0:0 – avagy a testidegen téma

2007 július 19. | Szerző: |

 


Elnézést, hogy a Nőklapja oldalán ezzel a témával állok elő. Elsőre le is kell szögeznem, hogy engem igazából két dologgal lehet igazán büntetni, mégpedig a tökfőzelékkel, és a foci meccs-csel. Az elsőt genetikusan utálom –igen, ezzel a szóval-, a második megszeretése érdekében hatalmas erőfeszítéseket tettem gyerekkoromban. Hozattam magamnak bőrlabdát, passzolgattam a fallal, focisták képeivel dekoráltam a szobám falát. Nem ment. Nem, és nem sikerült megszeretnem a focit.


 


Akkor meg miért írok erről?


 


Azért mert szerintem a magyar foci igen túldimenzionált állapotba került. Reggelente ahogy készülődés közben hallgatom a Napkeltét, szinte rettegek attól a pillanattól amikor felcsendül a SportPlusz szignálja és jön Gyárfás Tamás, és a maga halk, „énúgyismindenttudok” számonkérő modorában elbeszélget Kovács 21-gyel, hogy a Karakószörcsög-Pornóapáti NB XII-es rangadón miért nem rúgta be azt a gólt, amit be kellett volna rúgni, mert a szél is úgy fújt, és az istenek is jó hangulatban voltak. Nem a riporterrel van a gond, mert ő teszi a dolgát, hanem a válaszokkal.


Vagy ami még borzasztóbb, amikor épp az aktuális szövetségi kapitány nyilatkozik.


 


Rájöttem, hogy ebben az országban bárki lehetne szövetségi kapitány, aki háromféle nyilatkozatot memorizálni tud:


 


a./ Amikor megválasztják: „Bizakodó vagyok, fiatalokat is szeretnék kipróbálni, keményen fogunk készülni”


 


b./ Az első meccs után, a Közép-Melanéz Szigetektől elszenvedett megalázó, 8-1-es vereségről: „Nem vagyok elkeseredett, jó megmozdulásaink is voltak, sajnos kihagytunk egy helyzetet, és most ők jobbak voltak”


 


c./ A b. nyilatkozat után 2-8 nappal, amikor lemond: „Sajnos nem kaptam meg a támogatást az MLSZ-től, sem anyagilag, sem erkölcsileg”


 


De mondhatja mindenki, hogy kritizálni könnyű, de a megoldást kitalálni azt már nem annyira.


Kérem, azt hiszem én két megoldást is tudnék ajánlani.


 


Az első megoldás elvi hátterét kamaszkorom emlékei szolgáltatták. Amikor kamasz voltam, naná, hogy érdekeltek a lányok. És meg kell mondjam jó ízlésem volt. Mindig kinéztem magamnak a legdögösebb csajokat,- bomba alak, szép arc, tuti haj, csodálatos illat- és azonmód reménytelen szerelembe esetem. Vagy ami rosszabb volt, próbálkoztam. Természetesen nem volt sikerem, ami elszomorított, frusztrált lettem. Aztán eljött a megvilágosodás, és rájöttem, hogy olyan lányokra kattanok rá, akik magasabb ligában „játszanak”. Prózaian megfogalmazva, nem nagyon rúgtam labdába a csini csoporttársaimnál, mert együtt koptattuk a padot, 5 cm-rel voltam tőlük magasabb, és láttak már testnevelés órán kék klottgatyában és fehér atlétatrikóban. Ellenben a helyi menő csávó, aki 10cm-rel volt magasabb, és volt neki tuning Ladája, és csak márkás bécsi szabadidőruhában lehetett látni, ő bizony sikeres volt.


 


Ezen a logikai vonalon elindulva, az a probléma, hogy a magyar válogatott, illetve a magyar csapatok más FUTBALLCSAPATOKAT választanak ellenfelül. Azoban, ha abból a “ligából” választanának az ellenfeleit, ahol maguk is tartózkodnak, akkor nem lenne ilyen pech sorozat. Tehát, ha nem Svédországot, Boszniát, Hollandiát, Real Madridot, Manchaster United-et választanák ellenfélül, hanem a  mondjuk a jamaikai négyesbob szánkócsapatot, vagy a kínai női műúszó csapatot, akkor volna esély arra, hogy a szövetségi kapitánynak meg kelljen tanulnia egy negyedik nyilatkozatot is, miszerint: ”…párszor azért már a labdát is birtokoltuk!”


 


Bár az óvatosság és a körültekintés azért itt sem árt, így a koreai asztaliteniszezőkkel, vagy a Forma 1-es pilótákkal azért már vigyázni kéne!


 


A másik javaslatom a mozi-, és tv filmek besorolásán alapszik. Ott-ugye- van olyan, hogy 12, 16, 18 éven ALULIAKNAK nem ajánlott. Ha a focival is ezt tennénk, de fordítva, akkor ki tudnánk lábalni ebből a nagy bajból.


Tehát, rögtön elsőként is hozni kéne egy jogszabályt, ami betiltaná a futballt 50 évre. Valahogy így szólna a törvény: „ Aki ezen jogszabály kihirdetésétől kezdve számított 50 éven belül szándékosan lábbal labdához ér, azt letöltendő szabadságvesztéssel sújtjuk.”


Ezalól persze lennének kivételek, mert 12 éven alul mindent lehetne, 12 és 16 év között mondjuk lehetne focizni, de az eredményt már tilos lenne számolni, és 18 év felett pedig a törvény teljes erejével sújtana a bűnösökre.


Ez azért lenne jó, mert 50 év alatt kihalna a mai MLSZ generáció és mindenki, aki manapság a fociba érintett, és felnőne egy új, tiszta nemzedék.


 


Ja..és most jött a harmadik ötlet: tegyük oda a focit ahová való. A sportszövetségtől kerüljön át a Cirkusz és Varieté Vállalathoz!


Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!