Sarajevo 3. – Az utolsó

2007 február 1. | Szerző:

 


Még két kép Sarajevo-ról, a kontrasztok miatt (Nem most készültek):


Az első fotó képet akar adni arról, hogy milyen üzleti központok épültek és, hogy mellettük milyen barátságosan megfér egy löveg ütötte lyuk a szétlőtt ház falán. Kellemetlen lehetett adott időpontban a fal másik oldalán tartózkodni.



A második pedig egy új ÖMV kúttal szemben lévő kedélyes módon szétlőtt és leégett házat szándékszik a fókuszba állítani. Ez a kút rögtön Sarajevo elején van. Ha valaki Magyarország felől Zenica-n keresztül érkezik ide, nem tévesztheti el a kutat. Itt álljon meg, tankoljon, és egyen kürtőskalácsszerű péksüteményt.



Holnap hajnalban indulunk Mostar-ba autóval és SFOR kísérettel, ami egy jó 3 órás út még jó útviszonyok mellett is. A kíséret is le fog lassítani, mert olyan nyolckerekűvel kísérnek amiről írtam, de legalább lesz valami ami kihúz a hóból.


Egyébként turista számára nem veszélyes az ország muszlim-horvát föderációs része, a Szerb Entitás sem, de azért ott vannak foltok, amiket elkerülnék. Viszont még mindig vannak hobbi-orvlövészek, akik előszeretettel ijesztgetik a Nemzetközi Közösség katonáit, vagy munkatársait-, vagyis: minket.


Néha-néha az SFOR katonák visszalőnek, de egyre ritkábbak ezek az incidensek. Legutóbb egy félévvel ezelőtt volt egy komolyabb incidens, amikor négy kis, hülye kamasz szerb gyerek heccből, az útmenti bokrokból rálőtt egy segélyszállítmányt kísérő konvojra, -és a dán katonák meghazudtolva az északi temperamentumukat visszalőttek, mert nem tudták, hogy kik, hányan, milyen fegyverrel, mennyire komolyan támadják őket.


Nyilván és egyértelműen tűzfölényben voltak, s így látatlanban agyonlőtték mind a négy kamaszt. Micsoda bolond, értelmetlen, hülye, felháborító halál!!


Ez az eset -divatosan szólva -“kiverte a biztosítékot” a Szerb Entitásban, méghozzá a saját maguk berkein belül, és elkezdték komolyan begyűjteni a még kinnlévő fegyvereket, amit úgy kell elképzelni, hogy van eset amikor nem egy légpuskáról vagy egy pisztolyról van szó, hanem egy T-72-es tank áll a fészerben.


Ha valakit esetleg érdekelnének a sarajevoi történések, annak javaslom a “Welcome to Sarajevo” című filmet Woody Harrelson-nal, és Goran Visnjic-csel (Kovac doki, Vészhelyzet) 


 


Mindenkit figyelmeztetek, hogy Mostar-ról ömlengeni fogok!!!!!!!


 

Címkék:

Sarajevo – Két kép

2007 január 31. | Szerző:

 Két kép, a teljesség igénye nélkül:



Címkék:

Sarajevo 2.

2007 január 31. | Szerző:

 


Sarajevo – folytatás


 


Nos, folytatván a megkezdett leírást. Már említettem, hogy a város két részre tagolódik, de valójában négy kerülete van: Az Óváros – ez a muszlim negyed, a Központ – ez hasonlít a pesti kerületekre, az Újváros – ez olyan Békásmegyer típusú lakótelep panelházakkal, és az Új Szarajevó – ez a háború befejeztével, – ill. pontosabb azt írni, hogy a harcok elcsendesülése után- létrejött új üzleti központ.


 


Ami a beérkezőnek a háborús nyomok mellett rögtön feltűnik, az az, hogy mindenki építkezik. Vagyis leginkább úgy tűnik, hogy az egész város egy félbehagyott építkezés. Mindenhol építőanyagok, téglák, daruk vannak, és ha már elkészült egy ház alsó szintje, akkor oda be is költöztek, és a felső szint pedig félbe van hagyva. Ez azért van így, mert az emberek ismerve magukat és a hatszáz éves történelmüket, nem nagyon hiszik el, hogy vége a háborúnak. Ha meg csak a harcok szünetelnek, akkor minek olyan nagy dolgot építeni, úgyis szétlövik majd.


 


Természetesen itt is van kínai üzlet és sok-sok kínai!


 


Ha az ember turista, akkor az a legjobb, ha végigmegy a négysávos úton, elbámészkodik azokon a panelházakon amiknek az 5. vagy a 6. emeletének a magasságában van egy kb. 3-4 lakásnyi lyuk, és ez nem nagyon zavarja az alatta és a fölötte lakókat. Kissé félelmetes az, hogy az utakon rendszeresen monstrum méretű nyolc kerekes csapatszállító páncélozott katonai járművek járőröznek, ami náluk azt jelenti, hogy 80-90 km/h-val végigszáguldanak az úton. A legjobbak ebben szerintem a magyar katonák, mert ők adnak a formára. Ez azt jelenti, hogy ha az ember háborús területen van, abból a célból, hogy elrettentse az esetlegesen harcolni akarókat, akkor nézzen ki úgy, hogy attól mindenkinek alsóneműt kelljen cserélnie. Nos, ezt honfitársaink úgy oldják meg, a nagy német, vaskeresztes, Bundeswehr csapatszállítóval úgy száguldoznak, hogy minden ablakpáncél, és védmű le van eresztve, és egy emberke látszik csak deréktól felfelé, aki a tetőajtón bújik ki, terepszínű ruhába öltözve, fején egy símaszk, szemén egy krómkeretes fekete napszemüveg, és a kezében lövésre készen egy hatalmas távcsöves mesterlövész ismétlőpuska.


A csapatszállító 3 méteres antennáján pedig ott a magyar zászló.


Impresszív, és félelmetes.


Folyt köv. dolg. kell.

Címkék:

Sarajevo

2007 január 30. | Szerző:

 Nos, megérkeztem Sarajevo-ba.


🙂


Még a blogolásom elején kérték, hogy írjak az utazásaimról. Íme az idei első utazásom, és a bevezető beszámoló.


A munkám folytán kapcsolatba kerültem azzal a bírósággal, ami a jugoszláv háborúban elkövetett háborús bűnökkel és bűnösökkel foglalkozik.


Jugoszlávia, a Balkán mindig is a szívem csücske volt, most is imádom azt a területet. Mindenkinek tudom javasolni, hogy nézze meg Boszniát, menjen el Szarajevóba, Mostarba, mert a világ legszebb, és legeldugottabb helyein fog járni. Mondjuk, arra figyeljen, hogy az útról ne nagyon térjen le, mert van még az országban 1 millió akna, és 80 ezret már fel is szedtek, szóval, maradt még minek elpukkannia a lábunk alatt.


De egyébként csodálatos, misztikus, keleti a minaretjeivel, a müezzinjeivel. És persze a háború emlékeivel, amik nem szépek, de nagyon megérintik az embert. Persze Eszterházy Péter szavaival élve: „már akinek ez mond valamit”.


 


Sajnos, nem vagyok James Bond, így nem én fogom el a háborús bűnösöket, én a bírói szakaszban dolgozom. Vallomásokat olvasok, emberekkel, tanúkkal beszélgetek, és próbálom ellenőrizni a tanúvallomások hitelét, egy-egy ügy kapcsán felfedezem az összefüggéseket, és segítek rábukkanni eltűnt emberekre. Olyan ez, hogy pl. Ahmetovic, aki a Prijedor-i koncentrációstáborban volt fogoly, vallomásában megemlíti, hogy látta a szomszédját Hadzimuratovic-ot, hogy más emberekkel együtt egy teherautóra ültetik fel, és elindulnak Banja Luka felé, de kb. 10 perc múlva lövéseket hallott és a teherautó meg visszajött üresen. Erre kimegy pár SFOR katona, és orvos és 10 percnyi autóútra elkezdenek keresgélni, és találnak egy tömegsírt, és azonosítják az abban fekvőket, és a család életben maradt tagjai pedig „megnyugodhatnak”, hogy a férjük/apjuk/nagyapjuk/gyerekük 10 éve meghalt. Ha Ahmetovic még azt is megemlíti, hogy kik voltak a teherautó kísérői, akkor azokat az embereket kihallgatják/megvádolják/ elítélik, vagy ezt az információt bizonyítékként felhasználjuk.


 


Nem lélekemelő munka, de legalább valamivel hozzájárul ahhoz, hogy a világból a szemét kisöprődjön.


 


Ha az ember Magyarországról megy autóval Szarajevóba, vagy onnét a hercegovinai Mostar-ba, akkor pont a frontvonalon megy végig. Rám rendkívül nagy hatással van mindig az épphogy elszunnyadt háború.


Mivel tanár voltam, és pici gimnáziumunk igazgatóhelyettese, így sikerült egykori kollegákkal megszerveznünk azt, hogy minden évben a legrosszabb, legproblémásabb 16-17-18 éves tanulókat elvisszük Boszniába. Ezek a gyerekek a jólétük tudatlanságában lengetik itthon az árpádsávos zászlót, skandálnak fasiszta jelszavakat, vagy szimplán fogékony alanyai a nagymagyar nacionalizmus hirdetőinek. Fogalmuk sincs arról, hogy mit jelent a háború, de amikor megállnak Szarajevóban vagy Mostarban és látják a háború nyomait, elgondolkodnak.


Az egyik leggengszterebb gyerek mondta egyszer:”Tanár úr, nem örülök, hogy itt háború volt, de örülök, hogy láthattam, hogy az milyen volt!”


 


De most jöjjön egy kis turisztika: J


 


Sarajevo:


 


Sarajevonak több arca van. Elsőként ami rögtön szembetűnik, az a háborús arca. Szétlőtt házak, aknákra figyelmeztető piros háromszögben lévő „mina” feliratok, és műanyag szalag, ami jelöli az aknamezőt. Az utcán leginkább német, olasz és magyar SFOR katonák járőröznek. Aztán feltűnik a modern arca. A város az Európai Unió közvetlen irányítása alatt van. Ömlik be a pénz és a befektetés. Elképesztő méretű üvegpaloták, irodaházak és bevásárlóközpontok vannak, mondjuk közvetlenül a szétlőtt házak mellett. Bevásárlóközpontnak egy kb. négy westendnyi méretű épületet kell elképzelni, ahol minden kapható. Minden világmárka, minden mennyiségben, és a magyarországi árak feléért, harmadáért.


A várost átszeli egy 2×2 sávos út, ami később 1×1 sávosra szűkül, és gyakorlatilag ez osztja ketté a lakosságot. Bár hivatalosan Sarajevo egységes, de mégis ez a határa az Igman szerb kerületnek, és az Ilidza muszlim városrésznek. Az Igman hegy volt az ahonnét a szerb nehéztüzérség lőtte a várost.


Amikor leszűkül ez a 2×2 sávos út, akkor érünk a város régi kerületébe. Ez pont olyan, mint Pesten a VI. vagy a VII. kerület. Nem véletlen, hisz Sarajevo fénykora akkor volt amikor Budapest fénykora, vagyis az 1800-as évek utolsó évtizedeiben, és a Monarchiához tartozott. Nagyon sok a magyar emlék. Pl. Sarajevo első kormányzója gróf Andrássy Gyula közösügyi pénzügyminiszter volt, mert Bosznia már akkor is zűrös helynek számított, így sem a bécsi Burg nem akarta Ausztriához csatolni, sem a magyar Koronát reprezentáló József Nádor főherceg, Magyarországhoz. Így megkapta a felügyeletet a közös osztrák-magyar Pénzügyminisztérium, és a mindenkori miniszter. Így jártak.


Szóval, ezt a rész úgy kell elképzelni, hogy az emberek, az üzletek, és még a kutyagumi is pont ugyanolyan, mint Pesten.


 


Kicsit továbbmenve az Ilidza kerületben, eljuthatunk az óvárosba, ami a muszlim negyed, a Bahcarsija . Ez viszont már komplett török, és keleti.


 


Van itt bazár szőnyegekkel, aranyművessel, festővel, kávéházzal. A legjobb hideg reggeleken betérni egy kávéházba és inni egy spéci török kávét, ami híg, és forró, ezért az üvegpoharat még beleteszik egy díszes vörösréz pohártartóba, és onnét kel –kötelezően- szürcsölgetni. Adnak hozzá valamilyen porcukorban forgatott, nagyon lágy zselészerű édességet. Nyáron, jobb időben ezt a kávét az ember elfogyaszthatja a teraszon, ilyenkor a nagyon kora reggeli napszak a legjobb.


Van velem egy munkatársam is, egy ügyvédjelölt gyerek, aki a kamaszkori helytelen pályaorientáció példája lehetne, ugyanis neki nem ügyvédnek, hanem gasztronómusnak kellett volna mennie. Olyannyira szeret enni, hogy már itt, Sarajevo-ban is megismerik egynémely vendéglőben, és úgy készítik el az ételt, ahogy neki kell.


Ha valaki erre jár felszólítom, hogy ne hagyja ki a mézes, mandulás báránysültet, amit vagy borsos körte körettel –IGEN!!!! NEM TÉVEDÉS-, vagy körteszósszal leöntött egészben sült krumplival szervíroznak!!!


És ha az ember a teraszon csücsülve éppen ezt a fogást élvezi, és megszólal a müezzin az egyik minaretről, akkor az élmény leírhatatlan.


 


Azért jó Boszniába jönni, mert nincs turistadömping, úgy lehet európai módon turistáskodni, hogy szinte nem is Európában vagyunk. Továbbá, valami érthetetlen módon szeretik a magyarokat, és SOHA-SOHA nem csapnak be. Van saját pénzük – a Konvertibilis Márka- de mindenhol elfogadják az Euro-t. Az árfolyam fix, 1.-EUR=1,92.-KM, és fillérre kiszámolják a visszajáró pénz, nem úgy mint kicsi hazánkban, ahol biztosan jól lehúznának az átváltáskor.


 


Fizetés előtt illik megkérdezni, hogy fizethetünk-e Euro-val, a válasz mindig az, hogy „Yes, natürlich”, de akkor is illik megkérdezni. A háborúról beszélni, kérdezni nem szerencsés, nem szeretnek róla beszélni az emberek, és felesleges is, mert minden lépésnél beleütközünk a nyomaiba. És az ember csak olyan őrült kérdéseket tud feltenni, hogy „És milyen volt a háború alatt” Mit lehet erre mondani?-„Oh, vicces volt, hogy szétlőtték alólunk a házat, és nem volt se villany, se víz, se élelem…viszont voltak helyettük orvlövészek”


 


Majd folytatom, ha van érdeklődés……


Címkék:

A BKV ellenőrökről….utoljára

2007 január 30. | Szerző:

 


Nem az a nagy baj ebben az országban, hogy vannak bunkó utasok és hasonló ellenőrök és parkolóőrök, hanem az, hogy a köz, a publikum, a nagyérdemű, az állampolgárok tömege nem azt a cselekedet tartja megvetendőnek ami szabályellenes -nevezetesen közvetve meglopja őt-, hanem azt az embert nézi le, aki az ő pénzére próbálna vigyázni.


Hozzánk képest kulturált és civilizált országokban, – mint pl. Szomália, illetve a Zair-Kongói Szakadár Forradalmi Köztársaság –  ez pont fordítva van: ott azt sújtják megvetéssel aki lop és nem azt aki próbálja a lopást megakadályozni.

Címkék:

A “szexi” lét folyománya

2007 január 28. | Szerző:

 Katusnak:


🙂


A “szexi”-ség szerintem pillanatnyi kategória. Nem lehet egy életen keresztül folyamatosan szexinek lenni, mert az ember eszik, náthás, horkol,…stb…


Szexinek egy adott pillanatban lehet lenni…..

Címkék:

A béka pozicionálása

2007 január 28. | Szerző:

 


Kedves Christine21


 


A bejegyzésemet azért vettem le, mert az akiről szólt úgy értékelte, hogy felesleges hivalkodni, dicsekedni azzal, hogy lehetővé tette egy embernek, hogy normális, teljes életet éljen. Ez szerinte semmiség, szóra sem érdemes.


 


Csak a munkáját végezte.


 


Csakúgy, mint egy BKV ellenőr.


 


Nos, itt jön a heti morgolódásom, és mit ne mondjak, van miért!


 


Egy nemrég elkészült felmérés szerint a legaljasabb, legalantasabb, legsenkiházibb embernek mi magyarok a jegyellenőröket tartjuk.


 


Még egy klasszikus szólás van erről, és ezzel úgy tűnik, hogy a lakosság javarésze egyet is ért, miszerint a disznó is egy mocskos, undorító állat, és büdös a szája, de mégsem mondja azt, hogy „Menetjegyeket, bérleteket kérem ellenőrzésre!”


 


Úgy bizony, honfitársaim! Nem arról szól a szólás, aki bliccelt. Nem arról, aki a városi lét legelemibb szabályát szegi meg. Nem arról, aki közvetve meglop minket!


Ő a modern Robin Hood!


Ő az, aki fölényes mosollyal odadobja a büntetési tétel összegét, ő az, aki félrelöki a ellenőrt, és iszkoltában még odaveti, hogy „szopjálekeci”. A nagyérdemű pedig mosolyog, csaknem tapsol, és örven, hogy most aztán már jól megkapta a „keci”. 


 


Szóval, nem értem én ezt az országot, nagyon nem értem!


Emlékszem, hogy milyen felháborodás volt akkor, amikor a közlekedési vállalat –Uram, bocsánat- ellenőröket állított a metró lejáratokhoz és azzal a céllal, hogy ellenőrizzék a nagyérdemű utazási jogosultságát. Volt erről újságcikk, rádióműsor, bemondták minden híradóban, az ellenzék interpellált, a kormányoldal mentegetőzött, mindenki igyekezett kifejezni felháborodását!


 


A felháborodásnak két vonala volt:


a./ a nagyérdeműnek 4 másodpercre le kellett lassulnia az állomások bejáratánál


b./ érvényes jeggyel, vagy bérlettel kellett rendelkeznie.


 


Mindkettő skandallum! Merthogy az utazás, és az utaztatás egyfajta szolgáltatás, termék. Olyan szolgáltatás amilyet a fodrász, és a pék is nyújt és ugye az természetes, hogy ha a fodrász elkészíti a bubifrizurát, vagy a boltból egy kenyérrel felszereltebben szeretnénk távozni, akkor azt csak úgy- ukk-mukk-fukk- fizetés nélkül megtehetjük.


 


Oh..nem?? Nahát..nahát! A frizuráért, a kenyérért fizetni kell? A busz nem melegvízzel üzemel? A metró nem magától megy? A sofőr nem hobbiból végzi a munkáját??


 


Na most, az okosak már mondják is az ellenérvet: „olyan színvonaltalan a szolgáltatás, és olyan drága, hogy ezért nem fizetek” Csakhogy ez egy ördögi kör: azért színvonaltalan, mert nincs pénz a színvonal emelésére, és azért nincs, mert a nagyérdemű nagy százaléka nem fizet.


 


Illetve valamilyen módon fizet, mert amikor én megveszem a bérletem, akkor kissé keserűen gondolok arra, hogy még két robin hood bérletét is én fizetem ki.


A londoni metró jut eszembe, ahol a belépéskor is, és kilépéskor is egy kapun keresztül kell átmenni. Ha valaki a metró vonalán nem tudja felmutatni a jegyét, vagy a bérletét, jó odavágják neki a 80 GBP büntetést, felveszik az adatait, és ha még két alkalommal elkapják, akkor kitiltják a metró területéről pár hónapra. Ugyanez van a buszokon is: elől szállnak fel az utasok, mutatják a jegyet, bérletet.


Szegény londoniak panaszkodnak a metrón utazók moráljának általános romlására, és még csak nem is sejtik, hogy milyen mélyre süllyedhetnek még!!!


 


Hogy miért mondom, most ezt?


 


Mert ma a metrón egy robin hoodnak pár szóval elmondtam a véleményem.   


Miután az életem megmenekült, szemben velem egy idős nénike a fejével felém biccentve odasúgta a mellette ülő középkorú férfinek, hogy „Ez egy rohadt kommunista”.


 


Mit mondjak!


 


Felettünk a béka!


Címkék:

The Queen

2007 január 21. | Szerző:

 


Ma megnéztem a „Királynő” című filmet!


Naggggyon jó volt!!! Mindenkinek tudom ajánlani!


 


Végzetemből adódóan royalista vagyok, ezért őszintén remélem, hogy fennmarad a monarchia intézménye, és Nagy-Britannia -a második hazám- soha nem lesz köztársaság!


 


Sokan vannak akik megkérdőjelezik az alkotmányos monarchia létjogosultságát, mert avítt, idejemúlt dolognak tartják. Én nem, – felvállalom!


 


Isten óvja a Királynőt!


Címkék:

TOP 5 Szexi

2007 január 14. | Szerző:

 


OK,


Ez így igen nehezen megy.


Csak általánosságokról beszélgetünk, így most öntsük ideáljainkat formába!


 


Én kezdem, s lehet folytatni! J


Leírom, hogy számomra kik számítanak szexinek.


Ez az én TOP 5 listám:


 


1.      Sophie Marceau – mint Eloïse d’Artagnan a „D’Artagnan lánya” c. filmben


2.      Liv Tyler – Tatjana Larina szerepében Ralph Fiennes mellett


3.      Meg Ryan – Kate szerepében a „Francia Csók” c. filmben


4.      Claire Forlani – Jennifer szerepében a „Pasik és Csajok„ filmben


5.      Ruzsa Magdi – a „Vetkőzés” duettben a Megasztár valamelyik döntőjében


 


A felsorolt hölgyek lénye mellet, a szerepeik legalább annyira fontosak! A megjelenített tulajdonságaik fokozták a szexepiljüket!


Nézzük, hogy mivel:


 


1.      a lendület, a természetesség, a vagányság


2.      a vállalt szenvedély, és egyben a visszafogottság


3.      az öntudatosság, a küzdeni akarás


4.      a kötődés, a vállalt érzelem


5.      a háttérből egyszerre váratlanul kirobbanó nőiesség


Címkék:

A szexi pasikról….

2007 január 13. | Szerző:

Christine!!!


 


Micsoda kérdééééés: Mit tartanak a nők szexinek egy pasiban?  J


 


Micsoda multimilliomos lehetne az aki erre tudná a választ!


 


Sajnos én erre nem tudok válaszolni, – bárcsak tudnék, bárcsak sejteném!!!!


 


Jelenleg, és manapság úgy tűnik, hogy valószínűleg Daniel Craig, illetve az általa megjelenített figura a szexi. Persze vannak olyan nők, akik azt mondják, hogy őket nem vonzzák a túlzottan jóképű pasik, de ez szerintem nem igaz.


 


Mindenkit vonzanak a szép emberek. Ha valakit nem vonzanak deklaráltan előnyös külsejű emberek, akkor a háttérben már szerintem valamilyen „üzletpolitikai megfontolásról” van szó. Pl.: Én külsőleg–mondhatni- átlagos vagyok, ha a pasim/csajom átlagon felüli akkor nem lehet egy nyugodt percem sem, mert állandóan rá fognak kattanni a tőlem jobb kinézetűek, és állandóan „lábujjhegyen kell állnom”- ahogy az angolok mondják – és vigyáznom kell, nehogy lenyúlják tőlem.


 


A férfiak esetében sokkal könnyebb arra válaszolni, hogy ki számít szexis nőnek. A férfiak – a római jog értelmezése alapján – anyagi elvűek szemben az alaki elvűséggel. Vagyis a külső, a megjelenés, a fizikai lét az, amivel elsőre meg lehet minket fogni. Olyan pasi nincs a világon, aki azt mondaná:”Bár ronda a csaj, de jól el lehet vele beszélgetni a reneszánsz költészetről, ezért én most vele élem le az életem.”


 


Tehát a nőknek elsősorban azt kell elérniük, hogy a pasi igennel válaszoljon arra kérdésre amit saját maga tesz fel gondolatban magának, miszerint „Szeretném-e ezt a nőt meztelen látni?” Továbbá, záradékként ehhez a kérdéshez, még odailleszti azt, hogy: „Többször is!”


 


Ha a nőknél vizsgáljuk a helyzetet, akkor először azt kell megnézni, hogy mi a helyzet a lányoknál, de még jobb, ha azt nézzük meg, hogy kikhez vonzódnak a kislányok. Az egészen pici lányok.


 


Tanár-, de ami még fontosabb- tanító voltam 13 évig. A kedvenceim mindig a 2. és a 3. osztályosok voltak. Rendkívül érdekes megfigyelni ezt a korcsoportot, mert már nem kezdő elsősök, már ismerik a dörgést, már mernek ellentmondani, de még őszinték. Ha egy másodikos gyereknek nem tetszik a hajad, akkor az megmondja. Puff, kész- belevágja az ember szemébe.


 


Szóval, ott figyeltem meg, hogy azoknak a fiúknak, akik a legklasszikusabb módon jó értelemben voltak „rossz gyereket” nagyobb sikerük volt a lányoknál, mint a jobbaknak, eminensebbeknek. A leggengszterebb, legvásottabb kis klambóknak, akik állandóan valami zűrbe keveredtek, és már kikopott a szőnyeg széle az igazgatóiban, mert annyit álltak ott mindig volt háremük, és minden lány titkon beléjük volt szerelmes.


Ilyen sorsra jutottak azok a fiúcskák is, akik eltértek az átlagtól. Emlékszem a pici Tamásra, aki mindig csendes volt, olyan álmodozó típus, akit a többiek néha-gyakran csúfolták, nem nagyon vett részt közösségi dolgokban – pl. egy színdarabnál ő csak a hóbucka szerepét volt hajlandó elvállalni,- de ezzel a viselkedéssel aktiválta a lányokban a „tyúkanyó-ösztönt”, és tudom, hogy ma már 19-20 éves, az egyetemen ő a furafazon, a különleges, és tapadnak rá a nők. 


 A gondolatmenetem szerint a nők a különlegeset, az átlagtól eltérőt tartják szexinek. Ezzel akkor jutnék közelebb az igazsághoz, ha felsorolnám, hogy mi számít különlegesnek, de ez már annyira egyéni ízlés dolga, hogy nem igazán lehet összegyűjteni, el kell fogadni a tényt, hogy van kb. 3,7 milliárd verzió ezen a földön, vagyis, amennyi nő kb. a Földön él.


 


A Daniel Craig-jelenség csak egy ebből a tetemes mennyiségből. Daniel Craig-en keresztül James Bond-ot tartják szexinek. Napjaink nagyon anyagi jellegűek, a kapcsolatok inkább az eredményre koncentrálnak, mint a processzusra, a folyamatra. Tehát van egyfajta romantika-hiányunk, amit valahogy a nők jobban be szeretnének tölteni, mint a férfiak. Emellett még a napok szürkeségével is küszködünk.


 


Elképzeltem két első randis szituációt, – a pasi ugyanaz mindkét esetben!


 


A./ Megérkezik a pasi az Átlagétterem elé az ezüstmetál 1,6 literes Opellel /Renault-val, – kiszáll -, rajta normál cipő, farmernadrág, ing.


Beszélgetés:


 


Szia-szia-kézfogás-bemutatkozás


 


Nő: – Mivel foglalkozol?


Pasi: – Ügyvezető igazgató vagyok egy cégnél.


Nő: – Milyen cégnél, és mit csinálsz tulajdonképpen?


Pasi: – A bátyámmal van egy Bt.-nk, és irodagépeket szervízelünk Zuglóban/Nyiregyházán/Óhatpusztakócson


Nő: – Aha, izgi….


Pasi: – Bizony a fénymásolókba nagyon trükkösen be tud szorulni a papír!  Például a XEROX 3445-ös…..


 


 


B./ Leparkol az Aston Martin DB9-es a Puccosétterem előtt, kiszáll a pasi- rajta szmoking, fehér ing, csokornyakkendő.


 


Jó estét – Jó estét- kézcsók- My name is Bond! James Bond.


 


Nő: – Mivel foglalkozik?


Pasi: – A királynőt szolgálom!


Nő: – Mégis, hogyan?


Pasi: – A titkosszolgálatnál dolgozom, mint különleges ügynök.


Nő: – És az néha veszélyes, nem?


Pasi: – Már megszoktam. Örülök, hogy ma tudtunk találkozni, mert hajnalban kihajózom az Arab-tengerre…..


 


Melyik a szexibb?


 

Címkék:

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!