. Az olimpia miatt van minden, mert tudják, hogy igen nagyszámú külföldi vendégsereg érkezik, és jó képet akarnak mutatni. Az útlevélvizsgálatnál volt egy kis készülék amin a határőr munkáját lehetett értékelni. A vizsgálat végén a készüléken olvasható volt a határőr azonositószáma és a egytől ötig lehett értékelni az udvariasságát, a gyorsaságot.
Az autópálya ami összeköti a repülőteret és a várost teljesen fel van újitva, az őt mellett virágok vannak, és MOSSÁK A FÁKAT! Kiadták a jelszót: Por és koszmentes Pekinget! Hatalmas munkéra vállalkoztak, mert Peking egy sivatag szélén fekszik, és a szél eleve természetszerűleg fújja a port, emellett a hatalmas épitkezések miatt is porral járnak, de meg fogják csinálni! Mint ahogy a Nagy Fal megépitése is sikerült, igy ez is sikerülni fog. Még a környezetvédelemre is odafigyelnek. A tengerből hoznak vizet, aminek csaknem nullára csökkentik a sótartalmát, és azzal mossák az utakat és a fákat.
A hatalmas épitkezések továbbra is folytatódnak hihetetlen méretű épületekkel és épületkomplexumokkal. Az, hogy “óriási” az nem igazán szó arra, hogy érzékeltesse a méreteket.
Nemrég volt egy cikk arról valamelyik internetes autós oldalon, hogy milyen autókat csinálnak a kinaiak maguknak. Eléggé rosszindulatú volt az iró, mert nagyon lehúzta az autókat. Szerintem nincs azokkal az autókkal semmi gond. Jól néznek ki, mennek is. Az irodának van most Hyundai-szerű nagy fekete autója. Mondhatni vadonat új, mert összesen 7000km van benne. Azzal hoztak be a repülőtérről. Nagyon meggyőző volt. Világosbézs bőrülések, tiptronic váltó, CD, navigáció, elektromos ablak, tükrök, elektromosan állitható ülések, csendes, erős. Egyedüli gond az volt, a belső ajtónyitója ezüstszinű műanyag volt, és nem krómozott fém. Egyébként pedig elmehetett volna akármilyen BMW vagy Mercedes belsőnek. Átszámolva 2,7millió Ft-ba került, amiért nálunk egy nyamvadt, igénytelen francia vagy olasz marhaságot sem adnak, ez az autó pedig egy 5-ös BMW, vagy egy AUDI A6 kategória volt.
Igaz a kinai autók külsőleg hasonlitanak az európaiakra, de végülis ha belegondolunk, akkor kb. 4000 évig mi másoltuk a kinai technológiát, az utóbbi 20 évben meg ők teszik ezt a miénkkel. Bár, nem hiszem, hogy sokáig, mert ha a XX.századot az “American Century”-nak hivták, akkor a XXI.század a “Chinese Century” lesz.
Egyre nagyobb tisztelettel viseltetek irántuk, és is, és ugyancsak elgondolkodásra méltó, hogy amig a “civilizált” Európában 800 évvel ezelőtt egy adott országban 5 irástudó ember volt, abból is kettő valami autista szerzetes, valahol egy eldugott kolostorban, addig Kinában akkorra már a harmadik császári dinasztia uralkodott és mindegyik legalább 800 évig regnált. Kr. e. 1200-ban Kinában már kötelező volt a közoktatásm és az emberek 3000 évvel ezelőtt már napi rendszerességgel mosakodtak. Nálunk, Mária Teréziát földi léte alatt kétszer mosták meg. Egyszer amikor megszületett, másodszor amikor meghalt.
1421-re a kinaiak feltérképezték Afrikát és Amerika nyugati partjait.
Ennyit a civilizáltságról.
A harmadik megállapitásom az érzelmekről szól.
És erre bizonyiték is van!
A szállodába előttem jelentkezett be egy csávó, valami dán, vagy a fene tudja. Ez szombaton délután olyan 3 óra körül történt. Én lepakoltam a szobában, és lementem a földalatti shopping center maximálisan kulturált élelemiszerüzletébe venni ezt-azt. Útközben visszafelé leszólitott három nöcike, hogy honnét jöttem, meg, hogy ráérek-e…blabla….stb. Nem értem rá.
De úgy tűnik, hogy a dán csávó ráért, mert ugyanazzal a csajjal aki engem is leszólitott, -aki olyan átlagos kinai nő volt, vagy picit szebb- vasárnap délelőttre olyan jelentős mennyiségű érzelmet sikerült felmutatniuk egymás iránt, hogy csak na! Volt ott kézenfogva sétálás, nevetgélés…..ungyulu-bungyulu, minden. Igazi szerelem ez kérem, méghozzá az első látásra! Vagy pár jüanért!
A dolog annyira szánalmas, és képtelen, hogy még a szállodai alkalmazottak is nevettek rajta.
Ezzel zárom soraimat!
Üdvözlet!
Personally Peking
2007 május 15. | Szerző: Corrradorra
Ma végre süt a nap.
Na, nem mintha annyira hiányozott volna még a 33-36 fok, és a 80% páratartalom mellé….de múlt péntek óta először süt a nap.
Végre a látótávolság olyan 2-3 km az irodából, ami a Kerry Center északi tornyának 25. emeletén van.
Ma nem tudok sokat írni, mert tréningeket tartok egész nap.
Maga az iroda nagyon szép, és nagyon ízléses. A legszebb az összes európai-ázsiai irodák között.
.Nagyon ízléses tompa pasztell zöld szinekkel, földpát színű nyersbőr ülőgarnitúrákkal, -az ügyvédek irodájában is!!!!- és a feng shui szerint elhelyezett növényekkel. Készítettem róla fényképeket, majd közreadom.
Tényleg szép.
Egyébként ha képeket mutathatnék a kinai selyem ruhákról, a hölgyek elájulnának. Leirhatatlanul gyönyörűek
A Kerry Center a a legbelső körgyűrű külső peremén van, közvetlen a nagy főút mellett ami Mao apánk sírjához visz. Ma tudtam meg, hogy a Trader Hotel -amiben lakom- és a Kerry Center között volt az egyetlen 300 méteres utcácska Pekingben ahol a szex shop-ok legálisan működhedtek, de nagy sajnálatra a Trader Hotel Phase 3 építése miatt az egész utcát eltüntették. Pfffffffff…………… :-((
A KÖZLEKEDÉS:
Ez az a hely, ahol nem ülnék fel semmilyen tömegközlekedési eszközre. Tokióban nyugodtan lehetett böngészgetni a térképet, menni busszal, metróval, magasvasúttal bárhová, itt az utcán szerzett élményemre alapozva nem tenném meg. Egyébként leginkább buszok és taxik vannak. A buszok vagy hipermodernek, vagy 52 évesek, de mindkét tipus a szerdíniásdobozra hasonlít leginkább, ami a telítettségét illeti. Viszont megelőztük Pekinget a metrovonala számában. Csak két metróvonala van. Az egyik a Loop, ami egy körbejáró vonal, mint Londonban a Circle Line, és van még egy kelet-nyugati vonal is. Lementem megnézni kíváncsiságból a metrót, nem sokkal különbözik a pestitől. Még abban sem nagyon tér el, hogy az aluljárókban emberek fekszenek, alszanak kartonpapírokon. Legfeljebb annyi a különbség, hogy az itteni emberek, csak szundítanak egyek jövés-menés közben. Ugyanis, itt mindenfelé összehajtott dobozok vannak nyilvánosan kirakva. Nem tudtam, hogy miért, de láttam, hogy odamegy egy viszonylag jólszituált fazon a kupachoz, kirángat belőle magának 2 négyzetmétert, leteszi a földre a többi 14 mellé, és lefekszik. Előtte gondosan magáhozöleli a szütyőkéjét. Érdekes módon, Japánban az emberek letették a biciklijüket a bolt, vagy más épület előtt, és a táskájukat bennehagyták a csomagtartón lévő kosárban.
A kutya sem nyúlt hozzá, legfeljebb ő volt az egyetlen aki egy pillantás helyett egy szagolgatást fecsérelt rá.
A befelé vezető főút 4x(3+1)sávos, ami azt jelenti, hogy van az autóknak 2×3 sáv oda és 2×3 sáv vissza, és még a járda és az autósáv között van egy átlagosan 2-3 méter széles biciklisáv, amit a biciklisek vagy a taxisok használnak. Az egyirányba menő 3-3 sávot kis keritéske, virág, vagy szalagkorlát választja el.
Itt –úgy tűnik- nem ismerik a gyalogos fogalmát, és nagyon felháborodnak, ha esetleg összevérezed a lökhárítót. Ugyanúgy ismeretlen a “gyalogátkelőhely-zöld lámpa a gyalogosnak – piros lámpa az autósnak” fogalomköre. Az autósok simán átmennek e gyalogátkelőn, vagy ráállnak a zebrára, illetve ledudálnak még a föld színéről is.
Mint említettem, a taxisok a biciklis sávban is hajthatnak legálisan, de csak 15 km/h sebességgel, amit ők csak ajánlásnak tekintenek, merthogy a taxis -ugye- attól taxis, hogy siet valahová, vagy valakivel.
Szóval igen meg kell nézni, hogy mikor lép le az ember, mert itt sem biciklis, sem autós meg nem áll, az tuti. Ha biciklivel konfrontálódik az ember az még annyira nem is nagy baj, de mondjuk ha egy 80-nal haladó taxival….
A taxi piszokul olcsó: az alapdíj 10 jüan (276.-Ft) 10km-es távolságig, majd 2 jüan minden kilométer után a következő 10km-ig, majd 5 jüan kilométerenként a következő tizes szakaszig. Ha számolunk, akkor mehetünk 30 km-t 80 jüanért, ami olyan kb 2000.-Ft.
A 30. kilométer után az utas kiszáll, és gyalogol, mert a taxi nem mehet többet, mint 30 km egy fuvarral. Az már extraprofit lenne, és beszivárogna a haszonlesés. Ami egyébként már 6000 éve jelen van ezen a vidéken.
Viszonzásként a gyalogosok a legdurvább 2×3-4 sávos öt irányból összefutó útkereszteződésen is keresztülmennek a legnagyobb forgalomban. Vicces módon az út szélén csak a nyugati turisták ácsorodnak tétován. Aztán ha a rendőr- aki kötelező tartozéka minden útkereszteződésnek, üzletnek, 100 méternek- megunja, akkor belehajtja őket -minket- a forgalom legközepébe.
A rendőrök a példastatuálás módszerével élnek, és néha-néha kiragadnak egy szabálytalankodót a többi hasonlóan vétkes közül és azt nyílt színen halálra alázzák: melléállnak a kis szirénázó 50cm3 mopedjükkel és 70cm távolságból kézi hangosbeszélőn beszélnek az illetővel, majd továbbra is szirénáztatva azt a kis nyavalyát, de már tolva a mopedet odakísérik a kereszteződésben felállított szolgálati napernyő alá és ott folytatódik az alázás.
A gyalogos közlekedésről már írtam tegnap. Folyton leszólítanak, ami lehet kéregetés, árusítás, szex, vagy csak szimplán beszélgetés. Sok ember,- főleg fiatalok, csak azért szólítanak meg, hogy beszélgetést kezdeményezzenek és gyakorolják az angolt. Aztán néha kiderül, hogy csak kéregetés lesz abból, vagy szex-ajánlat, de ezek külön témák.
Az egész Peking a 2008-as olimpiára készül, mindenhol az arról szóló kiadványok vannak, mindenfelé építkezések, hatalmas látvá
Szél, szex és személyeskedés
2007 május 11. | Szerző: Corrradorra
A mai nap az utolsó napom Japánban, és olyan különös dologról nem nagyon tudok beszámolni.
Tegnap -csakúgy mint tavaly- ismét lecsapott a kamikaze. Hatalamas szél volt, de eső nem esett.
Pontosabban esett valami de az nem eső volt. Az utóbbi napokban gyalog tettem meg az utat a szálloda és az iroda között. Nem vészes a dolog, meg félóra kényelmes gyaloglás, az 5 perces vonatozás helyett, és úgy gondoltam, hogy igy jobban ragad rám a japán hétköznapok érzése, plusz kalóriát is égetek. Ez igy is volt, mert már a második séta alkalmával rögtön az enyéim között éreztem magam. Olyan érzés volt, amikor az ember tudja, hogy ő is tagja a közösségnek, és ő is olyan, mint más, és más sem különbözik tőle. Hogy miért éreztem igy? Mert itt mindenki elcsámpázza a cipője sarkát!
Úgy vette észre, hogy mig nálunk az adóelkerülés számit kedvenc nemzeti időtöltésnek, vagy mértékétől függően “nemzeti sportnak”,- addig itt a csoszogás. Az viszont ázsiai méretekben és jóval túl a tűrhető határon. Férfiaknál a vasalt sarkú cipő még szikrázik is néha, valamint látni olyan hölgyeket, akik a Louis Vuitton szandáljuk 7cm-es sarkából már eljártak cirka 4 centit.
De térjünk vissza a kamikazehoz. Hazafelémenet az irodából lágy, kellemes májusi este lévén, kényelmesen sétálgattam visszafelé a hotelbe. Egyedül voltam ezzel, mert mindenki rohant valami miatt. Nem sietett,- csaknem futott. Akkor figyeltem fel arra, hogy az autó lámpájának fényében látszik, hogy valami esik.
Eső semmiképp nem lehetett, mert azt éreztem volna. Aztán ránéztem a zakómra, és olyan volt, mintha egy jóadag cigarettahamut szépen, egyenletes rétegben felhordtak volna rám. Gyanitottam, de a hotelben meg is bizonyosodtam róla, hogy a szél vulkáni hamut hozott valahonnét messzebbről. Tehát valahol egy kisebb vulkán pöfékelt hamut a levegőbe, azt pedig a szél elhozta. Az is kiderült, hogy az emberek azért szaladtak, mert ha elered az eső, akkor az a hamuval összekeveredik és gyakorlatilag szürke sár esik az égből.
Aztán este és az éjszaka nagyon nagy szél volt. De nem közönségesen “nagy szél”, hanem iszonyúan nagy. Ezt onnét lehetett tudni, és érezni, hogy a hotel egy 40 emeletes felhőkarcoló egy kisebb domb tetején, én pedig a 28. emeleten lakom. A 28. emelet igen kellemes, mert jó a kilátás, de ekkora szélben kicsit rémisztő.
Ugyanis a 40 emeletes felhőkarcoló mozog.
És eresztékeiben recseg.
Szépen, érezhetően kileng egy-egy széllökés alkalmával.
Olyannyira kileng, hogy egy szállodai lányka végigjárta a szobákat és kiosztott egy előregyártott levelet a hotel menedzserétől, hogy ez a mozgás természtesnek mondható egy bizonyos fokozatig. A bizonyos fokon túl majd a szobai hangszórón keresztül szólnak, ki, mikor, merre fusson amerre lát a szélrózsa minden irányába egyszerre. Az egész épület földrengésbiztos, és valami zselészerű anyaggal feltöltött gumipárnákon nyugszik, hogy elnyelje a földrengés eneriáját, ezért a kilengés. Nem ma kezték a dolgokat ezek a japánok!
A fura ez, hogy a kilengést úgy lehet észrevenni, hogy egy pillanatra mintha megszédülne az ember.
A másik dolog amit még megtudtam, hogy péntek reggelenként azon alkalmazottaknak, akiknek a munkahelye olyan üzletekben/intézményekben van amelyek kereszteződések sarkán vannak, ahol gyalogátkelő is fel van festve, kötelesek a reggeli gyalogosforgalom lebonyolitásában segédkezni. Ez azt jelenti, hogy van nekik kis mellényük, valamint olyan általvetőjük, mint nálunk az anyakönyvvezetőknek, vagy a szépségkirálynőknek, ultrahang sipjuk, és kis zászlócskájuk, és ők engedik át a gyalogosokat, valamint rendőr módjára tartják fel az autókat.
A zászlócska érdekes, mert neonzöld és tele van irva. Namost, -a klasszikus példa is erről szól- az a mondat japánul, hogy “ülök a tengerparton és hallgatom a hullámok mormolását” egy irásjeggyel irható le. A pár napja küldött haiku vers kb. 4-5 irásjegy. A zászlón viszont annyi szöveg van, ami szerintem vigan kitenne egy Mikszáth novellát.
Kinzó kérdés: valaki egyáltalán elolvassa a zászlót??
Meglepő módon itt a péntek az a nap amikor mindenki puccba vágja magát, és még a szokásosnál is jóval elegánsabbra veszi a figurát! Majd viszek egy magazint mutatóba. Azért érdekes a dolog, mert legyen a magazin akár horgászmagazin, vagy a “Kötés Horgolás Ivhegesztés” vagy bármi, 70%-ban az öltözködésről szól. Nevezetesen arról, hogy milyen cuccok a menők és hogyan kell azokat párositani, ha magad is párosodni akarsz.
Az öltözködésről még annyit, hogy a férfiaknál még divik a csőnaci öltönynadrág. De olyan csőnaci, amilyet a nyugati kultúrában csak, és csakis (és azóta is kizárólag) Rod Stewart-on lehet látni.
És elérkeztünk oly sokak kérdéséhez, vagy inkább kivánalmához: a szexhez.
A szexualitás -köszöni szépen- jól van, él, virul és tombol. Pontosan ugyanúgy, mint tavaly. Most, hogy még nincs nagyon meleg a biciklizéshez, és a hölgyek miniszoknyában teszik ezt, dőre módon úgy tűnt, hogy a tangabugyi nem szexi errefelé. A megdöbbenve láttam néha azt, hogy amikor egy nő megérkezik valahová biciklivel, akkor két dolgot tesz:
A./ leteszi a biciklijét, majd
B./ azonmód benyúl a szoknyája alá és leveti a bugyiját is, majd a táskájába gyűri mindenféle irulás-pirulás nélkül
Én magam ezt a szokást támogatnám Európában is, de sajnos a megoldás prózai. Felvilágositást kaptam a titkárnőktől, hogy van egy “cover” takaróbugyi, amit a szoknya alá vesznek fel direkte biciklizés alkalmával, vagy szeles idő esetén. Na mindegy, végülis ez sem rossz!
Egyébként személyességben már olyan messzire eljutottam a titkárnőkkel, hogy arról is érdeklődtek, hogy milyen nagy lakásban lakom. Mikor mondtam, hogy 62 nm és egyedül lakom, akkor teljes lett az elhűlés. 62nm-en Japánban 4-5 ember lakik. Nem is értették, hogy hogyan lehet 62nm-en nem megőrülni a tágas tértől, valamint, hogy minek akkora órrrrrriási lakás.
Itt valóban úgy van, hogy vannak mini emeletes házak, ami azt jelenti hogy a ház alapterülete 30nm és ráhúznak még 6. emeletet. Lift nincs, külső lépcsőház van.
Ha valaki nagy lakásban akar egyedül, vagy értelmetenül kevés emberrel lakni, akkor külön adót kell fizetnie. Sok Bentley-t láttam errefelé, és elgondolkodtam, hogy milyen lehet az, amikor autóban van egy 100 milliós Bentley-d, és még azt az őrült luxust is megengedheted magadnak, hogy legyen egy külön, szeparált 45-50 nm-es lakásod a 4. emeleten a magasvasút, vagy az autópálya mellett, lift nélkül.
Nos, ezzel zárom Japánt,
Üdvözlet mindenkinek!
Sayonara
Az Isteni szél
2007 május 10. | Szerző: Corrradorra
Lecsapott az Isteni Szél, ……a Kamikaze!
Eső…eső…szél…szél…eső…eső – vagyis most kezd a dolog igazán kellemessé válni.
Ömlik az eső, sűrű, nagy cseppekben!!!
Míg Londonban az emberek öltönyben, kosztümben ÉS sportcipőben járnak, addig itt a férfiak -akiknek, mint az köztudott, sokkal nehezebb a sorsuk- rendes, hivatalos öltönyben felöltöznek, ám az öltönynadrágot felhajtogatják, ill. van egy speciális nadrágot-térdig-felhúzó-és-azt-ott-megtartó-de-egyébként-azt-össze-nem-gyűrő készülékük, és egy szandálban, zokni nélkül mennek ki az utcára, és a kis táskácskájukban visznek törölközőt, zoknit,és cipőt. Aki nem igy jár el, az térdig elázik, mint pl. én is.
Mindamellett, vagy én kezdek aklimatizálódni, vagy a szél kisöpörte a párás levegőt, ezért kicsit kellemesebbnek érződik az idő.
A tegnapi este:
Életem legérdekesebb és egyben legborzasztóbb 4-5 óráját sikerült eltöltenem.
Kezdem a borzasztóval: a vacsora.
Részesültem egy igazi japán vacsorában. Olyan volt, hogy leginkább csak tőmondatokban lehetne róla beszélni. Kezdődött valami zselészerű kanalaznivalóval, ami két féle izben volt:
A./ sárga
B./ rózsaszin
Kinézetre olyan volt, mint valami édesség, de amikor az ember belekóstol, akkor a pokol kapui nyilnak meg. Nem volt az más, mint halkocsonya. Iszonyatos.
Aztán jött a többi, pl. nyúlós halbőr leves, darabolt polipkar, aztán valami forróvizbe mártott fű, amiben elolvasztottak valami rettenetes vajszerű képződményt, félig nyers marhaszelet ikrával…. Minden egyes fogás után azt reméltem, hogy az lesz az utolsó, de csak hozták-hozták…… 4 órán keresztül.
A legrettenetesebb az, hogy az a szokás, hogy mindent meg kell enni a tányérkáról, mert ha nem, az tiszteletlenség az étellel és az étel készitőjével szemben.
Jómodor über alles!!!
A végső fogást azonban már nem birtam: az volt a főtt tatu leves. Állitólag a tatu fogyasztása nagyon jó a férfiúi funkcionalitásokra, de vállaltam a rizikót, és nem kértem.
Egyébiránt Japánban minden a szex köré csoportosul, – a nemiségről és az erotikáról szól, de ez annyira nem is érdekes téma, igy nem is untatok vele senkit….. 😉
Az érdekes rész:
Este 6 órakor indult a majdnem teljes iroda a teaház-vendéglőbe, ami az irodától 300 méterre van. Egy 4 méter magas fallal körbekeritett nagy udvar, több házzal és japán kerttel. Amikor bezárult mögöttünk az 50cm vastag és 4 méter magas, vaspántokkal kivert tölgyfakapu, akkor megérkeztünk 1606-ba.
Egy kimonós férfi és nő hajongott előttünk és befelé invitáltak. A kertben gyöngykavics volt, szépen fésűsen elgereblyézve, néhány szikla elhelyezve, körülöttük törpefenyő. A férfiak és a nők különváltak, és bementünk egy szobába ahol a legtermészetesebb módon mindenki elkezdett vetkőzni, majd magára ölteni a kimonót. Na, és közben rajtam poénkodtak, hogy nem tudom hogyan kell felöltözni, de nem sértően, hanem végülis rendesek voltak. Szóval felöltöztünk, és bementünk a számunkra lefoglalt terembe, ami olyan 8x5m-es volt, a végén egy 10 cm magas emelvény, amögött egy hatalmas tájkép festmény.
Az emelvényre leült Matsumoto Masuhiro, a senior ügyvéd, én pedig közvetlen a dobogó elé lettem leültetve. A többiek szépen két sorban egymással szemben leültek, az ügyvédek mögött pedig a titkárnők foglaltak helyet.
Teljesen úgy néztünk ki, mint Toranaga-szama és kisérete, ha valaki emlékszik még a filmre.
Aztán megkezdődött a vacsora az emlitett cirkumstanciákkal. Vacsora közben pedig volt az audiencia. Matsumoto-san feltette nekem a kérdést, mely szerint: “Amúgy általában, tulajdonképpen és végülis gyakorlatilag milyen a magyar társadalom?”
Nos, én igyekeztem szűken értelmezni a kérdést, és különben is mit lehet erre válaszolni, mondom: “Hááát…olyan felemás. Kicsit ilyen is, meg olyan is….”
Szóval el kellett mondani mindent: hogy vannak utak, házak, autók, gazdagok, szegények, az emberek házat vesznek ami ennyibe-annyiba kerül, és ennyit-annyit keresnek…..
Ha valakinek kérdése volt, azt előbb Matsumoto-san-nak tette fel japánul, majd ő meg nekem angolul.
Aztán jött a történelem.:
A következő dolgok kerültek elő, és értékelődtek:
Árpád apánk, honfoglalás: jó – mert kiűztük az ellenséget és elfoglaltuk a földet
Búvár Kund: nagyon jó – mert ravaszsággal ellehetetlenitettük az ellenséget
Nagy Lajos király: jó – mert erős kézzel kormányzott
Hunyadi Mátyás: rossz – mert mi a francot törődik egy király a parasztokkal
Eger ostroma: jó – no comment
Szondi két apródja: szomorú, de jó – mert az önfeláldozás ugye kötelesség
Rákóczi, Kossuth, szabadságharc: NAGGYON ROSSZ – lázadás a törvényes uralkodó ellen??????????
Kiegyzés, Deák Ferenc: alapvetően rossz – alkudozni az ellenséggel, ahelyett, hogy hősi halált haltunk volna????? Bááár, a modernizáció………..
1956: jó – sok hősi halál
Ha valami jót mondtam Matsumoto-san hangosan japánul megismételte, és mindenki meghajolt, a titkárnők tapsoltak. Búvár Kund történeténél mindenki a térdét csapkodta a nevetéstől, amikor a hajók épp süllyedtek, és az egész vendéglő egyemberként gyűlölte Ottó, német-római császárt.
Szondi két apródja, Drégely várának eleste annyira meginditotta a titkárnőket, hogy meg is könnyezték pici a történetet.
Hihetetlen élmény volt az a kerekszemmel kinyilvánitott érdeklődés minden apró dolog iránt, és az a hierarchia ami még mindig benne él az emberekben.
De meg is mondták: “Japánban mi néha szeretünk japánok lenni.”
“A kurtizán, az olajárus és a szamuráj”
2007 május 9. | Szerző: Corrradorra
Tegnap volt szerencsém szinházba menni.
Az a jó ezekben a nagy, fancy hotelekben, hogy mindig szerveznek valamilyen programot a hotelbe. Tavaly volt a gitáros fiú, Siagenji, akinek talán mág nem is mutattam a felvételeit, mostanra pedig a hotel egyik éttermét átalakitották Nó szinházzá. (Ha valaki gitáros LÁNYra emlékezne, az is igaz, csak az Hong Kong-ban volt)
A fene nem tudta, hogy milyen az a nó szindarab, a kabukiról már hallottam, de mivel ingyenes volt, igy jó magyar módjára elmentem.
Kicsit hezitáltam, hogy fogom-e érteni, de aztán arra gondolta, hogy ha nem értem az sem baj, legalább láttam élőben nó darabot. Na, és persze meg is nyugtattak, hogy nem sok szöveg van benne, és a cselekményből lehet köetkeztetni.
Továbbá segitségként még azt is hozzátették, hogy a darab egy KOMÉDIA lesz, és a japán Rómeó és Júlia, vagy Trisztán és Izolda története. Namost, itt már elgondolkodtam egy picit. Emlékezetem szerint a a fenn emlitett analógia történetei mindig kettős halállal végződnek.
Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy “ez a könnyed családi vigjáték a hirosimai atomtámadás másnapján történteket mutatja be és fest róluk hiteles képet”. Vagy “ez a bohózat az auschwitzi gázkamra előterében történteket eleveniti fel.”
Szóval, a szituáció kissé ellentmondásos volt, és felvetett bennem olyan kérdéseket amire nehéz volt ott hirtelen választ kapni. Csakúgy mint az öreg székely, amikor életében először lát sündisznót, és azt mondja: “Na Fiam, akkor ez most vagy valami, vagy megy valahová!” Én is úgy voltam ezzel, hogy most akkor valakinél valami valahogy nagyon nem stimmel.
Mit lehet vesziteni: végülis Toranaga-sama és Isido már harcoltak egymással, Andzsin-san is szervezkedett a magyar tévében, nemde? Itt is lesz egy Capulet-san, egy Montague-san, valamint Thybalt és Mercutio, aztán ennyi.
A darab cime az volt, hogy “A kurtizán, az olajárus és a szamuráj”, ami rögtön két rómeót feltételez, de lehet az egyik thybalt is, úgyhogy ezen túlléptem könnyen.
Nos, én igazán tisztelem az eltérő kultúrákat, nyitott is vagyok feléjük, igyekszem is minél többet befogadni, értelmezni…..de itt megbuktam.
Úgy jöttem ki, mint ahogy bementem. Egyértelműen semmi vices nem volt benne, tehát a komédia eleve kihúzva. Továbbá, nemhogy az nem derült ki számomra, hogy ki volt Montague és Capulet, de még az sem, hogy ki (vagy kik) volt Rómeó vagy Júlia.
Az tény, hogy a végén mindenki meghalt, és itt tényleg az a szabály, hogy addig nem lehet elmenni, mig valakiben is pislákol az élet a szinpadon. Ezt mondják az európai operára is, de itt annyival jobb a helyzet, hogy nem készteti elgondolkodásra az embert az, hogy hogyan lehet az, hogyha valakinek a szivét épp az imént döfték át karddal, annak még mindig van ereje előadni egy húszperces nagyáriát.
A cselekmény végülis az volt, hogy egy olajárus megegyezett városban a mama-san-nal, hogy a lányát(?) bérbe veszi egy pár rúdnyi időre. Ugyanis az időt füstölőpálcikával mérték. Útban a Füzek Világa Házához az olajárus összetalálkozott a szamurájjal. Valamiért összekülönböztek, mire a szamuráj félig kihúzta a kardját, de a közönség végülis meggyőzte és lebeszélte a nyiltszini élvebelezésről. Közben a szamuráj megfenyegett néhány tagot a nézőtérről, illetve helyet cserélt egy időre egy idősebb bácsikával, aki műsoron kivül énekelt valami dalt.
Közben a lány gondolom elunta magát, és megérkezett a szinpadra, mire az olajárus kikezdett vele eléggé félreérthetetlen módon: egyrészt a kurtizán kimonóját próbálta a saját lábfejére tekerni, másrészt méreteivel hencegett.
A bácsika a közönségből befejezte a dalát és valami történetet, ezért a szamuráj visszament a szinpadra és az 50-50%-ban megosztott közönség nézeti ellenére vagy mellett kettévágta az olajárust. Ez akkor még nem derült ki, csak később, amikor az olajárus vissza-visszatért vagy deréktól lefelé, vagy felfelé, de egyben már sose, csak akkor amikor majommá változott, de akkorra már a kurtizán is teáskanna lett. A szamuráj viszont maradt érintetlen és összejött azzal a lánnyal aki előbb a kurtizán volt, majd teáskanna lett, majd ezután drámai jelenetben kopaszra borotválta a fejét. Mármint a szamuráj a saját fejét.
Nos, ennyi amit felfogtam belőle.
Másrészt japánul tudni olvasni és érteni hasznos.
Mondom ezt azért, mert találtam egy olyan 5 emeletes áruházat ahol piszok olcsón lehetett hozzájutni CD-khez, DVD-khez. Válogattam is magamnak egy kosárnyit, tényleg a legújabbakat, legjobbakat, mire a kasszánál kiderült, hogy ott köcsönözni lehet. Sajnos az én világomban a videoköcsönző nem egy ötemeletes áruház, hanem egy panelház garázsából átalakitott lyuk.
Erre ismét Ford Fairlane-t idézném:”Hát, ilyen ez a popszakma!”
:-((
Trópusi eső aranyat ér…és fenemód eláztat
2007 május 25. | Szerző: Corrradorra
Ömlik az eső.
Persze ez az eső nem enyhülést hoz, és felfrissülást, mégha csak egy rövid órácskára is, hanem feléleszti a régi amerikai, fekete-fehér filmek világát, amikor a jólöltözött külföldiek ingüket teljesen átizzadva sétálgattak a keleti angol, holland, portugál gyarmatokon, Makaó, Batávia, Szingapúr vagy épp Shanghai forgatagában.
A meleg ellenszenves is és nem is, mert kellemetlen,de legalább van miről mesélni. Illetve mesélnivaló az mindig akad. Most például az, hogy a szálloda és az iroda között van Shanghai egyetlen szovjet jellegű épülete, amit hivatalosan is “sztálin-barokk” stílusnak neveznek. A Szovjetunió ajándéka volt ez hajdanán a Népi Kínának. Olyan épület, mint a Lomonoszov Egyetem, vagy a nagy toronyház Varsóban, akinek ez mond valamit. Régebben kiállítási épület volt, mostanra pláza és konferenciaközpont lett belőle. A napokban zajlik egy kiállítás és konferencia ami a kínai antik, vagy antik-jellegű bútorok, és lakberendezés kiállítása. Természetesen megnéztem, és lélegzetelállító. Csodálatos bútoraik vannak, tömör fából, igazi orientalista stílusban, és remélem, hogy majd nálunk is kaphatóak lesznek.
Tegye meg Bástya elvtárssal egy zsák majom, azt amire én gondolok!
Majd kiderül…….legalábbis remélem!
Oldal ajánlása emailben
X