Mentsük a menthetőt!

2009 március 23. | Szerző: Corrradorra |

Mivel a válság valamennyire az utazásaimat is érinti, így attól félek, hogy soha nem látom többé Kínát. Amikor csaknem egy éve a gép felszállt Hong Kong-ban és elindult vissza, Európa felé, kinéztem az ablakon és arra gondoltam: „Nemsokára 40 éves leszek. Lehet, hogy ez az utolsó alkalom, hogy Ázsiába voltam?!”  Igazából mindig ezt gondoltam, de mélyen bennem volt a remény,  hogy a következő évben újra fogom szívni azoknak a városoknak a jó, szennyezett levegőjét!

Most, hogy komolyan fenyeget a veszély, igen szomorú vagyok.

Mi van, ha tényleg utoljára láttam Kínát!?

 

Rájöttem, hogy nagyon sok dolgot csináltam az életemben utoljára, és sok dolog van, amit már nem tehetek többé! Soha többé nem leszek már először szerelmes, nem fogok megtanulni motorozni, vagy soha sem izgulhatok már a szüzességem elvesztése miatt.

 

És ha szétnézek a városok főutcáin, akkor a felsorolásba beilleszthetem a vásárlást is!

 

A városok főutcái lassan kiürülnek. A kis, levendula,  kávé, és sült kenyér illatú üzletek eltűnnek, nem lesz több méterárú bolt hatvanas évekből megmaradt felirattal, és méterrúddal. Első figyelmeztető jelként helyükön ingatlanirodák nyílnak, majd azok is elköltöznek. Lassan minden város szélén lesz egy-két-három nagy bevásárló hodály, ahol majd mindent lehet kapni a tűcérnától kezdve a darált marhahúsig. Nem kell majd üzletről-üzletre cipekedni, a választék nagy lesz, a hús és a zöldség friss, és minden olcsóbb lesz, mint a klasszikus, butikszerű üzletekben. Minden olyan amerikai stílusú lesz! A belvárosokban csak azok az üzletek maradnak majd meg egy darabig, ahol a férj a saját feleségét foglalkoztatja, de csak azért, hogy az asszony mindig szem előtt legyen és nehogy lelépjen a helyi tornatanárral, vagy valami menő vállalkozóval. Persze az üzletben akkor is ott kell maradni valakinek, amikor valaki elmegy a hodályba árut beszerezni, és a feleség majd akkor bonyolítja le a randit és végül csak lelép. Erre a férj végképp elkeseredik, alkoholizmusba menekül, az üzletét elveszi a bank, bezárják, bedeszkázzák, és a helyi süldő kamasz ifjúság végre taggelheti a falat, ajtót és vele együtt ajtóban fekvő hajléktalant.

 

Innét szeretnék küldeni üzenetet és adni néhány ötletet a boltok tulajdonosainak, hogy hogyan őrizzék meg a vásárlóikat és a boltjaikat. Akár ki is nyomtathatják majd ezeket a tanácsokat, és át is ismételhetik minden reggel!

 

Először: Ragadjuk üstökénél a problémát, kezdjük magával a vásárlással.

Minden alkalommal amikor betérek egy ilyen üzletbe, a pult mögött látok egy rosszul öltözött embert, aki mindenféle hülye kérdéseket tesz fel nekem. Vagy ami még rosszabb: bizalmaskodni akar, vagy poénkodik.

 

Rossz! Semmisem rosszabb, mint az erőltetett beszélgetés. Ezt is csak azért kezdeményezik, mert hallottak a tévében valami tojásfejű szakértőt arról nyilatkozni, hogy az emberek szeretik a személyes kapcsolatot!

 

Ez így igaz, de tőlem ne kérdezze senki „ránézésre”, hogy érzi magát a feleségem és a gyerekem!

A legbénább kérdés mindig nyár végén jön, hogy milyen volt a nyaralás. Nem mindegy? Nadrággombért jöttem!

 

Kérdezze meg, hogy mit szeretnék, adja ide az árut, vegye el a pénzt, és viszontlátásra. Hagyjon menni. Esetleg ha kártyával fizetek és feltétlen szükségét érzi, hogy elkérje a személyi igazolványomat, akkor ne tegyen megjegyzést a fényképre. Hülye hajam volt akkor és kész!

 

Továbbá, sokszor nem értettem, hogy kártyás fizetéskor miért kérdeznek rá az irányítószámra! Figyelem, mindig rossz irányítószámot kell megadni, mert összevetik a kártyáról leolvasott adatokat az irányítószámmal, azt elküldik valami teleshop központba ahonnét valami szerencsétlen atyánkfia pár hét múlva a leglehetetlenebb időpontban fog felhívni, hogy vegyek egy rotációs kapát, vagy cseréljem le a mosógépet. Mostanában rendszeresen este 9 óra után hívogat valaki egy írországi számról és búzadarálót akar nekem eladni.

 

Tehát, nincs irányítószám, de kapjam meg az árut gyorsan, és ne adják el az adataimat semmilyen telemarketinges cégnek, mert éjjel visszamegyek, és felgyújtom a kócerájt!

 

Következő: legyen mindig minden raktáron! Tudom, hogy ez drága és nehéz megszervezni, de ha bemegyek egy boltba, akkor ott és azonnal szeretnék megvenni valamit. Nagyon lelombozó azt hallani, hogy ha megrendelem azt ami kell, akkor két hét múlva fog megérkezni, ami valójában azt jelenti, hogy a negyedik héten már fontolgatom, hogy beperelem a boltot, mert a pénzt visszaadni már nem tudja a tulaj, mert azt elvitte az asszony amikor lelépett a tesitanárral. Végül a hatodik héten megkapom a terméket, aminek már addigra megjelent az újabb, jobb, olcsóbb változata, ezért a barátaim lúzernak tartanak, hogy kifutó szériás terméket vettem.

 

Vagy más esetben az eladó húsz percre eltűnik egy raktár mélyére, s mivel én feszengek a boltban egyedül, a következő vásárló tőlem vár el kiszolgálást és kínos perceket töltünk együtt. Az eladó egyszer csak felbukkan a raktárból, mint a Zwack reklámember a víz alól, és közli, hogy abban a méretben, és színben nincs, helyette ajánl valamit amit pár napja Győzikén láthattunk, valamint megkér, hogy nézzek be négy nap múlva, amikor kiderül, hogy pont az maradt le a szállítmányból, ami nekem kellett volna, tehát ha benéznék kb……..ah…ne is folytassuk!

 

Végül: Itt és most közlöm a tisztelt tulajdonosokkal, hogy szép és csinos lányokat eladóként foglalkoztatni pont ugyanannyiba kerül, mint ezen tulajdonságokat sokkal kevésbé bíró társaikat!

  

Az utcában, amerre hazafelé járok van egy kis virág-, és ajándék, édesség, kézműves üzlet, ahová én hetente legalább két alkalommal betérek, és értelmetlen dolgokat vásárolok, pusztán azért, mert az eladólány egyike a legcsinosabb, legkedvesebb lányoknak akiket valaha is láttam. Mindig rákérdezek a legtriviálisabb dolgokra is, mert őszinte lelkesedéssel magyarázza a dolgokat, de én nem hallok semmit, mert csak arra gondolok, hogy istenem, mennyire szép is tud valaki lenni. Ezért nem hallom amit mond, így elmondja ismét és ismét, és bezsél mindenről mindenfélét. A múltkor már említette, hogy szívesen megnézne valami művészfilmet.

 

Most jut csak eszembe, hogy el voltam foglalva a szépségével, ezért nem hallottam, hogy melyik filmre gondolt, így kénytelen vagyok ismét bemenni a boltba és venni denevérszögecset, és valahogy rákérdezni a filmre!