Rapszódia és Adagio

1.0A világ egy pasi szerinthttps://corradora.cafeblog.huCorrradorrahttps://corradora.cafeblog.hu/author/Corrradorra/Rapszódia és Adagio Ma rapszódia és adagio szól a lelkemben!<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p> <o:p> </o:p> Nemrég kaptam egy telefonhívást a barátomtól, hogy az egyik ismerőse eladja a házát, és van benne egy zongora, amivel nem tud mit kezdeni. Vagyis: vagy elviszi valaki, vagy szétverik. Ez a hír minden létező riasztót, szirénát, mentőfunkciót bekapcsolt bennem. Gyorsan megtudtam, hogy a zongora egy Bösendorfer páncéltőkés versenyzongora, felújításra szorul, de jó állapotban van. Egy nap alatt megszerveztük, hogy a zongora elkerüljön a szlovákiai Losonc mellől Miskolcra és onnét Budapestre. <o:p></o:p> <o:p> </o:p> Tegnap megérkezett hozzám, illetve csak a társasház elé. Mivel a budapesti zongoraszállítók pont annyira megbízhatóak, mint a bárhol sörrel, mint hajtóanyaggal működő kőművesek, így természetesen a megbeszélt időpontra nem érkeztek meg. A zongorát pár-, épp a környéken szakmai gyakorlatot töltő középiskolás fiú segítségével beraktuk a társasház előterébe. Csak úgy, lábak nélkül, - le a földre. <o:p></o:p> <o:p> </o:p> Felnyitottam, és gyönyörű volt. A billentyűk épek, csak két billentyűn kellene cserélni az elefántcsontot, az angol mechanika tökéletesen működik, a kalapácsok épek és jók. <o:p></o:p> <o:p> </o:p> Nem bírtam ki, és leültem elé a földre és az utaztatástól, a 100 év megpróbáltatásaitól akármennyire le is volt hangolódva, én megpróbáltam játszani. <o:p></o:p> Nem vagyok nagy zongorista, sőt rossz zongorista sem vagyok, mert egyáltalán nem vagyok "zongorista", valamint nagyon mélynek kell lenni a barátságnak ahhoz, hogy én valaki jelenlétében akármilyen billentyűt is leüssek. De tegnap a postaládákal borított előtérben nem érdekelt, hogy az emberek a lépcsőházba ki-be járkálnak. Számomra a zene létszükséglet. Gyerekként tanultam is kicsit zongorázni, később gitározni, de már régóta nem játszottam. Soha nem volt zongorám de most életem olyan pontjához értem, hogy már nagyon hiányzott egy zongora.<o:p></o:p> Hiányzott az, hogy csak egy szál magam leüljek elé és leüthessem Liszt II. Magyar Rapszódiájának az első mély hangjait majd lassan átmenjen a zene a karakteres, szaggatott magyaros ütemekbe. A II. Magyar Rapszódia számomra a zongoradarabok zongoradarabja! Ha hallgatom felzaklat, lenyúl a lelkem legmélyére, és néha megragadja és kitépi azt onnét és közszemlére teszi! Olyankor gyűlölöm azt a pár acél húrt, hogy csak azért mert egy adott sorrendben zendülnek, engem lemeztelenítenek és védtelenné tesznek. A melódia letépi rólam a hétköznapi álarcom és megláttatja mindenkivel a esendőségem. Nem marad más, csak a védtelenség fegyvere. A II. Magyar Rapszódia az amit külföldön mindig megmutatok, ha megkérdezik, hogy milyen Magyarország. <o:p></o:p> <o:p> </o:p> Olyan érzés vett erőt rajtam a zongora előtt, mint amikor valaki hosszú-hosszú út után hazaérkezik. Végre, megvan, itt van! Már bármikor leülhetek elé és gyakorolhatok, tanulhatok! <o:p></o:p> <o:p> </o:p> Csak fél napig volt egy zongorám!<o:p></o:p> Aztán kiderült, hogy a lépcsőház túl kicsi és nem lehet felvinni a lakásomba.<o:p></o:p> <o:p> </o:p> A második világháború végén a szövetségesek hatalmas bombazáport zúdítottak Drezdára. A mai napig vitatott, hogy valóban szükséges volt-e porig bombázni a várost. A támadásban elpusztult a könyvtár és a levéltár épülete és a háború utáni első napsütésben egy angol tiszt egy kottát húzott ki a romok közül. A kotta sérült volt, több rész is hiányzott belőle. A szerző addig nem tartozott a legismertebbek közé. A tiszt lejátszotta a meglévő lapokon leírt zenét, majd elkezdte kutatni a szerző életét és munkásságát. Tanulmányozta a zenéjét, és megpróbálta kipótolni a hiányzó részeket. Végül elvitte az általa kiegészített darabot egy zeneszerzőnek aki átnézte, javítgatta majd 1958-ban publikálták a művet, amit azóta Albinoni Adagio-jaként ismer a világ.<o:p></o:p> <o:p> </o:p> Van, akinek ez a darab az est békéjéről szól, nekem szomorú és az elmúlást juttatja eszembe.<o:p></o:p> <o:p> </o:p> Most legbelül folyamatosan ezt hallom.<o:p></o:p> Hjaj….<o:p></o:p> Nem jó nap ez! :-)<o:p></o:p> <o:p></o:p> rich