A melegről
2007 július 17. | Szerző: Corrradorra
Sokan kérdezik, hogy volt-e ennyire meleg Ázsiában.
Nos, a válaz ez: NEM.
Ennél sokkal melegebb, és kellemetlenebb, elviselhetetlenebb az időjárás arrafelé, méghozzá a hasonló hőfok, de az ahhoz társuló 90%-os páratartalom miatt.
Ami ma itt tapasztalható, az Tokióhoz, Shanghai-hoz, Hong Kong-hoz képest “ipari tanuló”
Nem azt állítom, hogy nincs meleg, vagy ez az időjárás kellemes, hanem azt, hogy minden relatív. Az említett városok lakói izzadva álmodoznak ilyen időjárásról!
Elnézést…..
2007 július 16. | Szerző: Corrradorra
…kérek mindenkitől.
Sokat dolgozom…de megígérem, hogy folytatom. A jövő héten a volt gimnazistáim -tanárként kezdetem, senki sem lehet tökéletes- elvisznek Montenegróba, és ott szeretném bepótolni a hiányosságokat. Világ életemben híres regényíró szerettem volna lenni, aki egy Dél-Dalmát kikötőben horgonyzó vitorláson írja a következő bestsellerjét David és Jennifer szerelméről. Illetve, reménytelen Jóbarátok rajongóként Ross és Rachel szerelméről.
Tartozom egy Varsó-val, egy Prágával…..és sokmindennel. Köszönettel, alázattal, és imádattal mindenkinek aki elolvas, és nem küld el a pokolba. Illetve, még annak is!
Nos, egy kiadó megkeresett, hogy kiadná a bejegyzéseimet könyv formában. Az ajánlat jónak tűnt, de mint minden ajánlat, már nem olyan jó második hallásra, mint elsőre.
Nem vagyok meggyőződve, hogy ezek a bejegyzések felérnek egy könyv színvonalához, így viaskodom magammal.
Közben pedig még mindig MF vagyok. Hát ez az!!!
🙂
Brüsszeli sanyarság
2007 június 12. | Szerző: Corrradorra
Először is a belgák alapvetően két csoportba oszthatók: a franciák, és a hollandok, vagyis a vallonok és a flamandok, amiből a vallón népség valójában burgund, és a flamand pedig brabantnak tudhatja magát, de végül is mindketten nem egyebek, mint vizigótok. Tehát frankok és germánok, akik közül a burgund népség a francia, tehát a vallon, a brabant pedig a flamand, vagy más néven a belgiumi holland, vagyis mindketten belgák.
Hogy így már minden világossá vált, el lehet mondani, hogy ezért az ország egyik része francia nyelvű, a másik része holland identitású, tehát egyértelmű, hogy Brüsszel ezért háromnyelvű város: úgymint alapvetően francia, holland és angol.
Szegények, nagyon rosszul élnek, és erre több jel is egyértelműen utal.
Először is sokkal több X-Type Jaguar van az utakon, mint S-Type, vagy XJ, és tudvalévő, hogy az X-Type a Jaguar belépő osztálya, így úgyszólván csak a legkisebb verzióra telik nekik.
Amellett iszonyú sok Mini Morris, Mini Cooper látható, ami azt jelenti, hogy a kisautók közül is a legkisebbeket kénytelenek megvásárolni. Sajnos nem engedhetnek meg maguknak egy normális Opel Corsa-t, 207-es Peugeot-t, Suzuki Swift-et.
Ha már a normális autóknál tartunk, akkor arra sincs pénzük, hogy olyan autót vegyenek aminek rendes lemezből van a teteje. Kénytelenek beérni olyanokkal amelyek szánalmas módon egyfajta fémkerettel vannak felszerelve, amire valami fekete, vagy bordó, vagy kék vászon van húzva. Na, ezzel úgy járnak, hogy amikor kicsit gyorsabban mennek, akkor a szél felnyitja az autót tetejét, és legyűri a vásznat a hátsó ülés mögé, vagy valahová a csomagtartóra, a bennülők pedig csak úgy ülnek az Isten szabad ege alatt, a hajukat pedig össze-vissza kócolja a szél. Szörnyű lehet.
Ha már az üléseket említettem, akkor az is szembeötlő, hogy sok embernek még arra sem telik, hogy olyan autót tartson fenn amiben 4-5 ember is elfér, hanem olyanokkal furikáznak a szerencsétlenek amiben csak két ülés van, és természetesen két autó. Nos ezek az autók ráadásul még kicsik is, hogy a gyártásukhoz ne kelljen sok anyagot felhasználni, másrészt pedig rettentőre alacsonyak, -gondolom azért, hogy jól lehessen vele lopakodni, és ne kelljen pironkodni a többi ember előtt a kirívó üreszsebűségünk miatt. A legszegényebbnek pedig -képzelhetjük- csak ilyen kicsi, vászontetős autóik vannak.
Emellett -tényleg utoljára az autókról- még normális nagy multikonszernek által sorozatban gyártott kocsikat sem tudnak megfizetni, ezért viszonylak kis manufaktúrák által összetákolt járgányokkal próbálják enyhíteni rossz érzésüket, olyanokkal mint Aston Martin, vagy az olasz -na ez is, ugye- Maserati, vagy Ferrari, vagy arról a német autótervező csókáról elnevezett, szappantartó formájú, táskás szemű, Derrick felügyelőre hasonlító kis szekér amiből gondolom pár évtized múlva nem lesz már por sche.
Az autók mellett a másik jel ami a szegénységre, bárdolatlanságra utal, az a sajt. Van többféle sajtjuk, amelyek rendkívüli módon büdösek. Ezek a belgák amellett, hogy penészes sajtot esznek,- ami közvetlenül a tehénből kifolyt tejből készük, brrrrrrrrrrrrr- állandóan próbálják rátukmálni az emberre, hogy egyen ő is. Na persze, ha rendes sztaniolpapírba csomagolt macisajt lenne, tejporból, műzselatinnal, természetazonos aromával dúsítva, ízfokozóval, E354, E412, E230, E310 és nátrium-benzoát felhasználásával, akkor szívesen elfogadná az ember, de ííígy………………..
Brüsszelben az emberek frank és germán fele vagy egymással konfliktusban. Amit a frank fél szemetel, összetör, firkál azt a lélek germán fele felszedi, kijavítja, kicseréli, megtisztítja. Ennek okán az utcák a házak a járdák olyan eklektikusan rendezetlenek de ápoltak és gondozottak.
Látszik, hogy mikor kerekedett felül a frank, vagy a germán oldal, és hogy kúszott vissza a másik.
Vegyük csak például a hotelt.
Általában a Hotel Kastelin-ben vagyok elszállásolva, de most nem volt szabad hely, ezért a The White Hotel-ben leltek nekem kvártélyt. Mindkettő négycsillagos hotel. A Kastelin a germán oldal a White Hotel a frank oldal.
Hogy is magyarázzam ezt meg?
Gondoljunk az időjárásra. Ha elmegyünk valahová, akkor gondosan megnézzük az interneten, hogy az utazás napjaiban milyen idő várható. Szépen leolvassuk a hőmérsékletet, és azt gondoljuk, hogy minden OK, és szépen a jelzett fokok alapján pakolunk ruhákat.
Aztán jól ráfázunk – stílszerűen.
Mert azt nem jelezte az internetes időjós, hogy a budapesti 28-30 fok az egészem más, mint a hong kongi 28-30 fok. Mert a budapestit, ha egy kis szél lengedez, akkor o 24-26-nak érezzük, míg a hong kongit még közepes szélnél is 36-38 foknak. Nem beszélve a tévedési lehetőségről, ha az egyik érték Celsius-ban, míg a másik Fahrenheit-ben van megadva.
Be kéne vezetni a szállodák esetében is ezt a Fahrenheit-Celsius skálát.
A Kastelin egy jó, elegáns, szépen berendezett szálloda udvarias személyzettel, mágneskártya ajtónyitóval, bell boy-jal….stb. Ez a germán.
Ellenben, ha a frank típusú White Hotelt tekintjük, akkor azt lehet mondani, hogy az egy “4 Fahrenheit csillagos” hotel, ami ugye pontosan megfelel a “-15,6 Celsius csillagos” osztálynak.
Először is ez egy -ohlalah- “Theme Hotel”, ahol az a lényeg, hogy minden fehér. Lefordítva ez azt jelenti, hogy csakúgy mint nálunk az OBI-ban- a fehér OSB bútorlap a legolcsóbb, és ha lekened a falat fehér diszperzittel egy rétegben, akkor nem kell színezőpasztára költeni.
Ehhez vehetsz még az IKEA-ból fehér fröccsöntött műanyag széket és asztalt, függönynek pedig a fehér lepedővászon is megteszi.
Ha már itt tartunk: a szobában alapvetően mindenhol huzat van, de egy-két párnáról bizony hiányzik.
A szobában van minibár, de üres, és úgy tűnik, hogy amikor a Mezőkeresztes-Mezőnyárád-i szovjet laktanyát kiürítették, a White Hotel nyerte meg a tendert, és felvásárolta az ottani használt hűtőket. Erre közvetett bizonyíték van, mert a hűtő nagy, nem hűt, viszont nagyon zúg.
A szobában nincs pohár, illetve törölköző, valamint gyorsan el kellett rohannom egy drogériába venni tusolót, sampont, mert ugyan voltak ott kenceficék, de én ki akartam maradni az “előttem is-én is-utánam is használják” láncolatból. Hajszárító sincs, de ígéret van, hogy lesz!
A légkondicionáló pedig megtisztítja a légvezetékben lévő levegőt, és az áporodott párát a porral együtt a szobába juttatja nem túl nagy-, de elegendő nyomással és zajszinttel.
Az ajtón klasszikus zár van, amihez klasszikus kulcsot adnak, és voltak olyan figyelmesek, hogy a kulcshoz nem egy autó dísztárcsáját erősítették, mint például az amerikai benzinkutakon, hogy el ne vidd, hanem a bútorlap-szabászatból megmaradt 2 négyzet-deciméternyi 10-es bútorlap darabot élfóliázatlanul! A kulcsot nem lehet a recepción leadni, hanem vinni kell magaddal.
Mivel nincs szobaszerviz, -amit egyébként sem szokásom használni- így megkérdeztem, hogy kaphatnék-e egy tányért, kést, villát. Mondták, hogy természetesen igen, menjek csak be a konyhába -az első fehér ajtó jobbra, keresztül az éttermi részen- és ott van, szedjem össze azt ami kell. A tányér valamelyik szekrényben van.
Viszont a konyhában kellemes meglepetés ért, mert ott volt több vendég is. Egy spanyol csajszi vajat keresett, míg két japán vendég a paradicsomok felszeletelésével foglalatoskodott. Úgy döntöttünk, hogy ha már ott vagyunk, keressünk valami tejet, vagy gyümölcslét is. A spanyol csajszi kente a kenyeret, én szeleteltem, a japán pár pedig a paradicsom szeleteket próbálta gusztusos formába rendezni. Aztán jött egy lengyel férfi is, aki szerint valahol kellett lenni müzlinek is, de végü lis maradt a vajaskenyérnél.
Hát így telnek a napok…..csendeskén……
Üdv mindenkinek!
In memoriam Aga
2007 június 7. | Szerző: Corrradorra
Visszaérkeztem Budapestre Ázsiából, és ma egy szomorú hír fogadott.
Most nekrológot kell írnom.
Meghalt Aga. L
Aga a műhelyünk óriás schnauzere volt. Ő volt a biztonsági főnök.
Van egy barátom, akivel társulva van egy autószerelő műhelyünk Észak-Borsodban. Veterán autók felújításával, egyedi autóépítéssel foglalkozunk, és még mindenféle marhasággal, ami épp jön. A társam hivatásszerűen, én csak segédmunka és papírmunka szintjén.
A műhely egy családi ház kertjében van, illetve a kert van átalakítva fedett műhelycsarnokká, plusz még az udvar az autók tárolására, szóval elég nagy. A társam, nevezzük csak Tamásnak, -mert ez a neve- közelben lakik egy másik házban a családjával. A műhely melletti házban az édesanyja lakik, és a nagymama lakott.
És persze Aga.
Csaknem egy éves volt már amikor magunkhoz vettük. Szegénynek borzasztó élete volt addig, mert egy karóhoz volt megkötve egy kétméteres kötéllel mindenféle fedél nélkül, esőben, tűző napon, fagyban, hóban, kánikulában, és enni is csak egy héten 2-3 alkalommal kapott.
Nem tűrhettük tovább, és a tulajdonos ellenkezése ellenére egyszerűen eloldoztuk és elhoztuk. A tulaj megfenyegetett minket, hogy feljelent, de nem foglalkoztunk vele. Illetve megígértük neki, hogy ha még két szót szól, akkor ugyanazt eljátsszuk vele, mint ő a kutyával, mert még neve sem volt.
Nevet adtunk neki.
Nem volt könnyű kezdet Agával. Ideges volt, gyanakvó, harapós, de megértettük, hogy nem véletlenül ilyen. Viszont a műhely védelméhez képzettség és kezelhetőség kellett. Nehezen megbarátkozott velünk fél év alatt.
Ekkor elküldtük őt iskolába. Mit iskolába! Kutya Akadémiára! A kéthetes kiképzés Agának egy hónapig tartott.
Nem azért, mert buta volt! A tanagyagot summa cum laude elsőre elsajátította, de engedelmességi problémái voltak. Beszéltünk az oktatóval, aki egyébként a barátunk volt és különös figyelmet fordított rá. Még két hetet javasolt! Kemény verdiktum!
Odamentünk Agához, azt mondtuk neki nagy komolysággal:”Figyelj Öreg, még két hét! Még két hét, és hazajöhetsz, de légy okos!”
Okos volt, és 3 nappal a hamarább hazahoztuk!
Építettünk neki új házat. Védett helyen, de úgy, hogy onnét beláthatta az udvar nagy részét!
Szeretett utazni.
Akkoriban a szolgálati autónk egy AUDI 80-as volt, amit egyedivé építettünk, és vajszín bőrülései voltak. Azok az ülések kényesek voltak Aga körmeihez. Ezért átalakítottuk az autót úgy, hogy a benzintankot kivettük a hátsó ülés mögül, oszthatóvá tettük az ülést, és Aga a csomagtartóban utazott úgy, hogy a fejét kidugta az osztott ülés lehajtott támláján keresztül az utastérbe. Ha valahová utaztunk, a lányok – a barátom felesége, és lánya hátul ültek, és utazás közben Aga fejét vakargatták amit imádott mindkét fél.
Ha elöl utazott, akkor volt neki biztonsági öve!
A barátom lánya míg kicsi volt úgy lovagolt rajta, mint egy pónin.
Félt a kutyafodrásztól.
Mindig ott kellett lenni mellette, vagy a fején nyugtatni a kezünket, vagy csak a lábát fogni. Ha érezte az érintést már nem remegett.
Egyszer nyitottunk egy autósboltot. Minden jól ment addig amíg vevők nem jöttek. A barátom igen mogorva ember, így nem nagyon tűrt meg maga mellett senkit, a vevőket simán elzavarta, csak Agával tudott kijönni. Vele töltött naponta 13-15 órát. Megtanította féklámpát ellenőrizni. Ő nyomta a féket, Aga ugatott ha a féklámpa kigyulladt.
Nagyon megbízható volt.
A boltba is el lehetett küldeni. A nagymama öreg volt, a mamának fájt a lába. Ezért készítettünk egy hámot neki, amin volt kétoldalt két kosár, és egy kis tasak, amit a szájában vitt a boltba, benne a pénztárca. A mama megírta a listát, Aga elment a boltba. A boltosnak –és csak neki- megengedte, hogy a pénztárcához nyúljon. Telepakolták a kosarat, kivették a pénzt. Aga pedig hazasétált.
Volt egy pillanat amit mindig kihasználtunk. Azt mondtuk neki:”Aga, értessük össze a fejünket”, és mivel nagy volt, elég volt kicsit lehajolni és egy pillanatra összeértettük a homlokunkat. Óh, de szerettük ezt a pillanatot!
Aztán öreg lett.
Nehezebben futotta be a nagy udvart-kertet. Visszavontuk az első vonalból, és egy könnyebb beosztásba helyeztük. A barátom családi házát kellett őriznie, ami védettebb, kisebb volt, mint a műhely.
Két héttel ezelőtt erőt vett rajta egy száraz köhögés. Nem volt lázas, a tüdeje tiszta volt. Az orvos azt mondta, hogy nincs semmi ami vírusra, fertőzésre, mérgezésre utalt volna. Valószínűleg hideg vizet ivott –mondta az orvos, de tényleg mindent megtett érte.
Evett is, de egyre kevesebbet. Főztek neki virslit, ami mindig a kedvence volt, és minden hétvégén főztünk neki vagy negyvenet-ötvenet. Evett belőle, de nem mind.
Kapott erősítő infulziót, vitaminokat…..mindent.
Aztán tegnap délután evett egy kicsit, bement a kedvenc helyére és meghalt.
13 éves volt.
A férfiak szent helye- szabóság
2007 június 1. | Szerző: Corrradorra
A jómúltkor már megkaptam érte a magamét, mondván, hogy piperkőcségről szól az amiről írtam, sőt sznobság, és egy férfihoz nem méltó az ilyesfajta karakterisztika, de azért mégiscsak belevágok a mondandómba.
Alaptétel, a férfiúi létnek vannak bizonyos „cool” pillanatai. Az a baj, hogy én is utálom ezt a kifejezést, de nem találtam rá magyar megfelelőt. Mert ami „cool” az kicsit vagány, átlagfeletti, menő. Vannak olyan pillanatok amikor az ember érzi, hogy most stílusos, hogy most valamiért nagggyon jó.
Az egyik ilyen pillanat férfi életében, amikor Hong Kong-ban meglátogatja a szabóját. Azt a szabóságot ahol az öltönyeit, esetleg ingeit készítteti.
Az igazi szabóságok elegáns üzletek, sürgő-forgó alkalmazottakkal, csendes beszélgetésekkel.
Az igazi szabóság a Tai Pan Row, a Nobel House, a Rajah, a Dave’s, a Chang & Sons……
A környezetet leírva, azt lehet felhozni, hogy olyan, mint egy viktoriánus könyvtár. Vastag szőnyegek az igazi faborítású padló, hatalmas bőrfotelok, és a falak mentén, mint a könyvek a könyvespolcokon, úgy sorakoznak a szövetek, feltekerve, végekben. A legfinomabbtól a kommerszebbekig. Az egyik oldala az üzletnek az öltönyök, zakók, kabátok szöveteivel van beborítva, a másik oldal pedig azokkal az anyagokkal, amikből az ingeket szabják. A bőrkanapékon, fotelekben ügyfelek ücsörögnek, teázgatnak, beszélgetnek, vagy pedig a vitrinekben kiállított gombokat, nyakkendőtűket, zsebkendőket, nyakkendőket vizsgálgatják. A nagy, nehéz faasztalokon viszonylagos rendetlenségben az olasz, francia, angol, ausztrál és kínai, indiai műhelyek könyvekbe kötött szövetmintái, kinyitva valamelyik szövetnél, megjegyezve valahol, valamelyik „oldalnál”. Mérőszalagok, méterrudak, gombostűpárnák, és a próbababákon bemutatott, már elkészült remekművek.
Szent közösségi hely ez a férfiak számára. Etikettje van!
Szóval, belép az ember a szabóságba, és rögtön egy alkalmazott oda is ugrik hozzá, hogy mit segíthet. Talán egy akciós csomagot szeretnénk, vagy van valami egyedi kívánságunk, esetleg jártunk-e már itt, készíttettünk-e már valamit? Ezek nagyon fontos kérdések, kérem. Elmondjuk, hogy szeretnénk egy nagyon könnyű, de elegáns nyári zakót, mindennapos használatra. De ilyenkor még nem bonyolódunk a részletekbe
Amikor kiderül, hogy már készíttettünk ott valamit, akkor az első alkalmazottat felváltja egy udvarias, szemmel láthatóan igen fiatal ember, aki hellyel kínálja és teával kínálja, beszédbe elegyedik velünk az időjárásról, a közlekedésről, valamilyen semleges témáról.
Kicsivel később megérkezik a tulajdonos, Mr. Chang, széles mosollyal üdvözöl, a fiatalember eltűnik, és Mr. Chang átveszi a beszélgetés irányítását. Érdeklődik a munkánkról, az otthoni hírekről, arról, hogy mi történt velünk azóta, hogy…….hm….és itt csodálkozunk csak el!
Honnét tudja ez az ember mindezt? Emlékszik rá? Emlékszik rám??? Lehetetlen!
Persze, hogy lehetetlen, de amikor az első alkalmazott eltűnt, akkor rögtön Mr. Chang-hez ment azzal, hogy van itt, egy régi vevő, és rögtön fel is ütötték a Nagy Könyvet valahol, és elolvasták azokat a jegyzeteket, amiket tavaly jegyeztek be rólunk. S, csak ezután jelent meg Mr. Chang a széles mosolyával.
Kicsit atyaian végigfuttatja a tekintetét az öltözetünkön, összeráncolja a homlokát, de aztán kisimulnak a ráncok, csak mi tudjuk, hogy valamit elrontottunk.
Természetesen az udvariasság azt diktálja, hogy mi is érdeklődjünk Mr. Chang felől, az üzletmenetről, a családról….végülis nekünk könnyebb emlékezni rá, mint viszont. Addig nem szabad a zakó részleteire rátérni, míg Mr. Chang meg nem kérdezi, hogy segíthet-e most valamiben.
Ekkor kell előjönni a részletes leírással. Minél részletesebben mondjuk el, hogy mit szeretnénk, annál nagyobb a respektünk! Csak úgy odamenni azzal, hogy egy jó, vagy egy elegáns zakót szeretnénk, szinte bűn, mert azzal azt feltételezzük, hogy ők rosszminőségű, csúnya dolgokat is kiadnak a kezeik közül. Ah, skandalum!
Részletek! A szín, a szabás, a bélésanyag, a zsebek, a hátsó sliccelés, a belső zsebek száma, elrendezése, a zakó ujján lévő gombok száma, funkcionalitása….. mind-mind fontos!
Ezután kiválasztjuk az anyagot, Mr. Chang hozatja a nagy, főkönyvnyi méretű méretkönyvet, felütik a mi oldalunkon, és újra jön a szemöldök ránc, becslés. De ekkor már Mr. Chang átad minket egy alkalmazottnak, aki elvégzi a méretellenőrzést, hogy változtunk-e tavaly óta. Ha egy kicsit belelesünk a könyve, talán láthatjuk, a másik oldalon Sheik Al-Abdul Ibn Bushra Mohamed Osman Ismail Ismallah neve és méretei kerültek regisztrálásra.
Végül egy kis időegyeztetés, hogy mikor lehet jönni az első próbára, udvarias mosolygás, elköszönés.
Ennyi volt.
De ennél sokkal, sokkal több!
Cool volt!
J
Nyár, eső és szocializmus
2007 június 1. | Szerző: Corrradorra
Hong Kong-ban már nyár van.
Tudom, Budapesten is az volt.
Hong Kong-ban már semmiben nem különbözik az időjárás attól, mint amilyen tavaly augusztusban volt.
Illetve ez így nem teljesen igaz, mert egy picit rosszabb, ugyanis augusztusban már nincs szezonja a nyári monszunnak. Akkor is nagy a páratartalom, de most mégnagyobb. Ehhez az időhöz képest a Shanghai-i meleg ipari tanuló szintjén mozog.
Ezt azért merem mondani, mert a hong kongiak is panaszkodnak, hogy meleg az idő, az pedig nyilvánvaló, hogy az ő „átlag meleg” fogalmuk megegyezik a mi „kemence meleg” értékelésünkkel.
Minden nap esik az eső. Hogy mennyi, az attól függ, hogy milyen felhő van az égen. akkor. Van olyan 20-30mm eső zúdul le óránként. Ez olyan, mint nálunk az amikor bemondják a hírekben, hogy „özönvízszerű eső zúdult ide-, vagy oda”, mire az ellenzék a kormányt-, a kormány az ellenzéket hibáztatja, Demszky hazaküldi az embereket, a tűzoltóságot, 1300 alkalommal riasztják, és az esti híradókban nyilatkozik Dobson Tibor, a Katasztrófavédelem szóvivője.
Ez akkor fordul elő, ha sárga felhő van az égen.
Aztán, van amikor 50-60mm csapadék esik óránként. Ez a kataklizma jön el, amikor zöld felhők jönnek.
De amikor fekete felhő jön, akkor érdemes jajgatni, mert akkor 100-120mm eső esik ÓRÁNKÉNT!!!
Hong Kong szigete alapvetően budai oldal, mert meredek hegyoldalra épült. Amikor megérkezik az ember, akkor a legelsők között tűnik fel, hogy mennyi vízelvezető árok van kiépítve. De nem csak úgy kikotorva, hanem kibetonozva, tisztán tartva, rendszerbe szervezve. Már a sárga felhős eső után is érthető, hogy miért van ez így.
Múlt vasárnap elbuszoztam Stanley-be, ami egy kis halászfalu (volt) Hong Kong sziget dél-nyugati oldalán. Ehhez a busznak át kellett kelni a vulkanikus hegyekből kialakult szigeten, tehát egy hosszabb alagút után jócskán volt szerpentin. Éppen kifogtunk egy sárga felhős esőt, és a busz megállt, mert az úttesten a hegyről kb 2-3 cm „vastagságban” egybefüggő felületen folyt a víz. Stanley környéke Hong Kong Island riviéra része, tehát az igazán gazdagok ott laknak. A sok Bentley, Aston Martin, Jaguar, Porsche mind állt sorban az út szélén, mint szegény keletnémet Trabantok Nickelsdorf-nál belépőleg.
A „gazdagság” is relatív fogalom, mert ahogy a busz tovább tudott menni, néha-néha be lehetett látni egy-egy villa területére. Elképesztő, hogy milyen körülmények között élnek emberek, akármelyik végletet is nézzük. A kedvencem az az udvar volt, ahol a nyitott garázsszerűségben állt egy Ferrari, egy Porsche, és két batár nagy Mercedes.
A másik véglet pedig az, hogy ha az be-benézünk egy sikátorba, akkor ott van valaki aki mondjuk a pillepalackot aprítja darabokra minden nap. Azt mondják, hogy ilyen ember naponta 5-6 HKD-t keres. Csak viszonyításképp, a leggyakoribb, legolcsóbb élelmiszerüzletben egy falatnyi sushi korongka 2,3.-HKD, vagy a McDonalds-ban a legolcsóbb hamburger 7,5.-HKD.
Egyébként Hong Kong lenyűgöző. Tényleg csak azt tudom mondani, hogy aki megteheti jöjjön el és nézze meg. A neonreklámok, a forgatag, a hőség, a brit ázsiaiság…mind-mind olyan dolog, ami szavakkal visszaadhatatlan. Még ha látja az ember, akkor is nehéz vele betelni. Amikor sétálok mindig eldöntöm, hogy na, addig az utcáig még elmegyek, és aztán visszafordulok, de amikor elérek az utca végére feltárul egy másik utca, és egyszerűen nem lehet megállni. Igazából az óra állít meg, mert legalább éjfélre vissza kell jutnom a szállodába, hogy másnap fel bírjak kelni.
Találkoztam magyarokkal:
Túlsúlyos Ervin és Túlsúlyosné, szül. Csiricsáré Margit karcolta bele örökre kitörölhetetlenül a nevét a Peak egyik védett lejtőjének falába, miközben taszigálták a kétségbeesetten tiltakozó 40 kg-os kis kínait, akinek fogalma nem volt arról, hogy egy németjuhász kutya is könnyebben megértené az ő „No scratching, please” angolját, és arról sem volt fogalma, hogy mit jelent a minden taszítás alkalmával hangoztatott „Haggyámántekiskeci! Hátidejírjukhotyitvótónkna”.
Még mindig fenntartom azt az állítást, hogy a brit korona legszebb gyémántja Hong Kong volt.
Nem annyira a természetes szépsége, hanem a hangulata miatt. Shanghai kapcsán már írtam a gyarmati ázsiaiság érzéséről, ami ott inkább a múlt kapcsán jött elő, de Hong Kong-ban mindez a jövőről szól. Egy kis London-t, egy kis Britanniát kap itt meg a látogató, azzal a különös mellékízzel, hogy a trópusi éghajlati övben van, és Ázsiában. Nem beszélve arról, hogy egyébként már a “Vörös Kína” területén van.
Mennyire vörös ez a Kína? Ez is ellentmondásos. Van amikor egyáltalán nem az, és van amikor nagyon az.
A hétvégén egy plázában fellépett a műsorával egy gyerekcsoport. Azt is mondhatnám, hogy úttörők, mert világoskék rövidnadrág, vagy szoknya, fehér térdzokni, fekete cipő, és fehér ing volt a viseletük. Vörös nyakkendő az nem volt. Mindenféle műsorszámot adtak elő, zenéltek, énekeltek, szavaltak. Az egy külön produkció volt, hogy egy-, vagy több gyerek a mikrofon elé állt, és elmondtak egy mondókát, egy szöveget angolul. A produkció lényege abban rejlett, hogy igyekeztek minél szebb brit angol kiejtéssel mondani a szövegüket. Érződött, hogy ez egy nagyon akadémikus kiejtés volt, tehát iskolában tanulták. A jövő üzletemberei, sikeres vállalkozói ők lesznek.
Ugyanakkor volt amikor angolul énekeltek egy dalt aminek az volt a szövege, hogy „milyen jó is a párt, hogy vigyáz ránk, de ezt a külföldiek nem értik, hát mondjuk el angolul.”
Egy biztos: ez az évszázad Ázsiáról fog szólni.
Hong Kong a másik oldalról
2007 május 29. | Szerző: Corrradorra
A TRIÁDOK:
Vagyis a kínai maffia.
A helyszín a Temple Street Night Market, a szokásos, és könnyen elképzelhető forgataggal, tömeggel, árukkal. Aztán feltűnik az embernek viszonylag fiatal 20-30év közötti fiatalemberek 4-5-6-os csoportja. Azzal tűnnek fel, hogy
1. mint a vadludak “V” alakban közlekednek, kicsit -olyasféle- terpesztett matrózlépésekkel
2. a forgatagban utatengednek nekik ennek a “V” alak ellenére is,
3. a ruházatuk eléggé spéci.
A ruházat: ezek a csávókák homloktól fejtetőig borotvált fejet, majd onnét hátul térdhajlatig, de legalábbis derékig érő hajfonatot viselnek a márkás napszemüvegük mellett. A napszemüveg önmagában furcsa, lévén egy éjszakai piacról van szó.
A ruha pedig ránézésre a legfinomabb fekete selyem, hagyományos kínai ruha. Bő nadrág, alul hófehér hajtókával, a lábukon hófehér zokni, és az a kína topánka-mokaszin jellegű fekete vászoncipő.
A kabát szintén fekete, állónyakú, kínai zsinórozással, szintén hófehér kikeményített állógallérral. A kabát ujjánál szintén egy visszahajtott trapézszerűen bővülő passzé. Ami a legszembetűnőbb, az az , hogy a fiúkon látszik még a bő ruha ellenére is, hogy sem 1 dkg felesleg, sem 1dkg hiány sincs testfelépítés szempontjából, a ruhájuk a legmakulátlanabbul tiszta éjfekete, vagy vakítóan hófehér, teljesen gyűrődésmentes, élrevasalt…..
Meg-megállnak egy-egy kereskedőnél, az hajlong, vagy bemennek az utcáról nyíló sikátorba, majd előjönnek. Gondolom védelmi pénzt szednek, és nem a költészetről beszélgetnek.
DE: a turistákat meg-megszólítják és mosolyogva, hallkan, udvariasan szinte kifogástalan angolsággal érdeklődnek afelől, hogy hogyan érzik magukat, volt-e esetleg valami probléma a piacon, van-e valami speciális igényük. Ilyenkor az szegény turistaember hirtelen nem tudja, hogy mit csináljon, mert nyilvánvaló, hogy ezek a srácok “azért tudnak valamit”, másrészt viszont tényleg udvariasak. Így úgyteszünk, mintha rendes, hétköznapi emberek lennének….de azért az ember lelkét átlengi valami jeges fuvallat.
Az is feltűnt, hogy sok embernek hiányzik egy- vagy több ujja, esetleg a keze. Kiderült, hogy ezeket a triádok távolítják el az állampolgárról, de nem valami brutál módon, hanem művileg, érzéstelenítéssel, – az utókezelés a páciens feladata.
A dolog úgy működik, hogy az itt, Hong Kong-ban, Shanghai-ban bevett szokás, hogy mindent a maffia ellenőriz, szoros kooperációban a helyi hatóságokkal. Ha egy árus pénzt akar kölcsönkérni, akkor azt csak a maffiától kérheti. A “szerződésbe”, “szokásjogba” beletartozik, hogy amennyiben valaki nem rendezi időben az adósságát, akkor bizonyos testrészeit eltávolítják.
Orvosilag.
Szakszerűen.
Művileg.
De illegálisan.
Az brit fennhatóság alatt ezt a tevékenységet szigorúan üldözték, és csakúgy mint minden lőtt sebet akárhol a világon, itt akármilyen testrész eltávolítását az orvosoknak be kellett jelenteni a rendőrségen. Hong Kong 1997-ben tért vissza Kínához, és ma- azt mondják- hogy a szokás a “tűrt” kategóriába tartozik!
Hong Kong vs. Kína:
Mindenki utálja a kínai kínaiakat.
A kínai kínaiak, vagyis a China Mainland-ről jött-mentek, s azok közül is különösen a mandarin kínaiak buták, értetlenek, primitívek, nem mosakodnak rendesen, nem tudnak írni sem, mert ők az egyszerűsített kínai jeleket használják a tradicionális jelek helyett, ami fenemód egyszerű (Ezt mindenki tapasztalhatta az előző beszámolómban, amikor az öreg kereskedő szavait idéztem. Szerintem szinte megalázza a nyelvet, annyira egyszerű, nemde?). Viszont piszkosul gazdagok, szórják a pénzt mintha csak papírfecni lenne, ezáltal beképzeltek, és undorító ételeket esznek, valamint tragikus a modoruk, mert belefújják az orrukat az asztalterítőbe. Na ezutóbbi speciel akár igaz is lehet.
Mi, Hong Kong-iak, kantoni kínaiak vagyunk, -különlegesek, szépek, nemesek, okosak, jólneveltek, alázatosak, szerények, és tudunk írni rendesen, és az ételeink is ehetőek.
És sokkal jobb volt a britek alatt!
És nem mindenhol fogadjuk el azt a bankjegyet amivel a Bank of China próbálja lassan-lassan lecserélni a mi régi HSBC-s régi bankjegyeinket.
És mi meg elnevezzük a legújabb utcánkat a legelső brit kormányzó után Pottinger Street-nek!
És pukkadjatok meg!
És vigyen el titeket a legközelebbi tájfun jó messzire, lehetőleg Tibetbe, mert azok még tőletek is borzasztóbbak!
Reagálás a kommentek kommentjeire
2007 május 28. | Szerző: Corrradorra
🙂
Kedves Komment írók!
Minden kommentet elovasok, minden kommentet értelmezek és leszűröm belőle a tanulságot. Azokból is amelyek pozitívak, azokból is amelyek végképp nem azok.
Fényképet sajnos azért nem tudok itt mellékelni, mert vagy a budapesti, vagy a londoni szerveren keresztül kapcsolódom a céges hálózathoz, és olyan lassú az internet, hogy örülök, ha publikálni tudom 20-25 perc alatt a bejegyzéseimet.
Továbbá, az a véleményem, hogy sokkal könyebb lenne bemellékelni egy-két-három képet, és írni 2-3-4 mondatot. Ezzel időt, és fáradtságot takarítanék meg magamnak. Ám én sokkal nagyobb tiszteletet érzek az olvasók iránt, minthogy ezt tegyem, és helyette inkább írok hosszabb, szöveges beszámolót. Nem titok, hogy ezeket a beszámolókat én itt is publikálom, valamint a kollegáimnak is elküldöm e-mailben, és emellett még egy brit ujságban is megjelenik, tehát vagy erről arra-, arról erre még le is kell fordítanom.
NAGYON, NAGYON szívesen levelezek az egész blogomról, útleírásaimról, morgolódásaimról bárkivel, aki kívánja. Adjon nekem egy e-mail címet, és én jelentkezem!:-)
Tisztelettel, szeretettel, köszönettel,
Corradora
…koronád legszebb gyémántja…Hong Kong
2007 május 28. | Szerző: Corrradorra
Arany János után szabadon, valahogy így lehetne jellemezni Hong Kong-ot.
Lett volna rá 99 kerek évük ezeknek az őrült briteknek kitalálni, hogy hogyan ne adják vissza Hong Kong-ot Kínának, de nem tették.
Visszaadták.
A legnagyobb marhaság a brit történelemben talán ez lehet.
Először a földrajz: Hong Kong három részből áll:
1. Hong Kong Island,
2. Lantau Island és,
3. Kowloon and the New Territories.
Plusz még ezernyi kisebb sziget.
Úgy lehet elképzelni, hogy Kowloon egy “U” formájú félsziget, ami alatt van Hong Kong Island ami egy csúcsával lefelé mutató háromszög, tőle balra pedig a trapéz alakú Lantau Island. Lantau és Kowloon között van a viszonylag kicsi Tsing Yi Island. Lantau a legnagyobb, majd Honk Kong Island, Kowloon Peninsula kicsi, de mögötte van a New Territories, ami már China Mainland-del kapcsolatos. Azért írom angolul, mert mindenhol így szerepel, még a magyar utikönyvben is.
A repülőtér Lantau szigetén van, ami nagyobb, mint Hong Kong Island, de itt a “nagy” és a “kicsi” más kategóriát jelent, mint pl. Pekingben. A telek, a szabad terület a legdrágább, mert a felszín nagyon hegyes-dombos. Ezért van egy 100 méteres parti sáv ami viszonylag sík, majd utána jönnek a meredek hegyoldalak és utcák.
Szóval a legkritikusabb a leszállás, mert kevés a hely. A repülő hirtelen leereszkedik rendkívül alacsonyra, kb 80-90 méter magasságba, és a pilóta azon a magasságon lavíroz még bevont futóművel. Amikor az ember azt hinné, hogy most már irányban vagyunk, akkor ránéz az áramlásrontó lapokra a szárnyak végén és látja, hogy még nincsennek kieresztve. Ez azt jelenti, hogy szinte átesési sebességen határán -ami már olyan lassú, hogy a repülő csak nem leesik – a pilóta bedönti a gépet és csinál egy-két 90 fokos fordulatot, vagy tesz egy pár kört a repülőtér körül, mert épp nem jó volt az érkezési szög.
Nekem vannak helikopteres repülési élményeim, de itt elbúcsúztam az életemtől párszor. Mert bánná a fene, ha épp egy MiG-29-ben ülnék, mert azok erre vannak tervezve, de ezek a gépek a legnagyobb, leglomhább utasszállítók!
A leszállópálya olyan keskeny és annyira a parti sávon van, hogy a gép szárnya már a víz felett van amikor végre landol a gép.
A repülőtéri ügyintézés japán szervezettségű, -minden a legprofibb. A repülőtérről egy gyorsvonat -XXI.századi technológia- visz a Hong Kong Islandon lévő Hong Kong Station-re, ahol szállodai céljáratos buszok szedik fel az utasokat. Aztán a busz kering 1 órát a csúcsforgalomban, mire az ember rájön, hogy 3 légkondicionált metrómegállóra -kb. 10 percre- volt a szállodától, de mindegy legalább lehet nézelődni.
A metro egyébként olyan szinten légkondicionált, hogy a peronon van egy üvegajtó, ami csak akkor nyílik ki, ha már a vonat beállt az állomásra, és ennek természetesen az a feltétele, hogy a vonat ajtaja is odaessen, ahol a peron ajtaja nyílik. Ezt számítógép vezérli. Itt üzenném Mr. Livingstonnak – a londoni polgármesternek- hogy nem kell 250ezer fontot ígérgetni annak aki kitalálja, hogyan kell a metrót elviselhetővé tenni, csak el kell jönni Hong Kongba és megnézni.
A metro mellett van -ugye, természetesen- emeletes busz, ÉS emeletes picike villamos!!!! :-)) A villamoson az emeleten utazni a legjobb, mert átszeli az egész szigetet!! A villamosok kb 100 évesek.
Minden angol: ugyanazok a Layland Routemaster emeletes buszok vannak, mint Londonban, csak épp sárgák, baloldali a közlekedés, fel van festve a “LOOK LEFT – LOOK RIGHT” felirat a gyalogátkelőnél, az utcanevek önmagukért beszélnek: Glouster Road, O’Brien Lane, Hennessy Road, Windsor Park, Edinburgh Peer, Victoria Harbour….
A feliratok mindenhol kétnyelvűek, az ujságok kétnyelvűek, van Salisbury, Waitrose, 7 Eleven supermarket, a postláda is olyan, mint Londonban, csak sárga, a metron szép angolsággal bemondják a következő állomás nevét, valamint az összes londoni metron hallható közlemény elhangzik, tehát itt is van a “Mind the gap” és társai, Londonban OYSTER Card a tömegközlekedési kártya, itt OCTOPUS kártya van -szóval, minden angol.
A pénz érdekes: a pénznem a Hong Kong-i dollár, amit nem a kormány, nem Peking, hanem a HSBC bank ad ki!!!!!!! Ami egy Hong Kong-i alapítású gyarmati bank (Hong Kong and Shanghai Banking Corporation) , és 1997-ban helyezte át a székhelyét a londoni Canary Wharf-ba. (1.-HKD=26,57.-HUF)
Az időjárás: A város már a Ráktérítő alatt van, tehát már a tropikus éghajlati övben, bár úgy jellemzik, hogy meleg szubtropikus. Ez nem igaz, mert nagyon meleg szubtropikus. Pálmafák az utcán, és mindenhonnét csepeg a víz, ami lehet a légkondicionálók kondenzvize, vagy a páratartalom miatt kicsapódó víz.
A hotel Hong Kong Island Központjában van, a Central Plaza-hoz, A Victoria Harbour-hoz és az Exhibition Center-hez közel. Az Exhibition Centre azért érdekes, mert amikor megérkeztem épp zuhogott az eső. A hotelben megkérdezték, hogy mit tervezek aznap estére.
Mondom: “Szimpla ücsörgést, merthogy igencsak zuhog.”
Mire javasolták, hogy menjek el a közeli Exhibition Centre-be, mert az fedett magasjárdán is megközelíthető, és nézzek ott szét. Elmentem. Láttam ott, egy plakáton egy huszonyegynéhány éves lánykát, amit egy klasszikus gitárt szorongat, és épp aznap este volt a koncert. Gondoltam, olyan nagy baj nem lehet, megkérdezem, hogy van-e még jegy. Azt mondták, hogy van, de már csak az igen drágábbakból. A drágább jegy 120 HKD volt, ami nemegészen 3600.-Ft, így feláldoztam a kultúra oltárán.
Kijött a színpadra egy 45 kilós pici lányka, -szép, mint az álom-, és egy akkora gitár volt nála, mint majdnem ő, maga. Nnna, gondoltam, ez a lányka fog gitározni, akkor:
a./ nem lesz ereje lefogni a húrokat – volt ereje
b./ ha lefogja, akkor nem jól, és zizegni fog – nem zizegett,
c./ kicsi lesz a keze és nem ér át egy féloktávot, ami klasszikus gitárnál igen lényeges – átérte
Olyan gitárkoncertet adott, hogy arra mondják: az ember leteszi a haját!!!
Tökéletes.
Fenomenális.
Hibátlan.
Megvettem a CD-jét a szünetben, amihez mellékeltek kottát is. Azoknál a daraboknál amiket ismertem, végigkövettem. Hibátlan volt.
Aztán rájöttem, hogy mi- európaiak- seholsem vagyunk az ázsiaiakhoz képest.
Leiskoláztak/nak minket technikában -azt mondom: OK.
Leiskoláznak építészetben -OK.
Leiskoláznak várostervezésben – OK.
Leiskoláznak szervezettségben – OK.
Leiskoláznak gazdasági fejlődésben – OK.
De, hogy leiskolázzanak európai zenében- ez szomorú!!!
Európa pedig majd szépen belefullad a saját gőgjébe!
0:0 – avagy a testidegen téma
2007 július 19. | Szerző: Corrradorra
Elnézést, hogy a Nőklapja oldalán ezzel a témával állok elő. Elsőre le is kell szögeznem, hogy engem igazából két dologgal lehet igazán büntetni, mégpedig a tökfőzelékkel, és a foci meccs-csel. Az elsőt genetikusan utálom –igen, ezzel a szóval-, a második megszeretése érdekében hatalmas erőfeszítéseket tettem gyerekkoromban. Hozattam magamnak bőrlabdát, passzolgattam a fallal, focisták képeivel dekoráltam a szobám falát. Nem ment. Nem, és nem sikerült megszeretnem a focit.
Akkor meg miért írok erről?
Azért mert szerintem a magyar foci igen túldimenzionált állapotba került. Reggelente ahogy készülődés közben hallgatom a Napkeltét, szinte rettegek attól a pillanattól amikor felcsendül a SportPlusz szignálja és jön Gyárfás Tamás, és a maga halk, „énúgyismindenttudok” számonkérő modorában elbeszélget Kovács 21-gyel, hogy a Karakószörcsög-Pornóapáti NB XII-es rangadón miért nem rúgta be azt a gólt, amit be kellett volna rúgni, mert a szél is úgy fújt, és az istenek is jó hangulatban voltak. Nem a riporterrel van a gond, mert ő teszi a dolgát, hanem a válaszokkal.
Vagy ami még borzasztóbb, amikor épp az aktuális szövetségi kapitány nyilatkozik.
Rájöttem, hogy ebben az országban bárki lehetne szövetségi kapitány, aki háromféle nyilatkozatot memorizálni tud:
a./ Amikor megválasztják: „Bizakodó vagyok, fiatalokat is szeretnék kipróbálni, keményen fogunk készülni”
b./ Az első meccs után, a Közép-Melanéz Szigetektől elszenvedett megalázó, 8-1-es vereségről: „Nem vagyok elkeseredett, jó megmozdulásaink is voltak, sajnos kihagytunk egy helyzetet, és most ők jobbak voltak”
c./ A b. nyilatkozat után 2-8 nappal, amikor lemond: „Sajnos nem kaptam meg a támogatást az MLSZ-től, sem anyagilag, sem erkölcsileg”
De mondhatja mindenki, hogy kritizálni könnyű, de a megoldást kitalálni azt már nem annyira.
Kérem, azt hiszem én két megoldást is tudnék ajánlani.
Az első megoldás elvi hátterét kamaszkorom emlékei szolgáltatták. Amikor kamasz voltam, naná, hogy érdekeltek a lányok. És meg kell mondjam jó ízlésem volt. Mindig kinéztem magamnak a legdögösebb csajokat,- bomba alak, szép arc, tuti haj, csodálatos illat- és azonmód reménytelen szerelembe esetem. Vagy ami rosszabb volt, próbálkoztam. Természetesen nem volt sikerem, ami elszomorított, frusztrált lettem. Aztán eljött a megvilágosodás, és rájöttem, hogy olyan lányokra kattanok rá, akik magasabb ligában „játszanak”. Prózaian megfogalmazva, nem nagyon rúgtam labdába a csini csoporttársaimnál, mert együtt koptattuk a padot, 5 cm-rel voltam tőlük magasabb, és láttak már testnevelés órán kék klottgatyában és fehér atlétatrikóban. Ellenben a helyi menő csávó, aki 10cm-rel volt magasabb, és volt neki tuning Ladája, és csak márkás bécsi szabadidőruhában lehetett látni, ő bizony sikeres volt.
Ezen a logikai vonalon elindulva, az a probléma, hogy a magyar válogatott, illetve a magyar csapatok más FUTBALLCSAPATOKAT választanak ellenfelül. Azoban, ha abból a “ligából” választanának az ellenfeleit, ahol maguk is tartózkodnak, akkor nem lenne ilyen pech sorozat. Tehát, ha nem Svédországot, Boszniát, Hollandiát, Real Madridot, Manchaster United-et választanák ellenfélül, hanem a mondjuk a jamaikai négyesbob szánkócsapatot, vagy a kínai női műúszó csapatot, akkor volna esély arra, hogy a szövetségi kapitánynak meg kelljen tanulnia egy negyedik nyilatkozatot is, miszerint: ”…párszor azért már a labdát is birtokoltuk!”
Bár az óvatosság és a körültekintés azért itt sem árt, így a koreai asztaliteniszezőkkel, vagy a Forma 1-es pilótákkal azért már vigyázni kéne!
A másik javaslatom a mozi-, és tv filmek besorolásán alapszik. Ott-ugye- van olyan, hogy 12, 16, 18 éven ALULIAKNAK nem ajánlott. Ha a focival is ezt tennénk, de fordítva, akkor ki tudnánk lábalni ebből a nagy bajból.
Tehát, rögtön elsőként is hozni kéne egy jogszabályt, ami betiltaná a futballt 50 évre. Valahogy így szólna a törvény: „ Aki ezen jogszabály kihirdetésétől kezdve számított 50 éven belül szándékosan lábbal labdához ér, azt letöltendő szabadságvesztéssel sújtjuk.”
Ezalól persze lennének kivételek, mert 12 éven alul mindent lehetne, 12 és 16 év között mondjuk lehetne focizni, de az eredményt már tilos lenne számolni, és 18 év felett pedig a törvény teljes erejével sújtana a bűnösökre.
Ez azért lenne jó, mert 50 év alatt kihalna a mai MLSZ generáció és mindenki, aki manapság a fociba érintett, és felnőne egy új, tiszta nemzedék.
Ja..és most jött a harmadik ötlet: tegyük oda a focit ahová való. A sportszövetségtől kerüljön át a Cirkusz és Varieté Vállalathoz!
Oldal ajánlása emailben
X