“Szép Júlia” -ha érdekelne valakit
2008 február 14. | Szerző: Corrradorra
….akkor megnézheti a Youtube-on.
A kereséshez csak annyit kell beírni: Szép Júlia.
Ajánlom a Gerendás Péter-Zorán féle duettet!
🙂
Szép Júlia
2008 február 13. | Szerző: Corrradorra
Nemrég hazafelé sétálgatva, az Alexandra könyváruház pódiumára tévedtem be, ahol épp Gerendás Péter előadói estje volt.
Sokan Zoránnak tulajdonítják a címben említett dalt, de valójában ez Gerendás szerzemény. Rám már az első halláskor nagy hatással volt. Arról szól, hogy van egy kisfiú, aki igazi szerelemmel vágyakozik a szomszédban lakó szép Júlia felé, aki idősebb tőle, ezért tudomást sem vesz róla. Júliáért férfiak jönnek, hozzák-viszik, és a fiúcska arról ábrándozik, hogy egyszer majd ő elmehet Júliáért. A fiú felnő, Júlia eltűnik, de az az érzés……az az érzés kitörölhetetlenül megmarad.
A dal a be nem teljesült, távoli szerelemről szól. Egy olyan érzésről, aminek az esélytelenség adja meg a tisztaságát.
Miről is lehetne Valentin Nap környékén írni, mint a plátói szerelemről.
Szerintem minden férfinak volt egy gyerekkori plátói szerelme. Legalábbis az enyémre tisztán emlékszem. A nevét nem tudom, de 1342 környékén, amikor én olyan 8-10 éves lehettem, ő volt a legszebb nő. Vékony volt, és Sunyovszky Szilviára hasonlított, mégpedig a Fekete Gyémántok filmben játszott Evila szerepében.
Óh, Istenem, de szép is volt. Van egy jelenet a filmben, ahol a bányából kijövet, a nap végén a nők zuhanyoznak, és ott lehet látni egy pillanatra félmeztelenül.
Nos, hölgyek, tetszik-, nem tetszik, az igazság az, hogy a férfiakat a női test íve és vonala fogja meg, és Istenemre mondom engem odaszegezett a tévé elé az a váll, a karcsú derék, és amint egy pillanatra szembefordult a kamerával……
Arra gondoltam, hogy létezik a világon egy férfi aki ezt a nőt, így félmeztelen, vagy meztelen valójában átölelheti és megcsókolhatja! Égett a lelkem, hogy nem én lehetek az a férfi. Fájt!
Szóval, az én titkos szerelmem így hasonlított Sunyovszky Szilviára. Ugyanaz a haj, ugyanaz a tekintet, ugyanaz a mosoly.
Aztán láttam, hogy a szerelmemhez milyen igénytelen pasik járnak és mennyire modortalanok. Emlékszem, megfogadtam, nem is baj- hogy a dalt idézzem, hogy majd én igényesebb leszek, és ha megnövök, akkor majd úgy bánok vele, ahogy megérdemli. Úgy képzeltem, hogy majd én egy kalandor leszek valahol a dzsungelben, és majd akkor ő az igénytelen pasijával arra fog járni, és veszélybe kerülnek, én pedig megmentem őket, mire ő dobja a pasiját és azonmód belémszeret.
Azóta eltelt pár év, és persze eltűnt az életemből. Fogalmam sincs, hogy mi lehet vele, merre jár, él-e, hal-e, de úgy emlékszem rá, mint a legtisztább szerelemre és vágyaim alanyára.
Nők, tudjátok, hogy vannak olyanok akiknek titokban ti vagytok a Júliái!
Valentin nap előestéjén, vagy napján ezt a bejegyzést egykori szerelmeimnek ajánlom.
Azoknak akiket valóban szerethettem, és azoknak a szép Júliáknak, akiket sosem érthettem el. Azoknak, akik mellett felnőhettem, akik mellett megtanulhattam, hogy milyen kiüresedett tudtam lenni, amikor nem lehettek mellettem, akik mellett megérezhettem a féltés keserű ízét, akik miatt őrültségekre voltam képes, akik miatt rajzolni, verset írni kezdtem, és akik miatt ezeket abbahagytam.
Mindnek-mindnek hálás vagyok..
Közülük van aki már más felesége és a kislányának örül, van aki épp most készül véglegesen hozzákötni magát máshoz, van aki szingli maradt, van aki szingli lett, van aki messze van, van aki közel van, van aki még mindig szeret, és van aki haragszik.
Mindegyiket igazi szerelemmel szerettem. Mindegyik szerelem számomra szép volt. Nagyon sajnálnám, ha valamelyiket is nem élhettem volna meg.
Megtanítottak arra, hogy milyen nagy ajándéka az életnek az, ha valaki szeretni tud.
Bevallom, sokáig nem volt ez a képesség a birtokomban. Nem volt bennem lángolás senki iránt.
Aztán megtaláltam Szép Júliám.
Most úgy érzem, hogy ő lenne az, aki számomra a gyertyában a lángot jelentené, a szóban az értelmet, a csillagban a fényt. Ő lenne az, akitől imádnék néha rövid időre a magányba menekülni, hogy megérezve a hiányát visszatérhessek.
Csodaszép keze van.
Szeretem a hangját.
Hmm…… J
Gerendás Péter- Zorán: Szép Júlia
Most meghallgatom…..
…..aztán kicsit szomorú leszek.
J
Válasz a kommentekre
2008 február 13. | Szerző: Corrradorra
De_Angelina:
Szerintem nem helyénvaló oly módon szexuálni, hogy az a “live show” kategóriáján is túlmutasson. Aki ilyet tesz, az tőlem mindigis meg fog kapni egy jó kiadós WC öblítést.
De persze vannak olyan emberek, akik örömüket lelik mások ilyen jellegű hanganyagának érzékelésében.
Én nem.
Csipetke:
Ok, megpróbálhatjuk 🙂 Ha nagyon szerelmes vagy, akkor az tovább tart egy picit! Ajánlom a “Pasik, London, szerelem” c. filmet! (Lehet más sorrendben jönnek a szavak a címben, de azért megtalálható)
Christine21: Love you!
Rossznak lenni jó!
2008 február 12. | Szerző: Corrradorra
A szomszédomba beköltözött a szexualitás.
Vagyis inkább így lenne helyes: a szomszédomba visszaköltözött a szexualitás.
Ugyanis egy időre sikerült onnét elűznöm, de visszajött.
Mit visszajött? Visszapofátlankodott!
A szomszédomban egy 30-as házaspár lakott. A Pasi valamiért félt tőlem, vagy csak olyan volt amilyen, – a lényeg az, hogy ha velem beszélt, mindig lesütötte a szemét, vagy félrenézett. A Csaj pedig stírölt, illetve mindig kétértelmű megjegyzéseket tett. Úgy benne volt a levegőben, hogy nem lesz jó vége a házasságnak. Mondjuk, voltak olyan jelek, hogy a Csaj a lépcsőházban lakó barátnémnek olyan kijelentést tett, hogy unja Pasit, és úgy érzi, hogy még nem élte ki magát eléggé.
A lakásunk kialakítása olyan, hogy az én fürdőszobám egyik fala közös az ő hálószobájukéval, a másik falhoz pedig az ő fürdőszobájuk csatlakozik. Sokáig nem hallottam semmit.
Illetve, ez így nem igaz, mert azt hallottam, hogy Csaj állandóan szekálja Pasit azzal, hogy ő- mármint Pasi- miért nem fúr-farag, mint én. Vagy olyanokkal, hogy amikor vettek egy polcot, akkor szegény Pasinak át kellett jönnie hozzám és megkérdeznie, hogy hogyan kell egy polcot felvarrni a falra. Persze Pasi ezt utálta, – mert félt tőlem-és ki is fejezte az utálatát Csajnak, miközben veszekedtek. Nos, ezt hallottam a fürdőszobámban. Kaptam én ott hideget, meleget, de végül csak az lett, hogy hallottam, hogy nyílik az ajtajuk, Pasi odacsoszog az ajtóm elé, és töredelmesen, szemlesütve előadja kérését. Nem haragudtam Pasira, mert szimpatikus volt, és legtöbbször átmentem és én fúrtam fel a polcot.
Aztán észrevettem azt is, hogy amikor Csaj a falon keresztül hallotta, hogy én a fürdőszobában vagyok, akkor elkezdett kiabálni Pasinak, hogy:
”Pasiiiiii, hozd már be a fekete csipkebugyimat, amiben olyan gömbölyű a popóm, és elöl meg tök átlátszóóóóó és olyan mintha nem lennem rajta semmi, különösen most, hogy épp borotválom magam és teljesen csiklandós ahogy a zuhanyból jön a víz…..!”
Nem vicc. Volt ilyen, legfeljebb néhány névelő nem stimmel az idézetben.
Aztán elváltak. Pasi sűrű elnézéskérések közepette mondta el egy találkozásunk alkalmával, hogy már rég akart szólni, és igazán bocsánat, hogy csak ilyen későn említi, de Csaj elvált tőle, mert talált magának mást. Rendje-módja szerint Pasit ki is tették a lakásból, és visszaköltözött Csaj és Csődör. Csődör említéseként elnézést kell kérjek az összes szilvásváradon fellelhető lipicai fajtárstól! Igazán nem akarom megbántani őket, hogy Új Pasit hozzájuk hasonlítom, de csak az egyszerűsítés kedvéért teszem ezt.
Csődör eléggé viccesen néz ki. Olyan tipikusan „jógyerek”. Olyan, aki az iskolában mindig jó volt matematikából és számítástechnikából, aki mindig negédesen udvarias, tudálékos volt, és a szülei úgy öltöztették, mintha a saját nagyapja lett volna. Csődör alapvetően nem magasabb, mint Csaj, -tehát alacsony-, de olyan bubira fésült hetvenes éveket idéző haja van, hogy tíz centivel megemeli a fejtető szintjét, tehát annyira tenyérbemászóan ódivatú, hogy ezt még néhány HírTV-s műsorvezető sem engedné meg magának. Őrületesen jólfésült, oldalt kettéválasztott haja van a termetéhez képest aránytalanul nagy fején.
De Csődör nem véletlenül csődör.
Pár hete figyeltem fel arra, hogy a fürdőszobán keresztül hangok szűrődtek át. Először azt hittem, hogy Csaj és Csődör valamin vitatkoznak. Gondoltam, hogy Csődör nagyon okos lehet az érvelésben, mert Csaj egyre nagyobb hangerővel fejezi ki vele egyetértését rendíthetetlen „igen”-eléssel. Aztán elbizonytalanodtam, mert a végső „igen”-t követő „Ouaaaarghhhh” kifejezést nem nagyon értettem. Még a szótár sem segített. Aztán arra gondoltam, hogy milyen körülmények között hallottam én utoljára saját életemben az „Ouaaaarghhhh” indulatszót, és rájöttem, hogy nem annyira érveket ütköztetnek, mint inkább egész mást.
Ez engem természetesen fel is háborított. Kevés dologra vagyok kevésbé kíváncsi, mint Csaj igenelésére. Azonnal ördögi módszert eszeltem ki. A lényeg abban állt, hogy az utolsó előtti igennél lehúztam a WC-t, és ezzel együtt az ő vérnyomásukat is, és a végső igen elmaradt. Jó érzéssel töltött el, hogy hallottam őket mérgelődni is emiatt. Aztán elindult a fantáziám. A WC unalmas lett. Amikor hallottam őket igenelni, akkor –szintén a megfelelő pillanatban-, ha éppen arra jártam beledobtam félmarék vas csapágygolyót a lemezkádamba. Az a másik oldalról úgy hangozhat, mintha géppuskával megsoroznák a falat.
Lett is frusztráció és csend.
Azért nem bírtam megállni, hogy egy övalatti ütést be ne vigyek nekik. Történt, hogy összefutottunk a folyosón, és Csaj nagy mosollyal akarta bemutatni Csődört.
Mire én:”Óh…bár még nem találkoztunk, de én máris elismeréssel viseltetek iránta! Mert aki téged, Csajszikám így megsikoltat, az tud valamit! Pasi még csak egy nyögést sem bírt kicsalni belőled!”
Lett ott nagy irulás-pirulás-hebegés-habogás. Csődör azt sem tudta, hogy melyik lábára álljon.
Olyannyira jól sikerült a dolog, hogy a nagy igenelés úgy megszűnt, mintha elvágták volna. Csődör el is költözött.
Erre tegnapelőtt visszapofátlankodott az igenelés, de valami iszonyatos hangerővel.
Most törhetem a fejem valami új megoldáson!
Mert –ugye- rossznak lenni jó!
J
Ez művészet?
2008 január 11. | Szerző: Corrradorra
A Toepler-effektus
Sokáig abban a tévhitben éltem, hogy a magyar felsőoktatás nincs válságban. Magam is tanítgattam egyszeriben egy főiskolán, és nem éreztem válságot.
A hitem először ott rendült meg, amikor kiderült, hogy az egyik ismerősöm, aki 5 év alatt végezte el az abaújszántói mezőgazdasági szakközépiskola szarvasmarha-tenyésztői szakát, mert matematikából nem igazán jeleskedett, mára már főiskolai diplomával rendelkezik. Az igaz, hogy a nagyon komoly könyvtár-informatikai szakot –figyelem: nem könyvtár-, és informatika szakot-, hanem úgy egyben, ahogy leírtam: könyvtár-informatikai szakot tette magévá. De végül is, mégiscsak főiskolai diplomát kapott. Szóval, itt azért már sejtettem, hogy valami nincs rendben a házunk tájékán.
Ma reggel viszont megbizonyosodtam erről. Sajnos olyan hozománya is volt a felismerésnek, hogy nem csak a felsőoktatás terén hibádzanak a dolgok, hanem az igazságszolgáltatás terén is.
Nézzük először a tényeket. Egy Toepler Zoltán nevű –nos, nem írhatom, hogy „állat”, mert az egészen tisztességes kategória lenne az ő számára- teremtmény az ő nagy művészetében úgy gondolta, hogy azzal tudja igazán kifejezni magát, ha egy 6-8 hetes kismacskát simán, real time vízbefojt, és le is filmezi, hogy a szerencsétlen kis jószág két percig iszonyú kínok között szenvedve megfullad. Ezt ő még árpilisban be is vallotta.
Mit tegyünk, no! Kellett a művészi kifejezőeszköz!
Hogy jön ez a felsőoktatáshoz? Nos, az ilyen rendezőket manapság egyetemen képzik. Az egyetemen oktatók vannak, úgymond „pedagógusok”. Ezeknek az embereknek öt év nem volt elég ahhoz, hogy kiszűrjék, hogy itt nem egy normális emberrel van dolguk, hanem egy elmebeteggel. Jó, tudom, hogy a művészkörökben sikkesnek számít melegnek, szadistának, pedofilnak, skizofrénnek lenni, de az Isten szerelmére, azt mégsem kéne megengedni, hogy a bomlott elme szalonképes megjelenési formája a „művész” legyen!
Tehát, kedves egyetemi oktatók, tanárurak és egyéb művészeti nagy tótumfaktumok, tessék több figyelemmel bírni. Ha művészpalántáitok, mini-Fellini-jeitek egyike dramaturgiailag mindenképp szükségét érzi annak, hogy Lady Machbet-et a nyílt színen megkefélje egy makákó csorda, mert csak így kellőképp modern és formabontó a mű interpretációja akkor annak azt kell mondani, hogy:”Öregem, te nem művész vagy, hanem bolond. Filmrendezés helyett foglalkozz inkább pizzafutárkodással”.
Ha pedig kismacskát fojt vízbe, akkor nem kell Toepler Zoltánnak díjat adni. Díj helyett pofonokat kell Toepler Zoltánnak adni. Ilyenkor Toepler Zoltánt el kellene tiltani az emberi közösségben való részvételtől 3-4 évre a börtön nevezetű műintézmény szolgáltatásait segítségül hívva, de megadva neki az esélyt szabadulása után, hogy leborotválja a fejét és szerzetesenk álljon. Akár buddhista, akár ferences rendi, mindegy!
De ha már díjat adtak neki, akkor felesleges tőle azt visszavenni. Az oxigént! Azt kéne Toepler Zoltántól visszavenni.
Nem kicsit! Nagyon!
Érezze meg az önkifejező Toepler Zoltán művész úr amit a kismacska érzett. Érezze azt, hogy a kismacskának is van tüdeje, érez fájdalmat és az ő negyedkilós teste is ugyanúgy működik, mint Toepler Zoltáné. A macskának is mérhetetlen kín az, hogy nem jut levegőhöz, és visszatartja a lélegzetét, szerencsétlen kapálózik, amitől még inkább oxigénhiány lép fel. Majd végül a szervezete feladja a harcot, a reflexek működnek, az idegrendszer feloldja a légzés blokkolását, mellkasa kitágul és a tüdejébe betódul a víz, irdatlan fájdalom mellett a hörgőkben lévő hajszálerek elpattannak és a tüdejét kitölti a véres hab, majd az teljesen megtelik vízzel. Körülbelül így néz ki egy vízbefulladás.
Erre azt mondja Toepler Zoltán, hogy a felvételt nem is ő csinálta, hanem kapta. Ugyanmár Zolika, kit nézel te hülyének? Nos, szomorú, de a magyar igazságszolgáltatást biztos, hogy igen, és úgy tűnik sikeresen.
Toepler Zoltánt felmentették. Nem bűnös! Mehet! Élhet!
Továbbá Toepler Zoltán most azzal állt elő, hogy a macska amúgy is beteg és életképtelen volt. Mit tudnék erre mondani? Kb. ezt:”Hé, Zolika, Isten szerepe már ki van osztva, és nem te kaptad!”
Annyi biztos, ha azt hallanám az esti hírekben, hogy valaki összegyűjtötte a száz legkegyetlenebb halálnemet ami csak létezett a történelemben ezen a világon és azt végrehajtotta Toepler Zoltánon, – mondjuk, négyszer-, akkor én mosolyogva kikapcsolnám a tévét, és nyugodt, kisimult arccal elszenderedve életem legjobb álmát aludnám és egy pillanatig sem gondolnám, hogy helytelen cselekedet volt Toepler Zoltánt megismertetni a szenvedéssel.
Sőt, ha tehetném teletöltött fürdőkádat hurcolnék mindig magammal, arra az esetre ha véletlenül összefutnék Toepler Zoltánnal. Mivel ez az ötlet nem nagyon kivitelezhető, így nem tudom mit kéne tenni. Illetve, eddig nem nagyon tetszettek a vasalt, hegyes orrú, nehéz western csizmák….
Mindenesetre most már van egy listám: A Gyűlöletes Emberek Listája.
Toepler Zoltán az első név rajta!
Szerény ajánlat
2007 november 5. | Szerző: Corrradorra
Egyébként Julcsi kapcsán rájöttem, hogy professzionális “kibeszélő” vagyok. Bárkit, bármikor kidumálok bármilyen kapcsolatból. Tehát, ha valakinek ilyen irányú gondja van…… 🙂
Esettanulmány III.
2007 november 5. | Szerző: Corrradorra
Nos, a kapcsolat kivérzett.
Nem is annyira kivérzett, mint öregségi végelgyengülés előtti eutanáziában eltávozott.
Julcsi jól érezte magát a kapcsolatban, ami leginkább azt jelentette, hogy nem érezte magát rosszul benne. Elfogadta magában, hogy neki ez jutott, és Pasi nem volt se rossz , se jó. Nem ivott, nem verekedett, lexikailag okos volt, a család elfogadta, Városmellettfalva elfogadta. Julcsi nem volt többé „a vénkisasszony tanító néni”.
Bár Julcsi eleinte tiltakozott, de ezt én úgy fogalmaztam meg, hogy ez a kapcsolat a „Dögös Harmincas Csajszi a Partneri Státuszért Bt.” két beltaggal. Sima gazdasági érdekközösség: Pasi léte biztosította azt, hogy Julcsi ne legyen szingli mások szemében, és így nem kellett arra a kérdésre válaszolnia, hogy „És hogyhogy te még egyedül vagy?”, ezért cserében Pasi kapott maga mellé egy olyan csajt, akit mindenki megnézett. Néha –nem is néha- előfordult azonban a kellemetlen eset, hogy Pasit Julcsi apjának nézték.
Julcsi, még azt is elhitette velem néha-néha 2 perc erejéig, hogy szereti Pasit, és neki jó vele. Aztán nyár elején hosszú szünet után elkezdtünk –mármint Julcsi és én – beszélgetni. Röviden összefoglalva, másfél hónap alatt kidumáltam Julcsit a kapcsolatból. Igazából nem volt nehéz dolgom, csak szembesíteni kellett a hideg racionalitással. A legnagyobb gond az volt, hogy a Julcsi szeretett volna már továbblépni a kapcsolatban, ami azt jelenti, hogy szeretett volna egy közös otthont Pasival, de ő mereven elzárkózott előle. Gyakorlatilag a kapcsolat ott tartott hét év után is, mint az első hónap végén: Pénteken Pasi jön- Szombaton reggel Pasi el- Szombaton este Pasi vissza- Vasárnap ebéd után Pasi el.
Julcsi többször is próbált beszélni Pasival a közös otthonról, de ő semmi esélyt nem adott a továbblépésre. Csak élte a 60 évesek életét. Programként olyan dolgokat csináltak, mint nyári estéken, – mikor tanítási szünet lévén, Pasi gyakorlatilag Julcsiékhoz költözött- elbiciklizgettek a falu egyik végéről a másikra. Emellett Pasi megfogalmazott olyan kéréseket is amit Julcsi egyértelműen visszautasított. Erre példa, Közelbenlakó Lúzer Unokaöccs kivakarása az évtizedes mocsokból, négy éve mosatlan tányérok megtisztítása, lakásának csili-vilire való suvickolása.
Erre mondta azt Julcsi, hogy „Elég nekem otthon rendben tartani az egész házat, nem fogom egy idegen mocskát vakarászni” Abszolúte érthető, nemde?
Julcsi sokat tipródott, és a legnagyobb ellenérve saját maga számára Pasi menesztése ellen az volt, hogy akkor ismét egyedül marad. Ez Városmellettfalván nagy dolog! Városmellettfalván nincsenek lehetőségek. Ott nem jönnek fehér hercegek szőke lovon. Ott huszonhat-hét éves kor után lehúzzák a rolót. Vagy addig megtalálod a párod, vagy sosem. Illetve lehet találni olyan apukákat,- különösen egy szingli tanító néninek- akik teljesen magukénak vallják a klasszikus római mondást, miszerint a változatosság gyönyörködtet, de ilyenekből Julcsi nem kért.
Szóval, eljött egy nyárvégi nap, amikor Julcsi közölte Pasival, hogy neki nem jó így a dolog. Pasi erre, azt mondta, hogy OK, fogta magát, és megvárta a vasárnapi ebédet, kivitette magát az állomásra, és elment.
Adios Amiga!
Ciao Belle!
Good bye, my Love, good bye!
Semmi említésre méltó „jajdeazértpróbáljukmeg”, csak egy nagy, kövér „Szeva!!” Csak simán, mindenféle cécó nélkül 7 évet lehúzott a WC-n, és távozott.
Természetesen Pasi elvárta, hogy Julcsi teljesen álljon rendelkezésére az autóval, abban, hogy az ő cuccait elvigye Lúzer Uncsiöcsihez, és időben akkor, amikor Pasinak éppen kedve szottyan. Még meg is sértődött, hogy miért nincs otthon Julcsi és várja az ő jelentkezését, hogy mikor költöztethetné el őt.
Végre Pasi elment, de még megígérte, hogy a szelleme még visszajár, mert végül is csak előállt azzal a marhasággal, hogy néha-néha hadd telefonáljon, vagy küldjön egy-egy képeslapot. Julcsi pedig –érző nő lévén pityergett, és nem volt képes kellő arroganciával odavágni neki, hogy „Hapsikám, telefonáltál volna eddig!” Pasi meg van győződve arról, hogy ő akkora intellektuális Mount Everest, és Julcsi padig annyira kis szürke, szerencsétlen, béna, ügyetlen egérke, hogy az eljövendő életében úgyis kudarcra van ítélve minden cselekedetével, hogy felajánlotta neki búcsúzóul, hogy ha mindezen kudarcokat majd elszenvedi, akkor mégiscsak visszakönyörögheti magát hozzá.
Szimpatikus, ugye? J
Julcsi most küzd. Saját magával. 38 évesen el szeretné kezdeni az önálló életét. Sikerült belátnia, hogy Falváról el kell mennie. Eljutott odáig, hogy bevezettette az internetet. Eldöntötte, hogy lakást fog keresni magának.
Nem lesz könnyű, mert Pasi elhitette vele, hogy ő kudarcra van ítélve, a család is valami ördögtől való dolognak fogja tartani az önálló élet, az elköltözés gondolatát.
Majd meglátjuk mi lesz. De azért segítünk és szurkolunk!
Felkérés keringőre
2007 november 3. | Szerző: Corrradorra
Julcsikám, te mit gondolsz erről?
Csak küldd el és én publikálom!
🙂
Esettanulmány II.
2007 október 30. | Szerző: Corrradorra
Juli múltja:
Juli, mint említettem jó csaj. Pasi előtt volt benne élet. Tudott lelkesedni és rajongani dolgokért. Az igaz, hogy sosem volt egy átlagos, könnyű eset, és mindig volt benne egy kis maliciózus szarkazmus az élet iránt, de alapvetően nem úgy tekintett a földi létre, mint egy szükséges rossz dologra.
Ami nagyon nehéz számára az a szülőkkel való együttélés, ami érthető. A Pasi megérkezett és az előző bejegyzésemben ismertetett rutin szerint működött a kapcsolat. Néha volt olyan, hogy Juli meg-meg jelent Pesten, olyankor 3 nap alatt megnézett 8 színházi előadást, és 12 kiállítást.
Hogy hol laktak? Nos, a pedagógusszállóra –a közös zuhanyzó a folyosó végén jobbra, – nem ment el, hanem a Pasi kölcsönkért egy garzont valami ismerősétől. Én mondtam neki, hogy ez igen „sittes” dolog, hogy egy –akkor- 34-36 éves nő a pasijával egy kölcsönkért garzonba megy, és fekszik be más ágyába. Nem is annyira a nő részéről ciki, hanem inkább a férfiúi részről, mert milyen már az, hogy valakinek 55 évesen nincs egy lyuk, amit még ha albérleti szinten is, de a magáénak tudhat. 20 évesen kölcsönkérni a haver kéróját egy éjszakára, hogy növeljük a megkapott csajok számát még OK is lehet, de ugyanezt megtenni 55 évesen, szerintem igénytelenségre utal. Hozzáteszem –biztos infó- a Pasinak volt annyi a bankszámláján, hogy készpénzért bármikor megvehetett volna egy átlag pesti másfél szobás lakást.
A társasági életük két irányban ágazott. A Pasi barátai hasonló korabéli 50-es 60-asok voltak, akik társaságában Juli nem nagyon tudott mit szólni, mert pl. Juli egykori nagy kedvencéről –Kovács Ákosról- ezek egyrészt még életükben nem hallottak róla, másrészt „nagyhajú, farmeros, nyugatmajmoló, beatzenész huligánnak” tartották volna, majd elmerengtek volna a Záray-Vámosi kettősről.
Szóval, Juli mindig szép csöndben végigülte azt a röpke 4-5 órát, és amikor esetleg szólt, hogy ideje volna távozni, akkor Pasi hangosan feltette a kérdést, hogy: „Mi van Julcsika, nem érzed jól magad a társaságban?” Halálos égés!
Juli barátai leginkább a régi szakközépiskolás osztálytársak voltak. Jó társaság volt, 6-7-8 állandó fővel, akik vagy szinglik maradtak, vagy megházasodtak, lettek gyerekeik, de gyakran keresték egymás társaságát. A régi közös utazásokat –pl. Dél-Olaszország, Szicília, Görögország-, a bulikat felváltották a csendesebb összejövetelek, szalonnasütések, beszélgetések. Az ilyen társaság az ember életében nagyon fontos. Igazi értékhordozó.
Nos, ebbe a társaságba viszont Pasi nem nagyon tudott beilleszkedni. A többiek elfogadták, mint Juli „hozadékát”, és talán még igyekeztek megszeretni is. Pasi viszont olyan könnyed és kellemes társalgó volt, hogy egy ilyen kompániában pl. egy szalonnasütés közben a tűz körül nem tudott másról beszélni, mint a neutrínók és a kvazárok ütközésekor keletkezett térelhajlásról a kozmikus hipertérben, vagy a reneszánsz, és azon belül Petrarca költészetének Shakespare-re gyakorolt hatásáról. Mindig volt egy ember, aki ehhez hozzá tudott szólni, a többiek pedig hallgatták a magasröptű eszmefuttatást.
Aztán néha odáig fajult a dolog, hogy míg a társaság nevetgélt a tűz körül, addig Pasi benn a szobában videofilmeket nézett. Pasi legjobban Juli legjobb barátnőjének apjával értette meg magát.
Most lehet, hogy magamra szakítom az eget, de a véleményem az, hogy szép mondat az, hogy „Amor Omnia Vincit” – a szerelem mindent legyőz-, de a győzelem, csak a csata megnyerését jelenti. És a történelemből tudjuk, hogy nem elég a döntő csatát megnyerni, mert a csata után kitör a béke, és azt fenn kell tartani. A szerelem pedig rendre, szépen, lassan elvérzik a nagy korkülönbség és/vagy a nagy egzisztenciális különbség békéjében
És még nincs vége…..
Hogy Júliára találék…
2008 február 14. | Szerző: Corrradorra
Nem szoktam verseket bemásolni, de ha már megemlíttetett akkor hadd legyen itt.
Különben is, annyira szép és egyszerű, és nemes, mint maga a költő:
Balassi Bálint:
Hogy Júliára találék….
…….
Júliámra hogy találék,
Örömemben így köszönék,
Térdet-fejet neki hajték,
Kin ő csak elmosolyodék.
Oldal ajánlása emailben
X