Az Isteni szél

2007 május 10. | Szerző: Corrradorra |

 

Lecsapott az Isteni Szél, ……a Kamikaze!

Eső…eső…szél…szél…eső…eső – vagyis most kezd a dolog igazán kellemessé válni.
Ömlik az eső, sűrű, nagy cseppekben!!!

Míg Londonban az emberek öltönyben, kosztümben ÉS sportcipőben járnak, addig itt a férfiak -akiknek, mint az köztudott, sokkal nehezebb a sorsuk- rendes, hivatalos öltönyben felöltöznek, ám az öltönynadrágot felhajtogatják, ill. van egy speciális nadrágot-térdig-felhúzó-és-azt-ott-megtartó-de-egyébként-azt-össze-nem-gyűrő készülékük, és egy szandálban, zokni nélkül mennek ki az utcára, és a kis táskácskájukban visznek törölközőt, zoknit,és cipőt. Aki nem igy jár el, az térdig elázik, mint pl. én is.

Mindamellett, vagy én kezdek aklimatizálódni, vagy a szél kisöpörte a párás levegőt, ezért kicsit kellemesebbnek érződik az idő.

A tegnapi este:
Életem legérdekesebb és egyben legborzasztóbb 4-5 óráját sikerült eltöltenem.
Kezdem a borzasztóval: a vacsora.
Részesültem egy igazi japán vacsorában. Olyan volt, hogy leginkább csak tőmondatokban lehetne róla beszélni. Kezdődött valami zselészerű kanalaznivalóval, ami két féle izben volt:

A./ sárga
B./ rózsaszin

Kinézetre olyan volt, mint valami édesség, de amikor az ember belekóstol, akkor a pokol kapui nyilnak meg. Nem volt az más, mint halkocsonya. Iszonyatos.

Aztán jött a többi, pl. nyúlós halbőr leves, darabolt polipkar, aztán valami forróvizbe mártott fű, amiben elolvasztottak valami rettenetes vajszerű képződményt, félig nyers marhaszelet ikrával…. Minden egyes fogás után azt reméltem, hogy az lesz az utolsó, de csak hozták-hozták…… 4 órán keresztül.

A legrettenetesebb az, hogy az a szokás, hogy mindent meg kell enni a tányérkáról, mert ha nem, az tiszteletlenség az étellel és az étel készitőjével szemben.

Jómodor über alles!!!

A végső fogást azonban már nem birtam: az volt a főtt tatu leves. Állitólag a tatu fogyasztása nagyon jó a férfiúi funkcionalitásokra, de vállaltam a rizikót, és nem kértem.

Egyébiránt Japánban minden a szex köré csoportosul, – a nemiségről és az erotikáról szól, de ez annyira nem is érdekes téma, igy nem is untatok vele senkit….. 😉

Az érdekes rész:

Este 6 órakor indult a majdnem teljes iroda a teaház-vendéglőbe, ami az irodától 300 méterre van. Egy 4 méter magas fallal körbekeritett nagy udvar, több házzal és japán kerttel. Amikor bezárult mögöttünk az 50cm vastag és 4 méter magas, vaspántokkal kivert tölgyfakapu, akkor megérkeztünk 1606-ba.

Egy kimonós férfi és nő hajongott előttünk és befelé invitáltak. A kertben gyöngykavics volt, szépen fésűsen elgereblyézve, néhány szikla elhelyezve, körülöttük törpefenyő. A férfiak és a nők különváltak, és bementünk egy szobába ahol a legtermészetesebb módon mindenki elkezdett vetkőzni, majd magára ölteni a kimonót. Na, és közben rajtam poénkodtak, hogy nem tudom hogyan kell felöltözni, de nem sértően, hanem végülis rendesek voltak. Szóval felöltöztünk, és bementünk a számunkra lefoglalt terembe, ami olyan 8x5m-es volt, a végén egy 10 cm magas emelvény, amögött egy hatalmas tájkép festmény.

Az emelvényre leült Matsumoto Masuhiro, a senior ügyvéd, én pedig közvetlen a dobogó elé lettem leültetve. A többiek szépen két sorban egymással szemben leültek, az ügyvédek mögött pedig a titkárnők foglaltak helyet.

Teljesen úgy néztünk ki, mint Toranaga-szama és kisérete, ha valaki emlékszik még a filmre.

Aztán megkezdődött a vacsora az emlitett cirkumstanciákkal. Vacsora közben pedig volt az audiencia. Matsumoto-san feltette nekem a kérdést, mely szerint: “Amúgy általában, tulajdonképpen és végülis gyakorlatilag milyen a magyar társadalom?”

Nos, én igyekeztem szűken értelmezni a kérdést, és különben is mit lehet erre válaszolni, mondom: “Hááát…olyan felemás. Kicsit ilyen is, meg olyan is….”

Szóval el kellett mondani mindent: hogy vannak utak, házak, autók, gazdagok, szegények, az emberek házat vesznek ami ennyibe-annyiba kerül, és ennyit-annyit keresnek…..

Ha valakinek kérdése volt, azt előbb Matsumoto-san-nak tette fel japánul, majd ő meg nekem angolul.

Aztán jött a történelem.:
A következő dolgok kerültek elő, és értékelődtek:

Árpád apánk, honfoglalás: jó – mert kiűztük az ellenséget és elfoglaltuk a földet
Búvár Kund: nagyon jó – mert ravaszsággal ellehetetlenitettük az ellenséget
Nagy Lajos király: jó – mert erős kézzel kormányzott
Hunyadi Mátyás: rossz – mert mi a francot törődik egy király a parasztokkal
Eger ostroma: jó – no comment
Szondi két apródja: szomorú, de jó – mert az önfeláldozás ugye kötelesség
Rákóczi, Kossuth, szabadságharc: NAGGYON ROSSZ – lázadás a törvényes uralkodó ellen??????????
Kiegyzés, Deák Ferenc: alapvetően rossz – alkudozni az ellenséggel, ahelyett, hogy hősi halált haltunk volna????? Bááár, a modernizáció………..

1956: jó – sok hősi halál

Ha valami jót mondtam Matsumoto-san hangosan japánul megismételte, és mindenki meghajolt, a titkárnők tapsoltak. Búvár Kund történeténél mindenki a térdét csapkodta a nevetéstől, amikor a hajók épp süllyedtek, és az egész vendéglő egyemberként gyűlölte Ottó, német-római császárt.

Szondi két apródja, Drégely várának eleste annyira meginditotta a titkárnőket, hogy meg is könnyezték pici a történetet.

Hihetetlen élmény volt az a kerekszemmel kinyilvánitott érdeklődés minden apró dolog iránt, és az a hierarchia ami még mindig benne él az emberekben.

De meg is mondták: “Japánban mi néha szeretünk japánok lenni.”