Emír bácsiról…..

2007 március 6. | Szerző: Corrradorra |

 

 

Az utolsó előtti hozzászólásomban említettem  Emir bácsit, akinél mindig szállóvendégek vagyunk. Az öreg az a típus, akit az ember simán hazavinne személyes nagypapónak.

 

Emír bácsi egy világfi!

Emír bácsi egy bohém!

Emír bácsi egy igazi européer!

 

Először is itt az életkora: azt mondja, hogy 70 éves. Namármost, mi már  kb. 3 éve járunk Mostar-ba és azóta Emír bácsi folyamatosan 70 éves. Szerintem inkább közelebb van a 90-hez, mint a 80-hoz, de Emír bácsinak erre több magyarázata van:

 

1./ Egyszerűen úgy döntött, hogy ő 70 éves korában akar meghalni. Ám ez szemmel láthatólag nem sikerült, de egy igazi böcsületes bosnyák férfi nem beszél a levegőbe, így Emír bácsi úgy döntött, hogy soha nem lesz öregebb, mint 70 éves.

 

2. Igazából maga sem tudja, hogy mikor született, mert a „stájer (osztrák) magával vitt mindent(a Monarchia felbomlásakor)” A muszlim feljegyzéseket meg már nem tudja kibogarászni, mert nagyáltalánosságban 3 etnikai színezetű háború rendszerint rosszat tesz a nemzetiségi, vallási szakrális helyeknek, feljegyzéseknek, anyakönyveknek, továbbá a tinta nem szereti a vizet, különösen a dél-kínai tenger sós vizét, amikor épp egy hajóról szökünk úszva, 50 évvel ezelőtt.

 

3. Emír bácsit nem érdekli, hogy ő valójában hány éves. Kibékült a 70 évével, és annyi idősen fog egyszer meghalni.

 

Emír bácsi, mint européer:

Az öregnek olyan történetei vannak, hogy az ember simán elhallgatná egyhuzamban két hétig, aztán azt mondaná, hogy „OK, most 5 perc szünet, de aztán folytassuk!!!”

Persze a kérdés felvetődik, hogy hogyan mondja az öreg a történeteit. Na, most tessék kapaszkodni: Emír bácsi beszél szerbül, horvátul, törökül, arabul, angolul, németül, MAGYARUL!!, macedónul, albánul, görögül, oroszul- ill. bármilyen szláv nyelven valamint JAPÁNUL.

Persze nem folyékonyan, hanem ezeken a nyelveken egyszerre, egy időben: Egy mondat = 3-4 nyelv. Ezáltal mindenkit megért, és mindenki megérti.

 

Emír bácsi, mint világfi:

Emír bácsi partizán volt a II. világháborúban, és mivel ő tudott  csak a környéken latin betűs szöveget olvasni, így tolmácsa lett a jugoszláv partizánokat segítő angol kommandósoknak. Ő nem tudott angolul, az angolok nem tudtak „jugoszlávul”, így csak muszáj volt egymástól tanulni.

A II. világháború vége Emír bácsit Olaszországban és Ausztriában érte, ahol átadták őt a Vörös Hadseregnek, lévén Jugoszlávia is kommunista ország lett. Az oroszok viszont gyanúsnak ítélték, mert angolokkal érintkezett, ezért nagy mosolygások közepette feltették egy vonatra, hogy „irány Belgrád”, de ők „Belgrádot” tágan értelmezték, és valahová Kazany mellé vitték el a Volga közelébe egy táborba. Ott Emír bácsinak nem volt jó. Ezért megszökött. 

 

DE Emír bácsi hegyi ember, így neki a sztyeppe az sztyeppe: erre is síkság, arra is síkság. Felugrott egy vonatra. Utazott vele 2 hétig, de csak nem érte el Jugoszláviát, de még települést se nagyon látott. Kiderült, hogy a vonat kelet felé tart, így mélyen Szibériába jutott el. Ott csatlakozott egy karavánhoz, ami elvitte őt Mongóliába, és onnét már csak egy ugrás volt Vlagyivosztok. Vlagyivosztok sem volt jó, ezért Emír bácsi felszökött egy hajóra, ami elvitte őt Japánba.

 

Itt, majdnem vége lett a történetnek, mert Emír bácsi megnősült. Lett egy japán felesége, amiről a bosnyák felesége Emír bácsinak még a mai napig nem tud. De Japánból is visszahúzott a szíve, így elhajózott Hong Kong-ba, ahol elszegődött egy angol-görög gőzösre matróznak, és azzal eljutott Etiópiáig, Addis Abeba-ig, majd a Níluson felcsorgott egészen Kairóig, onnét Málta, majd Thesszaloniki, aztán pedig gyalog, szamáron, biciklivel vissza Mostar-ba. Ez a szép világkörüli kanyar 3 évig tartott.

 

Ugye milyen egyszerű: 20-30 sorban le lehet írni! J

 

Emír bácsi, mint bohém:

 

Az öreg ma is hófehér bő nadrágba, piros vászoncipőbe, fehér ingbe, fekete sújtásos mellénybe, és piros török sapkácskában, a „fez”-ben mutatkozik. Hozzá tartozik a botja, ami olyan 150 cm hosszú, tehát csak picivel kisebb, mint a gazdája. A bot abból az időből származik, „amikor a horváttal ütköztünk, – de nem mostanság, ni, utoljára, -hanem korábban, -amielőtt a germánnal ütköztünk volna”. Tehát 1940 előtt került Emír bácsihoz.

 

Aztán előszeretettel hív el vásárolni, ami azt jeleni, hogy ő, – mint valami dölyfös uraság- osztogatja a parancsokat a keverék nyelvén, az ember meg cipekedhet a sok dinnyével, retekkel, hagymával.

 

Emír bácsi a városban, ha elfárad, alszik egyet. AZ UTCÁN, ÁLLVA. Féloldalt nekitámaszkodik egy falnak, az egyik lábát felhúzza, mint a gólya,  és a cipőcskéjének a sarkát beakasztja a 10 cm széles nyersbőr övébe, a bottal is megtámasztja magát, és szundít félórácskát.

A másik szerencsétlen ember meg ott áll mellette 18 szatyorral a kezében és bambán tekintget körbe, hogy most akkor mi van!?

 

Emír bácsi hirtelen horkant egyet, aztán felébred, megsimítja a bajuszát, és megkérdezi, hogy kit várunk?!

Erre –ugye- azt mondjuk, hogy ŐT várjuk, mire huncutul visszakérdez, hogy „szeretettel várjuk-e, vagy csak úgy szimplán várjuk”

 

Van még egy történet vele, – a kedvencem-de azt majd máskor….sajnos dolgoznom kell…..