iPOMBRELLA

2007 augusztus 17. | Szerző: Corrradorra |

 Régebben mindenki esernyőt hordott Londonban. Mivel már az angol időjárás sem a régi, így manapság már mindenki mást hord. Ma mindenki iPod-ot, mp3 lejátszót hord Londonban. Az utcán sétálva azt gondolnám, hogy valami genetikai mutációs hullám söpör végig a város utcáin, és a természetes szelekció folyamán csak azok maradnak életben, akiknek a füléből műanyaggal borított rézdrót lóg ki.

 

Az iPOD-dal lehet zenét hallgatni, de a probléma akkor keletkezik amikor elkezd esni az eső, mert az iPOD viszonylag kevéssé véd az esőtől. Az esernyőt viszont nehéz zenefájlok lejátszására bírni. És ekkor születik meg a megoldás, vagy inkább a legújabb agyrém, a beépített mp3 lejátszós esernyő!

 

Ez a termék egyfelől igazolja gyermekkorom öreg Neumann bácsijának a teóriáját, amit előszeretettel hangoztatott, amikor eljött nagyapámhoz egy kis ulti partira, és ami úgy szólt, hogy:”Kisfiam, jegyezd meg, hogy mindent el lehet adni valakinek” Másfelől pedig a kreativitás oltárára hullik egy újabb könnycsepp, azért, mert egy újabb eszement marhaság keletkezett a világban. Azért el kell ismerni, hogy nem akkora nagy lépés ez a világvége felé, mint amikor Pataki Attila mulatós CD-vel rukkolt elő, mert azt nehéz felülmúlni.

 

Harmadrészt, akár London ikonja is lehetne, mert London kozmopolita, újító, kreatív, és hagyományőrző. A négy fogalom együtt, és egymásnak ellentmondva jellemzi a város.

 

Bevallom, én szeretem Londont. Sokkal jobban, mint Budapestet. Pesten képtelen vagyok megjegyezni az utcák neveit, és azzal tiltakozom a város ellen, hogy meg sem próbálom megtanulni azokat, továbbá visszautasítom azt, hogy autóval közlekedjek.

Londonban pikk-pakk megjegyzem az utcaneveket, a kereszteződéseket, és bár az autóvezetés ott sem öröm, de legalább tudom, hogy merre kell menni.

 

Számomra London a City, a Westminster, Kensington, és a Southwark. A City a munka, a Westminster a királyság, Kensington a romantika, és a Southwark a multikultúra.

 

A város egy mikrokozmosz, és mint ahogy mindenkinek megvan a saját Amerikája, – szerintem- ugyanúgy megvan a saját Londonja is. Az én Londonom túlszínezett, kicsit elrugaszkodott a valóságtól, idealizált, de ez azért van, mert érzelmek fűznek hozzá.

 

Nem tudom nem szeretni.