Még Emír bácsiról…..

2007 március 19. | Szerző: Corrradorra |

 

Még tartozom egy sztorival Emír bácsiról.

 

Igazából ez a kedvenc történetem, mert az öreg mindig olyan törökösen fogalmazza meg a dolgait, ami azt jelenti, hogy mond valamit, aztán ha az ember belegondol, akkor lényegében pont az ellenkezőjét mondja annak, ami elsőre tűnik.

 

Vannak asszonyok, akik Emír bácsi szerint „csúnyák”. Az öreg rájuk néz és azt mondja: „Nééé..csak, milyen előnyös ennek a danicének a festék (értsd: a smink)”

 

A történet:

Emír bácsi nem Mostar városában lakik. Mostar-tól tényleg legyezőszerűen nyílik szét a Neretva völgye, és a folyó bal partján sík terület fekszik olyan 3-4 km szélességben egészen a hegyek lábáig. A hegyek lábánál  kis, vegyes lakosú  horvát/muszlim települések vannak. Nos, az egyik ilyen településen lakik Emír bácsi. Emír bácsi alapértelmezésben birkákkal foglalkozik, de ahogy egyre öregebb lett, és elérte a 70 évet, úgy csappant a birkák száma is. Mára olyan 30-40 birkája van, s mivel Emír bácsi már mindörökké 70 éves marad, így a birkák száma is állandónak tekinthető.

 

Ide érkezünk mi mindig, az ő tornácos, pációs, meseszerű törökös házába. Egyszer az útitársam kapott egy kis pulikutyát az ismerőseitől, és mivel nem tudta Pesten senkire rábízni míg távol lesz, így kénytelen volt elhozni Boszniába. A kutya lehetett olyan kiskamasz, süldő korban, pár hónapos, és amikor meglátta a birkákat, kérés nélkül, ösztöntől vezetve szépen visszaterelte őket a karámba. Aztán büszkén, türelmetlenül toporogva jött hozzánk, hogy jól megdicsérjük mindezért.

 

Emír bácsi persze kitereltette újból a birkákat, de akkor a kutya már rohant is terelni azokat vissza. Ezt eljátszották háromszor-négyszer.

 

Látjuk aztán, hogy bandukol az öreg felénk, és amolyan vénemberesen jajgat, sóhajtozik, a fejét csóválgatja.

Odaér, elsüti az örökké ismételt szóvicceit, miszerint, ha megkérdezzük, hogy „Aztán jól van-e, Emír bácsi?” erre ő azt feleli, hogy „Jó vagyok…jó vagyok bülbül fiaim, de szeretnék még rossz lenni is!”

 

Majd hirtelen nekünk támasztja a kérdését: „Aztán kisfiam, lenne-e neked köteled ebbe a ti nagy autótokba? Olyan háromszáz-négyszáz méter?”

 

Mit tud erre mondani az ember?- „Nincs, Emír bácsi, de semmi gond…..beülünk az autóba, bemegyünk Mostarba, és veszünk. De minek kéne Emír bácsinak háromszáz- négyszáz méter kötél????”

 

Mire az öreg:”Hát…kisfiam…. Gondoltam, én akkor mán csak megkötöm a birkát, ha te nem kötöd meg a kutyádat.”

 

J

 

Szóval, imádnivaló az öreg.

Allah nyújtsa hosszúra a szakállát!