Dobri vecer, Danice!
2007 február 8. | Szerző: Corrradorra
Jaj, de bonyolult ezt leírni, jaj, de fáj ezt leírni! J
A „Danice” egy nagyon udvarias, kedveskedő, de közben azért kihívó, incselkedő megszólítás. Olyan szóbeli odakacsintás egy félmosollyal kísérve.
Olyan, mint a „Ruzica Moja” a „Rózsám”.
De ennél még sokkal-sokkal több!
Hogy mi?
Nos, nagyon személyesnek kell lennem. Elnézést!
Volt egy dalmát barátnőm, aki Dubrovnikban lakott. Egy bankban dolgozott, és volt valami puccos céges party, fogadás a dubrovniki Óvárosban, a Sponza Palota udvarán. Az egy egykori olasz-dalmát nemesi család gyönyörű reneszánsz palotája, korcsulai mészkőből építve. Én Mostar mellett voltam, – dolgoztam, és úgy volt, hogy este 7-re visszaérek Dubrovnikba, és együtt megyünk majd a rendezvényre. De a munka elhúzódott, és megbeszéltük, hogy Ő elmegy a party-ra , én pedig csatlakozom hozzá, amikor visszaérek.
Este fél 9 felé értem vissza, és a buli már javában tartott. Amikor beléptem az udvarra megláttam Őt, háttal állt nekem, és egy pohár pezsgőt tartott a kezében. Van az úgy, hogy az ember mentális „fényképeket” készít, és én bizony azt tettem!
Soha, soha, soha nem fogom elfelejteni, azt a fekete, hosszú estélyi ruhát, amit viselt, és mivel hűvös volt már kicsit, a vállán átvetett egy aranyszállal átszőtt mélyvörös kendőt, és a hosszú haja egyszerűen be volt fonva, de a szálak már ki-kiszabadultak a fonatból.
Én, a lelkem legteljesebb mélyéről, a szívemből szerettem. Odamentem hozzá és a fülébe súgtam, hogy „Dobri vecer Danice Moje!”. Pillanatig várt, -mosolygott, -megfordult és azt mondta: „Dobri vecer……….Danica!” majd megigazította a nyakkendőmet.
Ott, én megállítottam volna a világot, az időt, bármit…….
A „danica” szitakötőt jelent, és annak a nőnemű becézett formája a „danice”.
Tehát „Jó estét, Szitakötőcske”
Hát ennyi, semmi több.
Mostar 2.
2007 február 7. | Szerző: Corrradorra
Közel sem tudok annyit írni, mint szeretnék. Csak esetlen próbálkozások vannak mindenféle razglednicákkal.
Igazából Mostar-ról nem is lehet írni. Érezni kell. Vagyis nem érezni. Hanem átélni. Lehet azzal kezdeni, hogy az ember az autóban elkezdi hallgatni a helyi rádióadókat. Hallgatni kell balkáni zenét. Kicsit viccesen ömlengős, kicsit túlontúl is simulékonyak a dallamok, kicsit édes, kicsit melankolikus, kicsit giccses…de hangulatos.
A politikába nem akarok belemenni, de adott esetben sajnos kikerülhetetlen. A legelső dolog ami szembeötlik az, az , hogy mennyire szét van lőve a város. Ez nem azt jelenti, hogy vannak golyónyomok a falon, hanem, hogy minden szitává, és rommá van lőve. Ha megállunk egy helyen és szétnézünk egyszerűen nem lehet eldönteni, hogy honnét lőttek hová, vagyis azt a következtetést lehet levonni, hogy mindenhonnan lőttek mindenfelé. A legszomorúbb az, hogy teljesen rommá lőtték a Monarchia idején épült Gimnázium és a Posta épületét. Ezeket az az ember építette, aki a Keleti Pályaudvarunkat tervezte, és szégyenszemre nem jut eszembe a neve. Az érdekesség az, hogy az építész ajándékként a mostari muszlim lakosságnak a két épületet marokkói mór és észak-afrikai arab stílusjegyekkel díszítette. Most csak az homlokzat falai, vagyis annak a gerendákkal megtámogatott maradványai állnak, de egyébként teljes rom mindkét épület.
Mostar Hercegovina fővárosa, és a birtoklása tekintetében a változatosság kedvéért a horvátok és a muszlimok háborúztak egymással. A várost a Neretva osztja ketté, és ez a nem hivatalos megosztás határa is. Az északi part a horvát rész, a déli pedig a muszlim, de ez egy több mint 400 éves történelmi elkülönülés, nem újkeletű dolog és a háborúig csak annyi jelentősége volt, hogy az egyik oldalon több mecset volt, mint katolikus templom és viszont. Itt kell megemlíteni egy német ember nevét. A háborúskodás befejeztével, az ENSZ fennállásának talán a legjobb döntését hozta meg, mert ahelyett, hogy kinevezett volna valami katonai parancsnokot, intendánst a város élére, az egykori, híres német szabad, kereskedő városállamok, Hansa-városok régi polgármestereit kérte fel a közreműködésre. Így került elsőként Mostar élére Bréma város egykori polgármestere, Hans Koschnick.
Ő az az ember aki minden tiszteletet és elismerést, fő-, és térdhajtást, mindenféle érdemrendet százszorosan megérdemel! Iszonyatos állapotban vette át az irányítást, nem volt víz, áram, gáz, élelmiszer, az emberek nagy része hajlék nélkül volt, a környék tele volt menekültekkel, és emellett a város nem volt egyéb, mint egy etnikai lőporos hordó. (Mellesleg, még ma is az, csak nem látszik az odalátogató számára.)
A két többségi etnikum –horvát, bosnyák- a várost hivatalosan is ketté akarta osztani, de Herr Koschnick ezt nem engedte. Az elképzelés az volt, hogy lesz egy “Hrvatski” Mostar és egy “Bosanski” Mostar, mindkét városrész megalakítja a külön önkormányzatát, intézményeit, és teljesen elkülönül egymástól.
Ám Herr Koschnik azt mondta, hogy még egyszer kettéosztott város nem lesz Európában és tárgyalt, fenyegetőzött, rimánkodott, iszonyatos küzdelemmel elérte azt, hogy a háborúzó felek leüljenek, megegyezésre kényszeríttette őket. Ravasz is volt eközben, mert szándékosan úgy helyezte el a városi tanács különböző intézményeit, hogy a horvát és a bosnyák oldalon is legyenek megfelelő számban. Ezzel azt érte el, hogy az embereknek át kell járniuk a másik oldalra, ha el akarnak intézni egynémely dolgot, tehát még véletlenül sem lehet teljesen kettéosztani a várost.
Mostar a háború előtt igazi turistaparadicsom volt. Volt Ferihegy méretű nemzetközi repülőtere!!! A hegyekben síelni lehetett, és a Neretva partján nagy strandélet folyt, sőt, még búvárkodni is lehetett abban a kék vízben! Az óváros az Öreg Híd közelében található. A Neretva partján mindkét oldalon hangulatos vendéglők sorakoznak. Vannak olyan teraszok amelyeket néha el-elönt a folyó nagyobb vízállás esetén. A horvát oldalon inkább művészeti galériák, turista információs központok vannak, a muszlim oldal pedig egy igazi keleti bazár. Mostar mindig a nyitott szellemiségéről volt híres, olyan művésztelepféle volt, ezért is tragédia, hogy szinte keddről szerdára az etnikai ellenségeskedés fellángolt és romba döntötte a várost.
Mostar a legvarázslatosabb, leghangulatosabb hely ahol életemben megfordultam. A balkáni török stílus nagyon megragadott. Az utca kavicsokkal van kirakva, a házak tetején kőpala van cserép helyett, a bazárban gyönyörű szőnyegeket, ón-, rézkupákat lehet vásárolni. Enni pedig a cevapcici-t tudom ajánlani. Ez egy pita, grillezett marhahús rudacskák, és sok-sok hagyma! Kézzel fogyasztandó! J
Vegetáriánusok megkóstolhatják a grillezett zöldpaprikát, paradicsomot és kecskesajtot!
Turistáknak kihagyhatatlan Koski Mehmet pasa dzsámija, az Öreg Híd, és egy séta a régi muszlim temetőben.
Télen természetesen más a helyzet, de most én leginkább koratavaszról, nyárról, koraőszről szeretnék írni. Akkor a legjobb időzítés az, ha valaki késő délután érkezik, és kicsit hallgatja a horvát harmonikásokat egy vendéglő teraszán egy pohár vörösborral. A bor megalapozza az éhségét, majd átmegy az Öreg Hídon a muszlim oldalra, ott beül egy vendéglőbe úgy, hogy a hídra lásson, megvacsorázik. Nyugodtan lehet bízni a muszlim pincérben, este 6 után olyan könnyű vacsorát rittyentenek zöldségből, sajtból, kevés húsból, hogy az ember megkönnyezi a meghatottságtól. Ugyan minden grillezett, kicsit füstös, – elvégre Boszniában vagyunk – de nagyon jóóóóóóóó! J
Szürkületkor meghallgatja a müezzin esti imáját, utána elharangozzák az este 7 órát a horvát oldalon, és felkapcsolják az óváros és a Híd világítását.
A Neretva hűvös levegőt hoz a hegyekből, de a kövek ontják a meleget. Olyan jókat lehet ücsörögni, feküdni a kőkorláton!
Aki akar, flörtölhet!!!
De flörtnél többre nem számíthat!
Ez a szokás.
Életvédelmi szempontból is ez javasolt.
Ők nem olyan muszlimok, mint az arabok. Sokkal szabadabbak! Például, egy apa nagyon büszke arra, ha a lányával sokan flörtölnek, mert akkor az ő “bülbül zulejkája” a legszebb. Tudnak is flörtölni a zulejkák, jaj, de nagyon tudnak!!!
Este jönnek a sétálni kettesével, hármasával a lányok. Nem lehet elmondani, – nincs rá szó, ami le tudná írni, hogy milyen az, amikor a szép barna bőrű, feketeszemű mohamedán lányok bő muszlin nadrágban, kivillanó hassal, és gyakorlatilag teljesen átlátszó fátyollal eltakart arccal rámosolyognak az emberre.
Vagy –mivel ez egy női oldal- a jóképű, magas, izmos, feketehajú, élettel teli férfiak csak úgy utána köszönnek valakinek, hogy „Dobri vecer, Danice!” Nem bunkók, nem udvariatlanok, és ha abba a fekete hajba még néhány ezüstös hajszál is belekeveredik, nos – a női kollégáim elmondása szerint – igen bizsergető alhastáji és mellkasi élmény.
Szóval, egy kellemes esti flört, beszélgetés a meleg kövön, a Híd mellett…..a boldogság!
A Híd…….az egy külön történet!
Razglednica – Stari Most
2007 február 6. | Szerző: Corrradorra
…. képeslapot jelent. Emlékszünk Radnóti Razglednicáira?
Szóval egy régi képeslap Mimar Hajrudin hídjáról, az Öreg Hídról
Excuse…
2007 február 5. | Szerző: Corrradorra
Isten őrizzen, hogy azt gondoljam, hogy itt csak Cosmo témákkal lehetne előállni, csak a mai Magyarországon általánosan elmondható, hogy a Story magazint többen forgatják, mint Ady Endre verseskötetét. Ebből kiindulva óvatoskodtam egy kicsit.
Nem fogok MTA-s kiselőadásokat tartani, de végtelenül örülök, hogy vannak emberek akiket érdekel a történelem. Ha másért nem, hát azért, hogy összefüggéseiben lássuk a dolgokat, vagy tanuljunk belőle – közösen.
Különben is, itt politikáról van, szó, és szerintem a nők sokkal jobbak a politikában, mint a férfiak. Mert ha a férfiaknak van valami problémájuk egymással, akkor leülnek egy asztalhoz, mindenki csak a saját igazát fogadja el, -nem jutnak semmire,- felállnak, illendően kezetfognak, majd hazamennek, -mozgósítják a gyalogságot és a légierőt, és elkezdik a háborút.
Ezzel szemben Önök, kedves hölgyek -mivel Önök genetikailag az élet továbbvitelére, fenntartására vannak kódolva- sokkal inkább hajlamosabbak a megegyezésre.
Hajrá, hölgyek! Irány a politika!!
Az én szavazatomra számíthatnak!
🙂
Mostar 1.
2007 február 4. | Szerző: Corrradorra
Ez egy nagyon személyes bejegyzés, mert a szerelmeimről írok: Bosnia, a Neretva és Mostar.
A Mostar felé történő utazás varázsa Sarajevo után kezdődik. Fel kell kapaszkodni a hegyre, majd onnét folyamatosan ereszkedni lefelé. Magyarország felől jövet Sarajevo-ig az ember az észak-déli irányú Bosna folyót követi, átkel rajta hetvenhétszer, és mivel folyóvölgyben megy az út, így gyakran köd van. A hajlamosak lehetünk arra, hogy jól megutáljuk az egész utat, a ködszitálást, a szürkeséget, a szemerkélő esőt, de amikor átérünk a Sarajevo-t követő hegygerincen, akkor általában ránkmosolyog az Isten, kitölti kegyelmét és kisüt a nap.
Onnantól kezdve az út egy „joyride”. Bámészkodhatunk a sziklafalakon, a meredek hegyeken, vagy a völgyekbe települt kisebb-nagyobb falvakon, amik, azzal a speciális balkáni rendszertelenséggel épültek, ahol nincsenek utcák, nincsenek kerítések, csak a házak látszólagos – és tényleges J – összevisszasága. Sarajevo-t, a javarészt muszlim várost leginkább tiszta szerb, vagy szerb-muszlim falvak veszik körül, és gyakran van úgy, hogy egymás mellett van a muszlim mecset és az ortodox keresztény templom. Ez a terület a háborúig az együttélés mintája volt. Ma pedig lassan visszatér az élet a falvakba, igaz a terület fölött folyamatosan NATO helikopterek járőröznek. Persze a háború jócskán átírta az etnikai térképet. A terület vegyes etnikumú, és –prózai módon- a budik alapján lehet eldönteni, hogy hol járunk. Angol WC muszlim-horvát területet jelöl, a pottyantós budi szerb többségű részre utal.
A Mostar felé vezető úton mindenhol láthatunk út menti fogadókat. Fogadókat, és nem vendéglőket!!
Kis bódékban, illetve az előbb jelzett fogadókban sütik a bárányt, árulják a mézet, az erdei gyümölcsökből készült lekvárt, szörpöt, befőttet.
Nekem sokáig a méz, csak szimplán méz volt. Boszniában kiderült, hogy a mézet úgy kell értelmezni, mint nálunk az „autó” fogalmát, hogy „De kérem milyet tetszik parancsolni?? Van belőle százféle.”
A legelső állomás Konjic, egy kisváros, muszlim többséggel, ez volt az egyetlen város, ahol egyértelműen a szerbek voltak áldozatai a háborúnak. A következő állomás Jablanica, és a víztározója. Innét már tényleg csak lefelé kell ereszkedni, és követni a Neretva folyót.
A fogadók itt sem hiányoznak az út széléről. A ki lehet ülni a teraszra úgy, hogy alattunk folyik a Neretva elmondhatatlanul kék vizével. A kék nem „általános” kék, hanem a legtisztább világos türkizkék!
A báránysült, vagy a juh-, kecskesajtos, zöldpaprikás szendvics helyben sütött cipóban, mellé a hűs, erjesztett mézes tea –kicsit olyan sörszerű, de nem keserű- kötelező gyakorlatként írható elő!
A Neretva folyó kultikus értékkel bír Boszniában. Olyan, mint Indiában a Gangesz, vagy Egyiptomban a Nílus. A Neretva mindenkinél családtagnak számít!
A folyó volt az, ami elválasztotta az északi keresztény Európát a déli iszlám Oszmán birodalomtól, de a Neretva völgye volt az a terület, ami egyúttal össze is kötötte őket, hisz a folyóvölgyet ezer méternél is magasabb meredek sziklás hegyek kísérik, és aki átkelt a hegyeken az örült, hogy életben maradt és végre embert lát, és nem azzal törődött, hogy az Istent épp Allahnak hívja-e a másik vagy nem. Itt éltek együtt a katolikus, a muszlim, az ortodox vallásúak, itt kereskedtek évszázadokon keresztül békében.
Csak egy gond volt!
Nem volt egy állandó híd!
Ezért a szultán megparancsolta Mimar Hajrudin építésznek, hogy a Maglajban székelő vilajet pasa költségére építsen olyan hidat, ami ellenáll a tavaszi áradásoknak, és elbírja a Fényességes Padisah – Allah nyújtsa hosszúra a szakállát! – szemefényeinek, a Janicsár Oglánoknak a hatalmas hadi társzekereinek a súlyát, és legyen olyan széles is, hogy a négy ökör vontatta szekerek is átférjenek rajta, és a lovas szpáhik is át tudjanak rajta menni. Szóval elég komplex igények voltak!
A szultán küldött is egy fekete selyemzacskót építészének, amire aranyszállal rászőtték a motivációs mondatot a jó híd megépítésére: „Vagy jó lesz a híd, vagy az eunuchjaid megfojtanak a zsákban lévő selyemzsinórral”. Hajrudin tudta, hogy itt csak kőhídról lehet szó, ezért tervezett-tervezgetett, kijelölte a helyet, és egy völgyben, két sziklaszirt közé megépítette a fenséges boltozatú, íves kőhídját, aminek alapanyagául az erős boszniai mészkövet, burkolatául pedig a csillogó korculai mészkövet választotta. A munkások letelepedtek a híd környékén, és ők lettek a „mostari”-k, vagyis a „híd emberei”. 1566-ot írtunk ekkor, és a kőhíd köré egyre-másra telepedtek le az emberek, -keresztények, muszlimok, zsidók, szerbek, horvátok, magyarok, albánok, dalmátok, hercegnovácok, macedónok, crnagorácok és megszületett a „Híd Városa”, – MOSTAR.
Egy kis történelem….
2007 február 4. | Szerző: Corrradorra
Nos, most zavarban vagyok J
Mert nem tudom, hogy akik olvassák a blogot, csak szívatnak-e, vagy tényleg érdeklődnek a történelem iránt.
Akárhogy is van, fussunk neki, – ez már nem lesz véres!
A kérdés az volt, hogy miért és mióta zűrös hely a Balkán?
Szóval, az eredendő bűnös végül is nem volt más, mint egy jó apa, II. Nagy Theodosius római császár. Kr.u 395-ben a Római Birodalom nagyon nagy volt, és már a kereszténység volt az államvallás. A birodalom négy nagy praefectura-ra tagolódott:
1. Gallia– a
2. Italia – Olaszország, Svájc, Közép-Európa, pl. Pannonia Provincia- Magyarország
3. Illyricum – a Balkán, Görögország
4. Oriens – Törökország, Kisázsia, Izrael, Közel kelet, Észak-Afrika
Volt neki két fia, Arcadius és Honorius, és tényleg jó apa módjára nem akarta, hogy az egyik fiú lemészárolja a másikat a Caesar-i , császári címért, ezért azt mondta: „Gyerekek, elég nagy ez a birodalom mindkettőtöknek, ezért kettéosztom, a Nyugat-Római Birodalomra, és a Kelet-Római Birodalomra. Mindkettőtöknek lesz egy-egy birodalma. A Nyugat fővárosa legyen Róma, a Keleté pedig Constantinopulos (Konstantinápoly, Bizánc, ma Isztambul). Honorius kapja Gallia-t és Italia-t, Arcadius pedig Illyricum-ot, és Oriens-t. Ennyi! Bocsi! Sziasztok! Én most nemsokára meghalok!”
Csakhogy a nyugati részen egy falusi, földművelő, kapirgáló, paraszti kultúra volt jellemző, sokkal elmaradottabb állapotban, mint a jóval népesebb, alapvetően városlakó, kereskedői, iparosi kultúrával rendelkező Keleten. A vallásnak is két központi alakja lett: a katolitikus Pápa Róma városában, és az ortodox Patriarcha Constantinopulosban. A Pápa nehezményezte, hogy neki kevesebb megtérítendő embere van Nyugaton, mint a Patriarcha-nak Keleten.
No, itt cseszte el Theodosius! Olyat cselekedett, hogy az elkövetkező hatezer évben biztos nem lesz béke a Balkánon: Míg Illyricum-ot a Kelethez csatolta, de a római Pápának adta ott a térítés jogát.
Ez, mondjuk, nem nagyon hatotta meg a Patriarcha-t, és a Balkánon mindketten térítették a népvándorlási hullámokkal érkező pogányokat, barbárokat. A betelepülő azonos szláv népek egy csoportja római katolikus lett, míg mások ortodox keresztények. A katolikusokat ma úgy ismerjük, hogy „a horvátok”, az ortodox keresztény vallásúakat pedig „szerbek”-ként emlegetjük.
A helyzetet „egyszerűsítendő” a XIV. század végén megjelent a török, -majd a “kié legyen a terület” nevű huzavonát egy időre lezárandó -, 1448-ban Kosovo Polje-n, – nekünk, Rigómezőn- a II. Rigómezei csatában úgy elverte a port magyar királyi sereg fenekén, hogy Hunyadi János is csak álruhában tudott elmenekülni.
Lemondott még a kormányzóságról is. 1453-ban tudta csak visszarimánkodni az országos politikába V.László.
A törökök a nagy balkáni rendszertelenségbe, államtalanságba behozták a saját közigazgatásukat, felosztották a területet elajetekre, vilajetekre, hozták még az adminisztrációjukat, a vallásukat. És mivel végeláthatatlanul és értelmetlenül háborúzni nem érdemes, így sokan az okos szlávok közül -a katolikus és az ortodox oldalról- is a jobb boldogulás végett szépen áttértek a muszlim hitre, betagozódtak a török rendszerbe, és meggazdagodtak, elszegényedtek, éltek, haltak….és ők lettek a „bosnyákok”
Ez az ellentétek eredendő gyökere!
Remélem nem volt rettentőre unalmas!!
No comment
2007 február 3. | Szerző: Corrradorra
Tudom én nagyon jól, hogy nem ilyet akarnak a nők olvasni, de még csak a férfiak sem.
A tanulság csak annyi: Ember, vigyázz, mert az ördög könnyen felébred és el sem hinnéd mennyire közel van hozzád! Mert ezek a dolgok nem a világ másik felén történtek meg, hanem két órányi autóútra Magyarország déli határától, és nem százévekkel ezelőtt, hanem 10 éve!
Szülők, vigyázzatok, hogy a kamasz gyereketek kit és mit hallgat meg, mert a nacionalizmus olyan, mint a drog! Elkap, nem ereszt, elveszi az eszed, és írányít!
Sosem volt aktuálisabb erről írni, mint itt, most, ma, Magyarországon!
A felelősökről – Péntek(ke)-nek
2007 február 3. | Szerző: Corrradorra
Péntek(ke)-nek!
Bizony, igazad van, és hogy a kérdésedre válaszoljak:
Slobodan Milosevic, Jugoszlávia egykori elnöke: halott
Franjo Tudjman, Horvátország elnöke: halott
Alija Izetbegovic: Bosznia-Hezcegovina elnöke: halott
Radovan Karadzic, a boszniai szerbek politikai vezére: szökésben, Hága keresi, feltehetőleg a dél-boszniai hegyekben bujkál
Biljana Plavsic, a boszniai szerbek Nagyasszonya, a boszniai szerb parlament egykori elnöke: elítélt, vádalkuval 12 éves büntetését tölti
Ratko Mladic, boszniai szerb tábornok: szökésben, Hága keresi, feltehetőleg Szerbiában bujkál
Ante Gotovina, horvát tábornok: jelenleg vizsgálati fogságban Hágában
Radovan Krstic, szerb parancsnok, a srebrenicai mészáros: elítélt, 47 éves büntetését tölti Hágában
Dragoljub Pankrac, szerb, a prijedori koncentrációs tábor parancsnoka: elítélt, 40 éves büntetését tölti
Dragan Nikolic, szerb, a smac – doboji hóhér: elítélt, 40 éves büntetését tölti
Vojislav Seselj, szerb vajda, a „Fehér Sasok” szabadcsapat vezére: Hágai börtönben előzetes letartóztatásban van, a pere jelenleg is tart.
Zeljko Raznatovic „Arkan kapitány”, az „Arkan Tigrisei” szerb szabadcsapat vezére: halott, saját embere lőtte hasba és fejbe egy belgrádi szálloda ajtajában. Állítólag miután fejbe lőtték, még kb. 20 percig érezhette a haslövés iszonyatos kínjait, és nézhette, hogy a mellette állók a ruhájukról törölgetik az ő agyvelejét.
Nos, szeretnénk hinni, hogy így volt!
Ceca Raznatovic, Zeljko „Arkan” Raznatovic özvegye, jelenleg is népszerű nacionalista popénekes, a szerb „Pamela Anderson”: boldogan él Belgrádban, fürdik a népszerűségben
Naser Oric, muszlim parancsnok: 40 éves büntetését tölti Hágában
Pavle Strugar, szerb-montenegrói ezredes, aki szétlövette Dubrovnik óvárosát: 8 éves büntetését tölti,
Dragoljub Kunarac, Radomir Kovac és Zoran Vukovic, boszniai szerb parancsnokok, a Foca-i női gyűjtőtábor parancsnokai, akik a katonáikkal szisztematikusan erőszakoltatták a muszlim nőket: 20 éves börtönbüntetésüket töltik Hágában
Mladen Naletilic (Tuta) and Vinko Martinovic (Stela), hercegovinai horvát parancsnokok, a Mostar-i tisztogatók, szerb és muszlim civilek gyilkosai: 20 éves büntetésüket töltik Hágában
Dusan (Dulo) Tadic, szerb, a prijedori gyűjtőtábor főparancsnoka, 55 rendbeli különös kegyetlenséggel elkövetett közvetlen emberöléses bűncselekmény-, az emberiség ellen elkövetett népirtás bűntettével, valamint akaratlagos kínzás, és 247 rendbeli nemi erőszakkal vádolva: 40 éves büntetését tölti Hágában
Milomir Stakic, Prijedor egykori szerb polgármestere, aki megszervezte a Keraterm-Trnopolje koncentrációs tábor felépítését a náci haláltáborok mintájára. Az ő listája alapján gyűjtötték össze a muszlim értelmiségieket, és ő döntött a kivégzésükről: 20 éves büntetését tölti Hágában
Simo Drljaca, boszniai szerb katona, a prijedori tábor egyik legkegyetlenebb verőembere és végrehajtója. A „Pakold-Pucold” módszer kiötlője, ami azt jelentette, hogy 15 embert betereltek egy raktárba, ablakon keresztül, kívülről legéppuskázták őket, a következő 15-ös csoport teherautóra pakolta a halottakat, majd őket lőtték agyon, akiket egy harmadik 15-ös csoport takarított ki, akiket szintén agyonlőttek…és ez így ment tovább. Férfiakat élve kasztráltatott, és a női táborban szisztematikusan erőszakoltatott nőket, a nők 12 és 50 év között csak meztelenül közlekedhettek a táborban, a szerb katonák kérésére táncolniuk kellett, illetve leszbikus jeleneteket bemutatniuk: letartóztatásakor menekülni próbált, SFOR katonák lelőtték.
Eddig elítélve 398 ember.
És még az ítéletre váró kb. kétszázötven ember, és még körözés alatt álló hatszáz ember…..
Szóval, nem unatkozunk!
(Magánvélemény: ha összegyűjtenénk a száz legkegyetlenebb és legfájdalmasabb halálnemet, és egynémely emberen végigcsinálnánk mind a százat –mondjuk- négyszer, akkor sem tudnának annyit szenvedni, amennyit megérdemelnének)
Ha valakit bővebben érdekel: www.un.org/icty a Hágai Nemzetközi Bíróság honlapja
:-))
2007 február 10. | Szerző: Corrradorra
Péntek(ke)!
Azért ne essünk túlzásokba!
:-))
Oldal ajánlása emailben
X